Yara közlemény
Együttérzésünk a vörösiszap károsultjainak
A Yara Hungária Kft. együttérzését fejezi ki a kolontári és devecseri vörösiszap katasztrófa áldozatainak. Mindannyiunk számára felfoghatatlan katasztrófával állunk szemben, amely beláthatatlan következményekkel bír mind embertársaink, mind a természeti környezet számára.
Óriási tanulópénzt kell fizetnünk most azért, hogy végre felfogjuk és ne csak az egyes emberek, és civil szervezetek szemében, hanem a vállalatok, a politika és széles összefogással társadalmi szinten is megtanuljuk, hogy természeti és társadalmi értékeink iránt felelősséggel viseltessünk. Őszintén bízunk abban, hogy ez a katasztrófa felnyitotta a szemét minden embernek, minden vállalatvezetőnek, és bármilyen felelősséggel rendelkező embertársunknak, hogy életünk és környezetünk biztonsága mindennél fontosabb, és az anyagi érdekek, a nemtörődömség soha semmilyen körülmények közt nem élvezhet prioritást.
Hogy a szerencsétlenül járt embertársaink kárain enyhíthessünk, cégünk felajánlott 3 millió forintot, melyet a Nemzeti Kármentő Alap számlájára átutalt, valamint a kármentesítés megkönnyítésére18 tonna gipszet szállított Devecserbe. Kollégáink személyesen is segítenek a rászorulókon és a számukra szükséges eszközöket a helyszínre szállítják.
Ezúton szeretnénk felhívni partnereink és a mezőgazdaság egyéb szegmenseiben működő vállalatok vezetőinek és dolgozóinak figyelmét, hogy segítsék a katasztrófa áldozatait, és a kármentesítési munkálatokat, akár pénzbeli adománnyal, akár segélycsomaggal.
Nemzeti Kármentő Alap számlaszáma: 11794022-22222222
Ajkai Kristályvölgy Egyesület számlaszáma: Balaton-felvidéki Takarékszövetkezet: 72800061-10017997 (közlemény: vörösiszap károsultak)
Ajkai Kristályvölgy Egyesület elérhetősége: 8400 Ajka, Sport u. 14, Varga Andrea: 06/70/940-4368
Koronczai Rita
marketingvezető



