Az új Közös Agrárpolitika sarokpontjai

Meglepően kevés kritika érte eddig a 2014-től életbe lépő KAP rendszer tervezetét. Az Európa Unió a közös agrárpénzeket – miként az várható is volt – főként a nettó befizető tagállamok érdekeinek megfelelően osztaná el. Ezzel együtt a terv számunkra is tartalmaz előnyös pontokat. De tudomásul kell venni: a hazai szakpolitikának szűk a mozgástere.

Az új KAP forrásaiból csak az aktív termelők részesülhetnek. Ám az aktivitás fogalmát eléggé lazán értelmezi az unió. Elég, ha a közvetlen támogatás eléri az összes mezőgazdasági tevékenységen kívül eső bevétel legalább öt százalékát, és máris aktív gazdálkodónak minősül a gazda, tehát jogosulttá válik a támogatásra. Ez csak annyiban előrelépés, hogy eddig semmilyen megkötés nem volt.   

A Közös Agrárpolitika a jelenleg érvényben lévő rendszerhez képest nagyjából tízévenként komoly változásokon esik át. A reform oka, hogy az európai gazdaság – Németország jeles kivételével – ingatag. Eközben átrendeződtek a gazdasági erőviszonyok, és Európa a leggöthösebb szereplője ennek a versenyfutásnak. Az unió közös büdzséjében – amely egyébként az EU teljes GDP-jének mindössze 1,12 százaléka – a Közös Agrárpolitika (KAP) az egyik legnagyobb tortaszelet, ezért a változás borítékolható volt.

A júniusban közzétett javaslat szerint a legtöbb változást az Európai Kohéziós Alap mellett épp a KAP kénytelen majd elviselni. Ugyanis összegszerűen mindkettőt befagyasztanák a 2013-as szinten, ami a Közös Agrárpolitika esetén reálértéken számolva mintegy 8 százalékos csökkenést jelent. A Haszon Agrár által megkérdezett hazai szakpolitikusok ezzel együtt úgy vélték, hogy a KAP nominálértéken való megtartása sikerként is elkönyvelhető. A Közös Agrárpolitikára fordított összegek ugyanis évtizedek óta folyamatosan csökkennek.

Közvetlen kifizetések terén jövőre és 2013-ban újabb 10-10 százalékponttal közeledünk az EU-átlaghoz, azaz a mai kifizetéshez képest 25 százalékkal fogunk többet kapni, és a hektáronkénti 264 eurós kifizetéssel elérjük az európai átlagot (EU-27). A nyugati gazdáknak járó átlagos területalapú támogatási szintet 2013 után sem fogjuk elérni, erre később még részletesen visszatérünk. Azaz a közös piacon megmaradnak a piactorzitó különbségek.

Ezzel együtt 2013-tól jóval több pénz érkezhet a bankszámlánkra, mint amennyit most kapunk. Mármint akkor, ha hatszáz hektár alatti a gazdaságunk, és „zöldíteni” tudunk. A tényleges összegre, amit magyar gazdák az új KAP rendszer keretében zsebre tehetnek, az euró-forint árfolyam is nagy hatással lesz. És persze sok múlik majd az új játékszabályokhoz való igazodási képességen.

Pénz: területre vagy pályázatra?

Az új KAP rendszerben a pénzek a jövőben is két nagy csatornán vándorolnak majd a gazdákig. Az első a termeléstől elválasztott területalapú támogatás (70 százalék), a másik pedig a vidékfejlesztési pillér (30 százalék). A direkt támogatást hektáralapon kapják a termelők, a vidékfejlesztésben viszont nemzeti programok révén finanszírozzák a mezőgazdaság modernizálását. Ez utóbbihoz hozzá kell tenni mintegy 15 százalékos állami önerőt, a gazdáknak pedig meg kell felelniük a pályázati előírásoknak – plusz nekik is hozzá kell tenniük a maguk önerejét. A vidékfejlesztési pénzek lehívhatósága tehát kevésbé garantált, és a tagállami büdzsét is megterheli. Azaz e téren nem számíthatunk túl nagy állami kényeztetésre.

Az erdélyi születésű Dacian Ciolos európai agrárbiztos által elnökölt Bizottság javaslata alapján a két pillér közti arány megmarad. Ez jó hír nekünk, szegényebb államoknak, és jó hír a pályázati rendszertől tartó gazdáknak. Az EU egészének már kevésbé, mert a vidékfejlesztésen keresztül célzottabban juttathatók el a fejlesztési források, és jobban lehet érvényesíteni az egyes nemzetek agrárpolitikai preferenciáit. Vélhetően ezért is adnának lehetőséget arra a tagállamoknak, hogy a támogatási keretük tíz százalékát átcsoportosítsák az első pillérből a másodikba.

Kinek jó?

A közvetlen támogatások magasabb szintje az átlagosnál szegényebb tagállamoknak kedvez, mivel a területalapú támogatásokhoz nem kell hozzátenniük az állami önerőt. Magyarország ebbe a kategóriába tartozik. A gazdák is örülnek, ha nem kell a pénzért pályázniuk, és hozzátenniük az önrészt.

Mindenhol egységes területalapú?

A KAP vastagabbik pillére, a direkt támogatások rendszere komoly változások elé néz. Jelenleg három kifizetési rendszer van forgalomban az unión belül: az SPS (Single Payment Scheme) történelmi és regionális modellje, valamint a SAPS (Single Area Payment Scheme). Ezek közül a történelmi SPS és a SAPS az, amelyek leginkább elterjedtek a kontinensen. A történelmi SPS-t főként a régi tagállamok alkalmazzák, míg az új tagállamokban a SAPS dívik.

A Bizottság javaslata alapján úgy tűnik, nincs arra szükség, hogy kibontsuk a kettő közötti különbséget, ugyanis 2019-ig Basic Payment Scheme (BPS) néven egész Európában egységesíteni kívánják a direkt kifizetéseket. Az új szisztéma pedig inkább az SPS regionális modelljére és a SAPS-ra – azaz a Magyarországon jelenleg érvényben lévő rendszerre – hajaz, semmint a történelmi SPS-re. (Hazánkban 2009 őszén történt kísérlet arra, hogy a támogatási rendszert a SAPS-ról átállítsák a történelmi SPS-re. Akkor a jogszabály elbukott az Alkotmánybíróság előtt.)

A SAPS-ban – szemben a történelmi SPS-szel – direkt támogatást csak a megművelt és/vagy a legeltetett földterület után lehet kapni. Ezért a magyar abrakfogyasztó állattartó (jellemzően takarmánytermő terület nélküli) gazdaságok elestek volna a támogatástól, ha nincs a csatlakozáskor kialkudott top up. 2013-ra viszont teljesen megszűnik ez a kiegészítő támogatási forma. Az SPS ellenzői, mint például a jobbikos Varga Géza erre úgy reagált, hogy a nyugat-európai gyakorlattal szemben nálunk egyetlen esztendőt kívántak megjelölni történelmi bázisként. Ez pedig enyhén szólva tisztességtelen, és a támogatás manipulálására felettébb alkalmas eljárás volt.

A BPS azonban, úgy tűnik, múlt időbe teszi az állattenyésztők körüli mizériát. Az új rendszer ugyanis a SAPS-nál jóval nagyobb szabadságot biztosít a tagállamoknak, mert a termeléshez kötött támogatás lehetőségét a jelenlegi 3,5 százalékról 10 százalékra duzzasztja.

Kinek jó?

Az egységes kifizetési rendszer az egész EU javára válhat. Főként azoknak a tagállamoknak kedvez, amelyeknek nem kell sokat változtatniuk a kifizetési rendszereiken. Magyarország ide tartozik. Mivel a rendszer a termeléshez kötött támogatásoknak nagyobb teret enged, az állattartók is jobb helyzetbe kerülhetnek.

Vannak egyenlőbbek!

Magyarország 2013-ban éri el a csatlakozási tárgyalások során kialkudott direkt kifizetések 100 százalékát, és ezzel az uniós átlag körüli szintre emelkedik a gazdák közvetlen támogatása. Más országok – köztük elsősorban Bulgária, Románia és a balti államok – ennél lényegesen kedvezőtlenebb helyzetben vannak. Egy lett termelő csupán a 37 százalékát kapja meg annak az összegnek, amit egy francia gazda tesz zsebre ugyanakkora földterület után.

A támogatásbeli eltéréseket ezen országok csökkenteni akarták, ám a közös büdzsé legnagyobb befizetőinek nem állt érdekében a teljes kiegyenlítés. Az uniós átlag 90 százalékát el nem érő tagállamokban 30 százalékkal csökkentik a 90 százalék és a tényleges kifizetés közti különbséget. Ennek forrása az a pénz, amit az átlag fölöttiektől elvesznek.

A tervezet szerint 2014–2019 között ezzel együtt is csupán 2 milliárd euró vándorol majd át a magasabb jövedelemtámogatással rendelkező országoktól az alulfizetett tagállamokhoz. És csak a – közelebbről meg nem határozott – távoli jövőben szűnne meg a termelők megkülönböztetése.

A mostohán kezelt tagállamokban most diszkriminációt emlegetnek. (Málta jár a legrosszabbul -7,5 százalékkal és Hollandia -5,5 százalékkal.) Mivel Magyarország 2013-ban gyakorlatilag az uniós átlagot fogja a gazdáinak adni, a csökkenés a mi esetünkben az akkori támogatási szint mindössze 0,28 százalékos apadását jelenti majd. Ez hat év alatt uszkve 3,6 millió euró mínusz. Mivel 2013-ig folyamatosan nő nálunk a területalapú támogatás, a legtöbb, amit egy gazda érezhet majd az új szelekből, az lesz, hogy a nonstop támogatás-emelkedés leáll.

Kinek jó?

A kiegyenlítés papíron a bolgár, a román és a balti termelőknek jó, de esélyegyenlőséget semmiképp sem eredményez. Hazánkat a kiegyenlítés gyakorlatilag nem érinti.

Zöldítés mindenáron

Ennél húsba vágóbb lesz, hogy a direkt támogatások csak mintegy a felét oszthatják szét a tagállamok az eddig megszokott módon, a másik felét szigorúbb kritériumok teljesüléséhez kötik. A tervek szerint öt százalék erejéig a hátrányos helyzetű térségeket, két százaléknyi pénzzel a fiatal gazdákat, további tíz százalékkal pedig a három hektáron, vagy annál kisebb területen gazdálkodó kistermelőket támogatnák. A fiatalok a bázistámogatáson felül huszonöt százalékkal többet kaphatnának, öt éven keresztül.

A legnagyobb hangsúly azonban a környezet- és klímavédelmi előírásokon van, amit a KAP zöldesítéseként emlegetnek. Lényege, hogy a területalapú támogatások 30 százalékát elkülönítik, és ebből csak azok részesülhetnek, akik eleget tesznek három előírásnak:

1. legalább három különböző szántóföldi növényt kell termeszteni úgy, hogy egyik területaránya sem mehet 70 százalék fölé (ez nem túl szigorú elvárás),

2. a gazdaság legalább 7 százalékán ökológiai területet kell kialakítani, például erdősávot vagy fás ligetet (ez a legtöbb gazdaságban eleve adott),

3. az állandó legelőket fenn kell tartani oly módon, hogy legfeljebb az 5 százalékukon változtatható meg a földhasználat (nem is akarjuk megváltoztatni).

A felsorolásból úgy tűnik, nem lehet a zöldítéssel semmi gond. Csakhogy a KAP zöldítése a támogatások csökkentéseként is értelmezhető, hiszen az ehhez hasonló vállalásokért a gazdák eddig többletpénzeket kaptak. A környezetvédelem ugyanis plusz költséggel jár, 2014-től viszont az alapkifizetés feltételéül szabnák.

Kinek jó?

Azok az országok viselik majd jobban a zöldítést, amelyek már ma is élen járnak ezen a téren (pl. Németország), és ahol az átlagosnál több a legelő (pl. Ausztria). Ott is örülnek, ahol ettől középtávon a direkt kifizetések csökkenését remélik (pl. Anglia, Svédország). Magyarország számára nem előnyös. Az EU és a világkereskedelem viszonylatában is nehezen indokolható. Az élelmiszer-előállítás világszintű versenyében hátrányba hozza az uniót.

Beleverjük a fejünket: felső plafon

Több ezer magyar céget érint majd az Európai Bizottság levitatobbat javaslata, miszerint az egy üzem által kapható direkt támogatásoknak felső határt szabna (capping). Jelenleg az 5000 euró feletti részből 10 százalékot, 300 ezer euró és 500 ezer között pedig 4 százalékot emelnek le, és tesznek át a KAP második, vidékfejlesztési pillérébe. A tervezet szerint a támogatás felső plafonja 300 ezer euróra módosulna, és a degresszió már 150 ezer euró felett megjelenik. (Ez a mai árfolyamon 94, illetve 47 millió forintot jelent.)

Az elvonás mértéke 250 és 300 ezer euró közt a 250 ezer feletti rész 70 százaléka, míg 200 és 250 ezer euró közt a 200 ezer feletti rész 40 százaléka. 150 és 200 ezer euró közt pedig a 150 ezer feletti rész 20 százaléka lesz.Tehát 300 ezer eurónál senki nem kaphatna több támogatást, és az így nyert forrásokat az érintett nemzet vidékfejlesztési pillérébe pakolnák át. Egyetlen, bár nem jelentéktelen könnyítésként a bér- és járulékterhekkel csökkenthető lenne a támogatás összege („plafon alá” lehetne hozni a támogatást), ezáltal a nagyobb munkaerőt felszívni képes gazdaságok alacsonyabb sávba kerülnének.

Ám ebben a kérdésben még komoly viták várhatók. A nagy birtokméretű országok, mint például a britek, a németek (keleti rész) és a csehek máris kifejezték nemtetszésüket. Magyarország szintén erősen érintett a kérdésben. Igaz ugyan, hogy nálunk csak mintegy 400 mezőgazdasági vállalkozás – a termelők 0,3 százaléka – kap 300 ezer eurónál több támogatást, de ők gazdálkodnak a 4,8 millió hektáros termőterület több mint negyedén. 150 ezer euró kifizetés pedig (2013-as támogatási szinten) alig 600 hektárnyi területet jelent. E méret fölött pedig már több ezer vállalkozás tevékenykedik az országban – a mezőgazdasági termelés derékhada.

A capping révén keletkezett többlet a vidékfejlesztési pillérbe kerülne át. Erre a nagy cégek ugyan rutinosan pályáznak, de a társfinanszírozási kötelezettség miatt mindenképp megterhelné a pályázókat és a hazai költségvetést is.

A kifizetési plafon átszabásával ezzel együtt is nagyjából minden hazai párt egyetért, bár bizonyos hangsúlyeltolódások kivehetők. Az Európai Bizottság attól tart, hogy pár nagyüzem majd önmaga feldarabolásával igyekszik kibújni a szabályozás hatálya alól.

Kinek jó?

A kifizetési plafon a kisebb gazdaságok uralta nemzeteknek jó, mint a lengyelek és a románok, és ott, ahol nem jelent nagy anyagi gondot a pénzek vidékfejlesztésbe való átcsoportosítása (pl. franciák). Magyarország nehezen képes a nemzeti részt odarakni a vidékfejlesztésbe folyó pénzek mellé, ezért az átirányított források számunkra el is veszhetnek.

Hazai hangok

Tabajdi Csaba szocialista szakpolitikus biztos abban, ha a zöldítéssel járó pluszköltségek túlzottan magasnak bizonyulnak, az Európai Parlament és a Tanács visszadobja majd a javaslatot némi átdolgozásra.

Glattfelder Béla, aki évek óta a Fideszt képviseli Brüsszelben, a zöldítés kapcsán az élelmezésbiztonságot is problematikus területnek látja. Az ilyen típusú módosítások ugyanis arrafelé tolják a gazdákat, hogy kevesebb mezőgazdasági terméket állítsanak elő. Európa már most élen jár a környezetvédelmi szempontok érvényesítésében. Ez a kontinens mezőgazdasági termelőit versenyhátrányba hozhatja a világ gazdálkodóival szemben. Fazekas Sándor miniszter is többször úgy nyilatkozott: azoktól az országoktól, ahonnan mezőgazdasági termékeket importálunk, ugyanazokat a termelési kritériumokat kellene megkövetelni, mint ami Európában szokás.

Ennél jóval egyszerűbb és olcsóbb eljárást követ a gyakorlat: a belépő termék minőségét vizsgálja. Még így sem olcsó megmondani egy dél-amerikai tételről, hogy mennyi benne a GMO-tartalom. Más esetekben viszont, amilyen mondjuk a tojás, a minőség-vizsgálat sem tudja kimutatni, milyen körülmények közt tartották a hozzájuk tartozó tojókat.

Az LMP színeiben politizáló Szabó Rebeka a terveknél is zöldebb támogatást látna szívesen: állatjóléti szempontokat vagy a biotermesztés kiemelt támogatását. Egy biztos, a társadalom számára elfogadhatóbb az egyes pillér magas arányának fenntartása a zöldítéssel együtt, mint anélkül. Varga Géza pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az olajár folyamatos növekedése miatt a konvencionális gazdálkodás input árai már most oda vezetnek, hogy a kisebb gazdaságoknak egyszerűen nem éri meg termelni. Ellenben egy biogazdaságban – főként, ha megvan az egészséges körforgás a növénytermesztés, az állattenyésztés és a feldolgozóipar között – az output árak sokkal gyorsabban emelkednek az input áraknál.

A cappinggel kapcsolatosan Tabajdi Csaba amiatt aggódik, hogy a versenyképes üzemektől ily módon elvett támogatásokból majd életképtelen projekteket is finanszíroznak ahelyett, hogy mezőgazdasági infrastruktúra-fejlesztésre, K + F-re vagy TÉSZ-ek felállítására fordítanák. Glattfelder Béla pedig úgy véli: a cappingnek sokkal kisebb hatása lesz az országra, mint azt sokan gondolnák. Elvégre a legnagyobb cégek általában a munkaigényes állattartás színterei is, így bérkiadásaikkal a plafon alá tornázhatják magukat.

Capping terén a Jobbik és az LMP újra csak közös platformra került. Varga Géza és Szabó Rebeka azzal állt ki mellette, hogy a direkt kifizetések rendszere eddig aránytalanul kedvezett a nagyüzemeknek.

Európa nem képes a Világkereskedelmi Szervezeten (WTO) átvinni saját környezetvédelmi szempontjait. A világ fejlődő országai is elsősorban enni akarnak (mennyiség), méghozzá egészséges élelmiszert (termékminőség), és csak harmadsorban érdekli őket, hogy ezt miként állították elő. Miután az exportáló ipari országok nem akarnak ujjat húzni egyes feltörekvő országokkal, nevezetesen Kínával, Brüsszel a külpiacokon már nem is próbálja érvényesíteni az Európában szigorúan betartatott környezetvédelmi előírásokat.

Az SPS lehetséges bevezetése kapcsán már írtunk róla, hogy a támogatás vagyoni értékű jog lehet, adható-vehető, mint maga a föld – akár attól elválasztva is. (Honlapunkon, a 2008. januári számban olvashat részletesen a mezőgazdasági vagyoni értékű jogokról.)

 

Fontos, hogy bérelt földterületek esetében a támogatási jogosultságok nem a tulajdonost, hanem a haszonbérlőt illetik. Ez a jogosultság ugyanis nem része a földtulajdonnak. Sőt, a haszonbérlet lejártával nem kerül vissza automatikusan a földtulajdonoshoz, csak akkor, ha erről a felek a haszonbérleti szerződésben megállapodtak.

 

Ebből a szempontból lényeges, hogy a birtokpolitikai célok megvalósítására csak 2014. május 15-ig van lehetősége a kormányzatnak. Aki ebben az időpontban a föld használója, olyan történelmi jogosultság birtokába kerül, ami hektáronként minimum 75 ezer forint boldog tulajdonosává teszi. Figyelembe kell venni, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriuma is ugyanezen év április 30-án jár le.