Így választok traktort
A megfelelő traktor kiválasztása minden gazda számára az egyik legnagyobb döntés. Váltsunk más típusra, esetleg egy nagyobb gépre? De vajon „passzol” hozzá a gépsor? Bár dönteni nem tudunk Ön helyett, rávilágítunk néhány fontos szempontra.
Előszeretettel nézegetjük a nagy gépeket az országos vásárokon. Csillogó motorok, tágas fülkék, számtalan extra – és csupa magabiztos, jó fellépésű kereskedő… Tömjük a nejlonzacskóba a katalógusokat, de a temérdek információ ellenére is egyre nehezebb összehasonlítani a különböző márkákat. Miszerint döntsünk tehát? Hazai tapasztalatok alapján a magyar gazda három fő tényezőt vesz figyelembe: az árat, a szervizhálózatot – azaz hogy mennyi időn belül érkezik meg az alkatrész – és persze a finanszírozási feltételeket. Ez utóbbinál van még hová fejlődnie az eddig csak az ingatlanhitelekre összpontosító (és az óriási profitmarzs miatt ellustult) hazai bankrendszernek.
„A végső szót végül úgyis a pénztárca mondja ki. A második legfontosabb szempont az alkatrész-ellátottság. Mindez a vevő számára fontosabb, mint a kényelem vagy a műszaki újdonságok.” n Cserkuti György
Ami az árakat illeti, a gépeket nagyjából három kategóriába sorolhatjuk. Az erősen felzárkozó „keleti” márkák (Belorus, MTZ, Zetor) a középmezőny (MF, New Holland, Valtra, Case, Landini, Deutz, McCormick) és a „luxusmárkák” (Fendt, John Deere). Persze van még egy erősen szubjektív szempont: a tapasztalt eladók egészen másképp érvelnek, ha egy olyan vevővel tárgyalnak, aki saját maga vezeti a masinát. A traktor ugyanis mindig a gazda szeme- fénye, az egész család büszkesége, a vevő szeretni akarja a gépet.
A neves német agrárszaklap, a Top Agrar a 120 lóerős traktorok tesztjének eredményét így foglalta össze: „Ma a gyártók már alig hibáznak, egyformán ügyelnek a kiváló minőségre.” Tehát, ha egy adott árkategóriában választanunk kell a gépek közül, akkor már nagyon nem lehet melléfogni. Kiindulási pontnak marad az ár.
A finanszírozás dönt
Hiába nyer egymás után a nemzetközi teszteken a 100 lóerős kategóriában a német Fendt traktor, ha az ára annyival magasabb versenytársaiénál, hogy csak a tehetősebb gazdáknál vagy gazdaságoknál jöhet szóba. A John Deere a traktorgyártás „Mercedese”, mármint ahogy azt a hazai gazdák látják, mégis jobban fogynak a szintén strapabíró, de jóval olcsóbb Massey Ferguson és New Holland traktorok. A „béketábor” gépei, a Zetor és az MTZ az elmúlt tizenöt évben szintén rengeteget fejlődtek, úgyhogy a hazai pályán komoly versenytársnak számítanak a kisebb gépek közt.
Az általunk megkérdezett gazdák állítják: van olyan tényező, ami még az árnál is fontosabb, ez pedig az, hogy milyen feltételekkel finanszíroz a bank. Gyakran már az is az anyagi lehetőségeink határára sodor minket, ha úgy érezzük, jó a portéka ár/érték aránya. Ha az ember egy megfizethető többletárért sokkal jobbat, többet kap, hajlik rá, hogy mélyebben nyúljon a zsebébe. Így vélekedik Tóth Gábor is, aki egyéni gazdálkodó a Veszprém megyei Apácatornán. A négy MTZ-je mellett (amiből akad náluk újabb is, korosabb is) a 6485-ös Fergusonját kedveli a legjobban. Tapasztalatból mondja, hogy egy jó ajánlat olykor a lehetőségei határán is túl tudja csábítani.
Éppen ezért a finanszírozási feltételeket nagyon fontosnak tartja. Mert ahogy fogalmaz: egy jó hitel-, vagy lízingkonstrukció elérhetőbbé, kifizetődőbbé tehet egy drágább, de a céljainak, körülményeinek megfelelőbb traktort. A vásárlás finanszírozásának kérdése olyannyira meghatározó lehet, hogy megesik, egy jóval drágább gépet választunk pusztán azért, mert annak a típusnak sokkal kedvezőbb a hitel- vagy lízingkonstrukciója, mint egy másiké.
Műszaki paraméterek
Milyen szempontok szerint döntünk még? Nyilván nem mindegy, milyen sűrűn kell javítanunk a gépet, és ha már muszáj beszerezni, mibe kerül az alkatrész. Ennek beszerelését egyébként szinte minden cég 24 órán belülre ígéri, de a gyakorlatban mégiscsak van különbség a hibaelhárítás gyorsaságában, itt a tapasztalatok szerint a nagyobb márkák előnyben vannak.
Lényeges kérdés, hogy minden apró-cseprő hibával szakműhelyhez kell-e fordulnunk, vagy egy részük otthon, a házi műhelyben is orvosolható? Fontos az is, mennyire esnek kézre a kenési helyek, az akkumulátor, a láncfeszítők – összességében mennyit kell bíbelődnünk a karbantartási munkákkal? Mert az idő pénz, akkor is, ha magunk végezzük el ezeket a feladatokat.
Egyik apácatornai olvasónk az alkatrészellátás fontosságát egyenesen 9-esre értékelte (10 pont volt maximálisan adható), akárcsak a traktor fogyasztását. Az egyes traktortípusok között fogyasztás terén 25–35 százalékos különbségek is lehetnek. Szerényebb gazdaságok még mindig arra esküsznek, hogy egy Rábával – a magasabb fogyasztás ellenére is – jobban járnak, mint egy új John Deere-rel, már csak azért is , mert ezt a patinás magyar gépet annyival olcsóbban lehet megszerelni.
Mégis az első paraméter, amire vevőként kíváncsiak vagyunk, az a traktor névleges teljesítménye. Persze a műveletek során a traktor leadott teljesítménye legalább ilyen fontos. Ez határozza meg, mekkora és milyen gépet akaszthatunk mögé, mennyire bírja a hegyes-dombos viszonyokat, mekkora sebességgel haladhatunk munka közben. Tudnunk kell azt is, hogy a legnagyobb különbség ma már az egyes márkák vezérlő szoftverében van, és nem a motor konstrukciós felépítésében.
Szempont még a fékrendszer, a kormánymű. Utóbbinál leginkább a fordulókör sugara számít a napi munkavégzés során. De ennél is fontosabb, hogy a beszerzendő traktor kompatibilis legyen a meglévő gépparkkal. Ezt nyilván nem cserélhetjük le az új traktor érkezésekor.
Kényelem
A gyakorlatban az is számít, hogy ki ül a volánnál. Nem feltétlenül az, aki a traktort vásárolja, de a főnöknek sem lehet mindegy, hogy érti-e, szereti-e a traktoros az új gépet. Hogy érzi magát a volánnál a tizedik órában? Ma már a gyárak is igyekeznek elkényeztetni bennünket, ilyen az egyre alacsonyabb zajszint, a nagyobb komfort, a kellemes fülke- és ülésrugózás, a műszerfal átláthatósága, a gép kezelhetősége. Egy ultramodern traktorcsodánál még az is felmerülhet, hogy egyáltalán ki tudjuk-e használni a gép minden képességét?
Számít a márka?
Abból indultunk ki, hogy a traktorválasztási döntéseket befolyásolja az, hogyan cseng a márka neve a faluban. A gazdák mégis azt állítják, ez nem igazán számít – legalábbis egy adott árkategórián belül. Mégis, amikor az álomtraktor márkájáról kérdezzük őket, már van határozott véleményük. A Veszprém megyei Tóth Gábor például ezt válaszolja: „Egy minél nagyobb Fendt, mondjuk egy 930-as…Az azért nagyon jó lenne!”
A mindennapok szintjén mégis sokan a minél puritánabb gépekre esküsznek, és nem nézik jó szemmel a túl sok elektronikát: „Minél egyszerűbb, annál jobb! Én személy szerint a kézi váltót is jobban szeretem, mint az automatát, mert ez utóbbi sokkal több hibalehetőséget rejt. És ha a szezonban pont az romlik el, amit nehéz beszerezni?” – teszi fel a kérdést egy zalai gazdálkodó, akinek az udvarán a Rába és az MTZ traktoron kívül egy 175 lovas McCormick is áll. Az egyszerű felépítést előtérbe helyezők egyébként a házi bütykölés lelkes hívei is.
A John Deere azonban kétségkívül olyan márka, amelynek nagy a nimbusza. Ladányi Sándor sokéves ágazatvezetői tapasztalatát most szaktanácsadóként hasznosítja, amúgy Vértestolnán él. „Nagyobb cégeknél a költséghatékonyabb megoldásokat keresik, a szervizmunkákra, javításokra is átalánydíjas szerződést kötnek. Egy John Deere-t nem szokás bütykölni…” – húzza ki magát némi önérzettel.
Az említett német traktorteszt vezetője így összegez:
„A végső szót végül úgyis a pénztárca mondja ki. A második legfontosabb szempont az alkatrész-ellátottság. Mindez a vevő számára fontosabb, mint a kényelem vagy a műszaki újdonságok.” n Cserkuti György
Miért éppen a Fendt?
A Fendt egy külön világ. Aki már megtapasztalta a gép nyújtotta előnyöket, nem szívesen vált másra. Kiemelkedő a gép sokoldalúsága: jól használható talajmunkára, szállításra, és kényelmes. A Vario traktorokat vezetőjük egyénre szabhatja, így még egy hosszú munkanap is kevésbé megterhelő.
Gépkiválasztásnál szinte mindenki a teljesítményt nézi, de a mindennapokban az erőgépek vonóerejét használjuk ki, ami összefügg a gép terhelhetőségével, súlyozhatóságával és kapaszkodó képességével. Ezt a gumiabroncsok tulajdonságai is meghatározzák.
Ha valaki gépet cserél, akkor általában egy, a szükségesnél kicsit nagyobb, pár lóerővel erősebb traktort választ, hogy legyen tartalék. Ha ilyenkor a meglévő eszközpark marad, ügyelni kell arra, hogy a nagyobb munkasebesség nehogy az eszközök rovására menjen. A másik szempont, hogy a több lóerőt „etetni” is tudni kell, tehát inkább az ideális gépkapcsolatot keressük! Fontos szempont a megbízhatóság is, hisz az a legdrágább gép, ami áll. Műszaki meghibásodások persze mindig előfordulnak, ilyenkor a javításhoz a jó szakmai háttér a legfontosabb. A mai gépeket már nem érdemes otthon barkácsolni, mert lehet, hogy ezzel csak nagyobb kárt okozunk. Villányban az Antonio Carraro márka a sláger. Az ültetvényekben a közvetlen sorba fordulás és a megfordítható kormány-ülés rendszernek köszönhetően vívtak ki előkelő helyet a piros színű traktorok. Az, hogy a hátramenet is lehet „előre” és folyamatosan rálátni a munkaterületre, nagymértékben segíti a gépkezelő munkáját. Gere Attila már több mint 10 éve Antonio Carraro erőgépekkel dolgozik. Elmondása szerint a gépek pontos, kiváló munkát végeznek: „A 15 fokos tengelyek közti elfordulás folyamatos talajtapadást tesz lehetővé, hogy véletlenül se csúszhasson meg a gép. Kényelmesek, megbízhatók, nem hagynak cserben!”
Ladányi Sándor: Ezt nem szokás és nem érdemes „bütykölni”
Borka István, Szabadegyháza: A magasabb fogyasztás sem feltétlen baj, ha megfelelő teljesítmény és nyomaték van mögötte. A 6430-as John Deere fordulékonysága kiváló, tényleg oda megy, ahová akarom!
Mi a legfontosabb?
Olvasóink szubjektív értékítélete alapján az alábbi szempontoka legfontosabbak a traktor kiválasztásakor (10 pont a maximum).
| Olvasóink átlaga
|
|
| Fizetési feltételek (finanszírozás)
|
8,75
|
| Ár
|
8,5
|
| Alkatrész-ellátás
|
8
|
| Fogyasztás
|
7,5
|
| Maximális nyomaték
|
7,5
|
| Mennyire kompatibilis a többi géppel?
|
7
|
| Legkisebb fordulási sugár
|
6,5
|
| Fontos karbantartási helyek elérése (kenési pontok, olajcsere, akku)
|
6,5
|
| Mennyire szerelhető a motor saját műhelyben?
|
6,25
|
| Kilátás a fülkéből a munkagépekre
|
6,25
|
| Fékrendszer
|
6,25
|
| Tömeg
|
6
|
| A fülke komfortérzete (rugózás,
zajszint)
|
5,25
|
| Műszerfal áttekinthetősége
|
4,75
|
| A márka hírneve, rangja
|
4
|



