|
2009. november |
|
Az iparszerű állattartás térhódításának következtében fokozatosan nő ennek környezetterhelő hatása, de egyre szigorodnak a környezetvédelmi jogszabályok is. A nagy létszámú telepeknek egyre többet kell áldozniuk ?környezettudatosságuk? bizonyítására. |
|
|
2009. november |
|
Az OECD-FAO előrejelzése szerint 2018-ra 330 millió tonnára nő a világ hústermelése. Ebből a mennyiségből a jelenlegi 24 millió tonnával szemben 30 millió tonna kerül a világkereskedelembe. Magyarország a sertéshús termelése terén elvesztette piaci pozícióit, élőmarhaexportunk viszont folymatosan nő. |
|
|
|
|
|
2009. október |
|
November közepéig célszerű az állattartóknak szalmára cserélniük, a növénytermesztőknek pedig széthordaniuk a szerves trágyát. Ezt követően tilos az ideiglenes trágyakazal létesítése, két hónapon belül pedig a meglévőt is fel kell használni. Addig is hova szabad rakni azt a trágyát? |
|
2009. október |
|
Idén több egymást erősítő hatás eredőjeként nőtt a vágott baromfi iránti kereslet és a fogyasztói ára is. A termelői ár viszont nem, sőt... A kormány nadrágszíj-húzogatása pedig a termelést nyereségessé tevő támogatást nyirbálta meg. |
|
|
2009. október |
|
A halgazdálkodás nyereséges. Kinek kicsit, kinek nagyon. A magyar ember ráadásul igen leleményes, sok érdekes ötlet, kezdeményezés indult el az ágazatban. |
|
2009. szeptember |
|
A fajlagos költségek csökkentésének legjobb módszere, ha növeljük a fialási alomlétszámot. Ennek növekedésével azonban csökkenhet az egyes malacok súlya. Az ilyen malacok sikeres felnevelése sok telepen létkérdés, és különféle praktikák alakultak ki rá. |
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
|
Oldal 4 / 10 |