Önvédő növénytársítások
A megfelelő növénytársítás nem a biokertészek találmánya, hanem már régóta használatos fogás. Egymáshoz illő növények csoportba ültetésével olyan növényközösségeket hozhatunk létre a konyhakertben, amelyek segítik, védik, támogatják egymást. A kártevők, kórokozók távoltartásán túl odacsalogatják a hasznos, beporzó rovarokat. Más fajok pedig összegyűjtik, ezáltal megkönnyítik a növekedéshez szükséges tápanyagok felvételét. Lássuk tehát, mit mivel érdemes együtt ültetni?
Először is nem árt tudnunk, hogy a társítandó növények önvédő hatása akkor a legjobb, ha már a kezdetektől fogva együtt fejlődnek, azaz együtt ültettük/vetettük őket. Figyelem: ne várjunk teljes védettséget, hiszen ezzel a módszerrel csak annyi lehet a célunk, hogy a kártevők ne szaporodjanak el mértéktelenül, illetve az általuk okozott kár még elfogadható mértékű legyen. A növényvédelem ezen módja tehát elsősorban azoknak ajánlott, akik a friss konyhai alapanyagokon nem akarják növényvédőszerek maradékát érezni, vagy nem szívesen vesznek a hátukra permetezőgépet.
Nézzünk néhány párosítási receptet:
- Vessünk körömvirágot a paradicsompalánták közé. A körömvirágból áradó erős illat távol tartja a levéltetveket.
- A sárgarépát és a különböző káposztaféléket neveljük együtt a zsályával, hogy az elűzze a kártevőket.
- Ha a sárgarépát és a póréhagymát (vagy bármelyik hagymafélét) a veteményesben egymás mellé ültetjük, ez a páros számos kártevőt tántorít majd el a rágcsálástól. A póréhagyma elűzi a répát károsító legyeket, míg a répa a hagymalegyet és a molyokat riasztja el.
- Ha sarkantyúkát ültetünk a káposztaágyás köré, az mágnesként magához vonzza a káposztalevélen falatozó hernyókat.
- Metélőhagymát (snidling) nem csak a konyhakertbe ültethetünk, hanem a virágágyás szélére is.
- Ha kaprot vetünk, azzal olyan ragadozó rovarokat csalogatunk a kertbe, amelyek a levéltetveket fogyasztják.
- A fokhagyma szaga ugyancsak a levéltetveket rettenti el a szívogatástól. A rózsa kiváló társnövénye.
- A gilisztaűző varádics erős szagát utálják a hangyák. A növény neve nem arra utal, hogy a növény elűzi a földigilisztákat, hanem arra, hogy a népi gyógyászatban bélférgesség elleni kezelések során alkalmazták.
- A hüvelyesek családjába tartozó növények (borsó, bab) a talaj tápanyagtartalmát javítják azzal, hogy gyökérgümőikben összegyűjtik nitrogént.
- Cickafarkot ültetve növeljük a társnövények életerélyét, mivel a cickafark összegyűjti a foszfort, kalciumot, szilíciumot, amelyek a növényi részek fejlődéséhez nélkülözhetetlenek. Ezen kívül mutatós virágaival hasznos rovarok tömkelegét vonzza a virágoskertbe.
Kártevőirtás állati segítőtársakkal
NE CSAK A NÖVÉNYEK megfelelő társítására ügyeljünk, hanem arra is, hogy a kártevők elleni küzdelemben sok hasznos segítőre akadunk az állatok körében is. Ezeket a fajokat védenünk kell, segítve megtelepedésüket a kertben. A kártevő rovarok irtásában sokat segítenek az énekes madarak, például a cinegék. Szintén sok rovart pusztítanak a kertekben élő emlősök közül a sünök, a denevérek és a vakondokok. Ugyanezen okból nagyon hasznosak a békák, a gyíkok és a siklók. A hasznos, rovarpusztító rovarok közül mindenki jól ismeri a katicabogarakat, amelyek egy nyáron több ezer levéltetűt falnak fel. Hasznosak a fátyolkák, a fülbemászók, az aranyos bábrablók, valamint a fürkészdarazsak egész sora. Utóbbiak között akad olyan is, amely liszteske ellen vethető be ? igen sikeresen.
edenkert.hu
Haszon Agrár 2008/2.




