Vezetőváltó 2009. december
VÁLTÁS A DEMJÁN-BIRODALOMBAN. HAJDU LÁSZLÓ (41) vette át a Demjáncégcsoporthoz tartozó Arcadom Építőipari Zrt. vezérigazgatói posztját. Elődje, SOKORAI ISTVÁN (43) ? aki 2008-ban az év vállalkozója volt ? saját kezdeményezésre, közös megegyezéssel távozott a cég éléről.
Hajdu László 1995 óta a cégcsoport oszlopos tagja, 2005 őszétől a TriGránit Magyarország igazgatója, többek között a Millenniumi Városközpont koncepciójának megvalósításáért volt felelős.
VISSZALÉPETT A HARCVONALBÓL. Távozott az egyik legbefolyásosabb internetes hírportál, az Index. hu vezérigazgatói posztjáról VASZILY MIKLÓS, a Portfolio.hu gazdasági portál alapítója. Utódja nem lesz, munkáját az Index.hu Zrt. igazgatósága veszi át. Ő maga megtartja igazgatótanácsi tagságát.
ELŐSZÖR MAGYAR A VEZETŐ. BÓ- CSA BARNABÁST (38) nevezték ki a BMW Magyarország Kft. kereskedelmi vezetőjének. A német autógyártó magyar leányvállalatánál ő az első magyar, aki ebbe a pozícióba került. A cég 2004-es megalakulása óta az ügyvezető, HENNING PUTZKE töltötte be a posztot. Bócsa Barnabás tizenkét éve dolgozik az autókereskedelemben. A BMW-hez a magyar leányvállalat megalakulásakor csatlakozott, mint márkakereskedés- fejlesztési vezető. Ezt a pozícióját a jövőben is megtartja.
PÁRIZSBA TÁVOZOTT. Új vezérigazgatót neveztek ki a Kékkúti Ásványvíz Zrt. élére. Az eddigi vezető, JEANPHILIPPE LEBON szakmai karrierjét az anyavállalatnál, a Nestlé Waters párizsi központjában folytatja. Utódja HENRIK GOTTERBARM (41). A német szakember 15 éve dolgozik a Kékkúti anyavállalatánál. Eddig a cég Mergers and Acquisitions (vállalatfelvásárlásokkal és összeolvadásokkal foglalkozó) osztályát irányította.
EGYMÁST VÁLTOTTÁK. A múlt hónapban hírt adtunk MÁLNAY B. LEVENTE váltásáról, aki az MTV Networks éléről igazolt a Chello Central Europe vezérigazgatói pozíciójába. HORVÁTH DORI GÁBOR (36) székét foglalta el. Azóta kiderült, hogy Horváth Dori Gábor Málnay helyére váltott az MTV Networksnél. Horváth Dori Gábor felel többek között a Music Television, a Comedy Central és a VIVA csatornákért. Helyettesének VÖRÖS GÁBORT (41) nevezték ki, aki 2006-ban csatlakozott a magyarországi MTV Networks csapatához. Ő felügyelte az MTV és a Comedy Central magyar piacra történő bevezetését.
SKÓT LETT A FŐKOMMUNIKÁTOR. DEREK ROSST (44) nevezték ki a Pannon vállalati kommunikációs vezérigazgatóhelyettesévé (CCCO). A skót származású szakember a Pannont megelőzően a Vodafone-nál dolgozott Angliában, ahol a belső kommunikációért és a stratégiai rendezvényekért felelt. Jól ismeri a magyar piacot, mivel korábban a GE Consumer & Industrial európai központjának kommunikációját irányította Budapestről. A mobilszolgál-tató új pozíciót hozott létre, így távozással nem járt a kinevezés.
LENGYELORSZÁGBÓL JÖTT HOLLAND VEZETŐ. Váltás történt az irodatechnikai piacon működő Ricoh Hungary ügyvezetői posztján. Tíz év után elment a cégtől HALÁSZ GÁBOR, akinek a helyét a lengyel leányvállalat éléről érkező holland EDDY MARTENS foglalta el. A marketing-közgazdász diplomával rendelkező szakember közel 30 éve dolgozik a Ricoh-nál. A japán tulajdonú cégcsoport 1995 óta van jelen a magyar piacon.
ERŐSÍTETT A WIZZ AIR. Új üzemeltetési vezérigazgató-helyettes érkezett CHRIS COLLINS (51) személyében a Wizz Air légitársasághoz. Az Egyesült Államokból származó menedzser 25 éves tapasztalattal rendelkezik a repülési iparban. 1998 óta dolgozik diszkont-légitársaságoknál. Összesen hét évet töltött a Jet Blue-nál, az elmúlt négy évben a Frontier Airlines üzemeltetési igazgatója volt. Chris Collins a három év után távozó LUKE FARAJALLAHOT váltotta ezen a poszton.
AZ ÉV LEGJOBB MUNKAHELYEI
A felsővezetők háromnegyede szerint vállalatuk sikeres lesz a válságkezelésben. Ehhez azonban további megszorítások kellenek ? derül ki a Hewitt humán tanácsadó cég 2009-es Legjobb munkahely felméréséből, amelyben 150 céget ?világítottak át?. A cégvezetők 71 százaléka (tavaly csak 45 százalék nyilatkozott így) biztos abban, hogy további költségcsökkentésre kényszerül; közel 50 százalék pedig jelentős mértékű leépítéssel számol a következő három évben.
A dolgozók cég iránti lojalitása az utóbbi egy évben növekedett, ám ez inkább az állás elvesztésétől való félelemmel, mintsem a fizetéssel vagy a munkával való elégedettséggel magyarázható. A felmérést kitöltő közel 30 ezer dolgozó csupán 15 százaléka gondolja úgy, hogy egy esetleges leépítés esetén könnyen el tudna helyezkedni.
Érdekesség, hogy a dolgozók 60 százaléka tudja, személyesen mit kell tennie annak érdekében, hogy sikeresen helytálljon vállalata és a többség bízik a cég sikeres válságkezelésében. Azonban csak minden második dolgozó véli úgy, hogy a cégvezetők nyíltan tájékoztatják a vállalat helyzetéről, a válság leküzdéséhez szükséges lépésekről és a döntések hátteréről.
2010-re a vállalatok csaknem 60 százalékánál létszámstop várható, 40 százalékuk pedig céges javadalmazási rendszerének átalakítását tervezi.
A 2009-es Legjobb munkahely győztesei:
- Ericsson Magyarország Kft. (1000 fő feletti kategória)
- FGSZ Földgázszállító Zrt. (250-1000 fő),
- Kulcs-Soft Nyrt. (250 fő alatti kategória).
Iparági győztesek:
- Kulcs-Soft (IT/Telecom),
- FGSZ Földgázszállító Zrt. (energia),
- Mediaedge:cia Hungary Kft. (reklám/média),
- Fundamenta- Lakáskassza Zrt. (pénzügy),
- Bácsvíz, Észak- Bács-Kiskun Megyei Víz-és Csatornaművek Zrt. (közmű),
- Kunplast Karsai Zrt. (termelő cégek).












