Címlapsztori

Valóban sok ezer hektárt birtokolnak, valóban kizsákmányolnak minket? Egy biztos: nálunk kevesebbet panaszkodva, szó nélkül dolgoznak velünk együtt és egy kicsit értünk is. Mitől sikeresek, és hogyan látják a magyarokat ők, a rettegett külföldiek?


2009. november
 

Uniós csatlakozásunk során elértük, hogy hét évre felfüggesszük a külföldiek földszerzésének lehetőségét, hiszen tőkeerőben és földárban is igen nagy aránytalanságok álltak fenn köztünk és versenytársaink között. Ugyanakkor lehetővé tettük a tartósan itt gazdálkodók számára, hogy legálisan földhöz jussanak. Mások viszont kerülő úton jutottak birtokon belülre.


2009. november
 

A magyar gazdák éppolyan büszkék a traktorukra, mint a gépkocsijukra. Ha megtehetik, hétévenként újra cserélik, és évtizedekig kitartanak kedvenc márkájuk mellett. De mit tegyünk, ha nincs támogatás, és csak ötmillió forint lapul a zsebünkben?


2009. október
 

Az élelmiszer-kereskedelem 60 százalékát néhány szuper- illetve hipermarketlánc bonyolítja le. A fogyasztók egyre kevésbé jutnak hozzá a helyben termelt élelmiszerhez, a termelők pedig egyre kevésbé tudják tisztes haszonnal értékesíteni termékeiket. Mi a megoldás? Mutatunk néhány utat, amely közvetlenül a fogyasztóhoz vezet!


2009. szeptember
 

Egy boltba lépve ? vagy az internetet böngészve ? a másodperc tört része alatt döntünk arról, hogy leemeljünk-e valamit a polcról, vagy megnyissunk-e egy honlapot. Hogyan alakítsuk ki úgy a termék arculatát, csomagolását, márkanevét, hogy javítsuk az eladás esélyeit?


2009. szeptember
 

Kapcsolatteremtés, áralku, folyamatosan jó minőség ? ezek a legfontosabb dolgok, amelyekre fel kell készülnie egy agrárvállalkozásnak, ha a hazai áruházláncokban, hipermarketekben akarja viszontlátni a termékét.


2009. szeptember
 
Haszon agrár 2013. május
Haszon agrár 2013. május

Hirdetés
Kérdezzen Gönczi Krisztától
Gönczi Kriszta
Időjárás

Hőtérkép