Optimizmus a földeken
Bár az optimizmus nem éppen jellemző az agráriumra, most mégis kifejezetten derűlátóak a gazdák. Nem csak a hozamok, hanem a várható értékesítési ár elé is bizakodva tekintenek. A megkérdezettek összesen több mint 4500 hektáron aratnak. Akad köztük egyéni gazdálkodó, kisgazdaság, nagyvállalat és külföldi tulajdonú agrárcég is. Kérdéseinkre 11 megyéből válaszoltak – az ország legjellegzetesebb búzatermő vidékein.
Jó lesz a minőségAz egy hónappal ezelőtti adatokhoz képest a hozamokat többnek becsülték a megkérdezettek. A korábban taksált hektáronkénti 3,9 tonna termésről 4,6 tonnára nőtt a várható hozam – a júniusi esők a legtöbb helyen „hizlaltak” a magokon. Az adatok így is jelentősen szórnak: 3,5–6 tonna között mozognak. Összességében az idei év jó volt a kenyérgabonának. Ha a csökkent területet is figyelembe vesszük, úgy a hazai termés 3,9 millió tonna körül alakulhat, vagyis több, mint amiről az előzetes hazai becslések szóltak.
Ám a júliusi időjárás várhatóan szeszélyes lesz: váltakoznak a hűvös, viharos, esős napok és a 3-4 napos száraz, meleg időszakok (28–30 °C). Művészet lesz jól időzíteni a betakarítást, de mindenki bízik a sikerben.
Előző számunkban a gazdák többsége még úgy nyilatkozott, hogy „a piacnak már mindegy a minőség”. Vagyis szinte egyformán sokra értékeli a takarmány- és az étkezési búzát. Az idén úgy tűnik, nem is nagyon kell gondolkodnunk ezen, a magyar termés minősége kifejezetten jónak ígérkezik. Ha mégis takarmány minőségű a gabona, akkor azt 45 ezerért szeretnék eladni a termelők, a jó kenyérbúzához képest nagyjából 15 százalékkal kevesebbet remélnek tonnájáért.
50 ezer alatt nem adjukBár a betakarításhoz közeledve 50 ezer forint alá estek az árak – most 45 ezerért kereskednek a malmi búzával – a gazdálkodók várakozásai a későbbi áralakulást tekintve pozitívak. Felmérésünk alapján arra következtetünk, hogy a termelők 90 százaléka meg tudja oldani a tárolást (van saját raktára vagy bértárolással), és esze ágában sincs túladni a gabonán 45 ezerért. Akinek van rá kapacitása, akár fél évig is kivár az eladással. Mások még idejében leszerződtek 50–60 ezer forintos átvételi árra, ők persze szívesen teljesítenek már most – a tőzsdeinél jóval magasabb árszínvonalon.
A remélt bevétel így átlagosan és hosszabb távon 53,7 ezer forint búzatonnánként. Előző számunkban részleteztük, hogy a készletek ismeretében ez a jövedelemelvárás nem irreális. A szintén jónak ígérkező orosz és az ukrán termés viszont kissé beárnyékolja a bevételi várakozásokat.
A termelők rendelkeznek annyi tartalékkal, illetve friss bevétellel, hogy ki tudják várni az értékesítés ideális pillanatát. (Ne feledjük az érkező támogatásokat, kárenyhítési juttatásokat és az árpa, repce bevételét.)
A malmok ezt már évek óta nem tehetik meg, a német, az olasz és a szlovén vevők is türelmetlenek. Jó pozíció ez!
A most megmozduló búzamennyiség ráadásul döntően a termés magas áron leszerződött hányadát jelenti. Vagyis – ahogy mi érzékeljük – közvetlenül a kombájntól eladva csak a termés kisebbik része cserél majd gazdát, a betakarításkori nyomottabb áron.
Kerülendő: kapkodás és túlspekulálásA gyors eladás leggyakrabban pénzügyi okokkal indokolható: a gazdálkodó anyagi helyzete, vagy a beruházási tervek miatt. Régi jó, megbízható partnereiknek kicsit morogva ugyan, de olcsóbban is odaadják a termést a gazdák, főként, ha azok nyolc napra fizetnek. Viszont el is várják tőlük, hogy fordított helyzetben – amikor a gazdának áll a zászló – ne kukacoskodjanak, hanem szó nélkül adják meg a leszerződött árat.
A mezőgazdaság már csak ilyen – egyszer fönt, egyszer lent –, nem célszerű meglévő, működő kapcsolatainkat felrúgni egyetlen év rossz időpontban, rossz kondíciókkal megkötött szerződése miatt. Jobb egy bevált értékesítési lánc stabil láncszemeként részt venni az üzletben, mint halászni a zavarosban és túlspekulálni a dolgokat. Főleg, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy 45 ezer forintos tonnánkénti ár mellett is bőven megérte a búzával foglalkozni. Most már csak arra figyeljünk, hogy a műtrágyakereskedők is értesültek a pénztárcák hízásáról, megindult az áremelkedés. Ideje a tápanyagból is bespájzolni!
Gyékényesi Mezőgazdasági Zrt.
450 hektáron az osztrák Antonius mellett Mv Mazurka és egyéb martonvásári fajták. 4,5–5 tonna/hektár várható, ennek 90 százaléka malmi minőségű. A termés 60 százaléka 41–48 ezer forintos áron, egy közvetítőn keresztül olasz exportra megy. A többivel saját raktárban kivárnak. 50 ezer-
ért odaadnák belföldi, vagy szlovén, vagy olasz érdeklődőknek.
44–50 ezer Ft/t
Agrorádóc Kft.
410 hektáron 6 tonnás hektáronkénti termés várható, a legjobb minőségben. Az árat a német piachoz igazítják, ami most 180–250 euró közötti összeget (48–66 ezer forint) ad a gabona tonnájáért. 58–65 ezer forintot remélnek hazai és külföldi vevőiktől. Az érté-
kesítésig saját raktáraikban tárolnak.
55–65 ezer Ft/t
HIN-VI Kft.
300 hektáron osztrák fajtákat (Lupus, Saturnus) vetettek. A csapadék mindig „fordítva” jött, mint ahogy kellett volna, így 5 tonna körüli átlagtermésre számítanak. Eladásig saját raktárban tárolnak. A 45 ezer fo-
rintos tonnánkénti árat tartják reálisnak.
45 ezer Ft/t
Dragovec Gábor
Mintegy 4 tonna hektáronkénti termést vár, legfőképp a tavaszi aszály miatt. A minőség jó, étkezési. Német és osztrák fajtákkal (Astardo, Lupus) dolgozik. 50–55 ezer forintos tonnánkénti árral számol, augusztusi belföldi értékesítéssel. A tárolás megoldott saját kapacitással.
50–55 ezer Ft/t
Aranyfürt Mg. Szövetkezet
200 hektár homokos, 10–15 aranykoronás talajon és mint-
egy 30 hektárnyi 25–30 aranykoronás talajon gazdálkodnak. Előbbin 4-5 tonnás, utóbbin 6 tonnás termést várnak, malmi minőségben. Nyugati fajtákat vetettek, elsősorban Kerubinót. A termés felére leszerződtek, 53–58 ezer forintos tonnánkénti áron. A többit saját raktárakban tárolják, és hasonló árakon ér-
tékesítenék.
53–58 ezer Ft/t
Agricol Hungária Kft.
Mintegy 400 hektáron Antonius, Vulcanus és Stefanus fajtákkal hektáronként 4,5–5 tonnás termés várható: Vetőmagként értékesítenék jóval az étkezési búza 45–50 ezer forintos ára fölött. Aggódva figyelik a terménypiaci árak csökkenését.
55 ezer Ft/t
Arator Kft.
A földek 70 százalékát belvíz borította, így csupán 20 hektáron tudtak vetni Antonius fajtát. 4–4,5 tonnát várnak hektáronként, ét-
kezési minőségben. 50 ezer forin-
tos átvételi árra ígéret van, de szerződés nincs. A tárolás partnereknél megoldható.
50 ezer Ft/t
Hedrich Mátyás egyéni gazdálkodó
50–100 hektáron Mv Béres. Jó a termés, 4,5–5,5 tonna hektáronként, 32–36 fölötti sikértartalommal, jó malmi minőséget adva. 55–60 ezer forintos áron német vevőnek szállítják folyamatosan, az ottani búza javítására.
55–60 ezer Ft/t
Hunya-Szolg Kft.
80 hektáron aratnak 3,5–4 tonnás hektáronkénti termést. Egészséges, malmi minőségű búzát várnak, GK Csillag és GK Szala fajtákból. Még nem szerződtek le, de 50–60 ezer forintos árra számítanak a hazai malomtól, illetve az olasz exportra vásárló kereskedőtől. A tárolás nem gond.
50–60 ezer Ft/t
Tisza-Maros Szög Agrár Zrt.
Csaknem 1000 hektáron szegedi nemesítésű fajtá-
kat vetettek. Hektáronként átlagosan 4-5 tonnás termésre számítanak, malmi minőségben. Szerződés még
nincs, de 55–60 ezer fo-
rintos árat várnak.
55–60 ezer Ft/t
Tedej Zrt.
970 hektár, martonvásári fajták. 5,5–6 tonna hektáronkénti termés várható. A minőség malmi I-es. Nem szerződtek le senkivel, kivárják a megfelelő piaci helyzetet. A tárolás addig is saját raktárban megoldható. Várhatóan belföldi értékesítés, 47–50 ezer forintos tonnánkénti áron.
47–50 ezer Ft/t
Búzakalász Mg.i Szövetkezet
Mintegy 80 hektáron 4 tonna körüli hektáronkénti termés látszik, jó malmi minőségben. A németeknél és lengyeleknél aszály volt, de az orosz és ukrán termés jó. Összességében ta-
vaszig elérheti a búza a 60 ezer forintos tonnánkénti árat.
A tárolás nem gond, bértárolást, szárítást is vállalnak.
60 ezer Ft/t
Agro-Pilis Mg. Szövetkezet
440 hektáron 4 tonnás termést várnak, étkezési minőségben. GK Békés, GK Ati és GK Csillag fajtákat vetettek. Az értékesítéssel várnak, ha kell jövő tavaszig is. A jelenlegi 46 ezres tőzsdei búzaárral szemben 55 ezres tonnánkénti árat remélnek. Raktározás sa-
ját tárolóban.
55 ezer Ft/t
Árpa: Globálisan
Az Egyesült Államok agrárminisztériuma (USDA) 130,3 millió tonnára korrigálta az idei globális árpatermést – tudjuk meg Molnár Zsuzsától, az Agrárgazdasági Kutató Intézet munkatársától. A termelést meghaladó, 132,8 millió tonnás felhasználást jósolnak a szakértők, ami a készletek további csökkenését eredményezheti (21,9 millió tonnára). A legnagyobb termelő, az Európai Unió kibocsátása a 2008/2009. szezon óta folyamatosan csökken. Az új gazdasági évben a jelenleginél 2,5 millió tonnával kevesebb, 51,7 millió tonna termény kerülhet a magtárakba.
Az orosz termés ezzel szemben 74 százalékkal(!) nőhet, 14,5 millió tonnára számítanak. Kazahsztánban a tavalyinál 70 százalékkal nagyobb lehet a kibocsátás, ugyanakkor Ukrajnában a 2010. évihez hasonló mennyiséget arathatnak (8,5 millió tonna). A felhasználás 4,5 millió tonnával csökkenhet az EU-ban, ellenben 3,4 millió tonnával bővülhet Oroszországban, ahol a jelenlegi, 1 millió tonna alatti zárókészletszint a kétszeresére nőhet a 2011/2012. gazdasági év végére.
Az orosz exporttilalom és az ukrán kiviteli korlátozás feloldása az árpát is érintette – folytatja a tájékoztatást az AKI szakértője. Ennek következtében Ukrajna 1 millió tonnával, Oroszország félmillió tonnával több árpát szállíthat ki az új gazdasági évben. Emiatt visszaszorulhat az EU exportja (-2,5 millió tonna). A tavaszi aszály miatt őszi árpából a tavalyinál alacsonyabb hektáronkénti termésre számítanak az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Magyarországon.
Árpa: hazánkban
A rendelkezésre álló adatok alapján 630 ezer tonna körüli ősziárpa-termés várható hazánkban. (A tavaszi árpa termése ugyanakkor meghaladhatja az előző évit, 330 ezer tonna lehet.)
A Haszon Agrár Somogy, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Zala megyéből kapott az őszi árpával kapcsolatban adatokat. 3 és 6,5(!) tonna közötti termésátlagokat jelentettek a gazdaságok, átlagosan 4 tonna alatti termést becsültek. Sajtóhírek szerint viszont Vas megyében csak 2-3 tonnás átlagot hozott a növény. Fórumozók hozzászólásait követve 4,5 tonna a leggyakrabban említett árpahozam, de tételezzük fel, hogy az interneten inkább azok szólalnak meg, akiknek van mivel dicsekedniük.
Az árakat illetően azonban a fórumozókra is nyugodtan hagyatkozhatunk, akik a leggyakrabban 45-46 ezer forintos tonnánkénti átvételi árról írnak, de a szlovák és román határszéleken rendre 50 ezer forint feletti összegek hangzanak el. A mi körkérdésünkre választ adók átlagosan 46,5 ezer forintos átvételi árról számoltak be. Tehát az őszi árpa idén – mind a mennyiséget, mind az árat tekintve – nem sokkal marad le a búza mögött. Molnár Zsuzsa szerint a termény ára várhatóan továbbra is magas szinten marad.



