Új kukoricahibridek

2010. április

Az idei évben összesen öt új hibridet kínálunk a kukoricatermesztőknek. Ebből az ötből három normál takarmánykukorica, a másik kettő pedig waxy kukorica.

A Pioneer nemesítésében fontos szempont a termésbiztonság, azaz a hibridjelölteinket egyformán teszteljük a jó és az aszályos, száraz körülmények között is. Fontos szelekciós szempont, hogy azokat a hibrideket keressük, amelyek mind a száraz, mind a jó körülmények között egyformán kimagaslanak termőképességükkel, ezt értjük termésbiztonság alatt. A Pioneer két éve hozott létre nemesítő és kutató állomást Magyarországon, Hódmezővásárhelyen, többek között azzal a céllal is, hogy már a nemesítés folyamatában találkozzanak a hibridjeink a hazánkra jellemző éghajlati viszonyokkal.

Újdonság az igen koraiak között

Az igen korai FAO 200-as csoportban vezettük be idén a PR38N86-ot, FAO száma 290. Az elmúlt három év mindegyikében első helyezett volt éréscsoportjában, a hivatalos kísérletekben (MgSzH regisztráció, VSZTGOSZ kukorica posztregisztrációs kísérletek). Hivatalos eredményeiből is látszik, hogy jól alkalmazkodik az eltérő évjáratokhoz, megbízható, korán betakarítható hibrid, elsősorban termőképességben előrelépés a korábbi időszak igen korai Pioneer hibridjeihez képest.

Két újonc a FAO 300 csoportban

A FAO 300-as csoportban idén bevezetett két hibridünknek nagy jövőt szánunk, ez a kettő hibrid jelent igazán nagy genetikai előrelépést a Pioneernál, erre a kettőre lesz érdemes figyelni.

1. P9578 hibrid

FAO száma 320, a 300-as éréscsoport elején érik. Az elmúlt két évben (2008-2009) a hivatalos MgSzH regisztrációs kísérletekben minden egyes sztenderd hibridet felülmúlt termésével, betakarításkori szemnedvessége ugyanakkor mindegyik sztenderdnél alacsonyabb volt! A saját kísérleteinkben is a FAO 300 végi hibridek szintjén termett, ugyanakkor érésideje az éréscsoport elején van. Alacsony betakarításkori szemnedvessége miatt igen gazdaságosan termeszthető, betakarítása után még őszi kalászos vetése tervezhető.

Nagyon jól alkalmazkodik a különböző termesztési viszonyokhoz, kísérleteinkben mind a magas, mind az alacsony termésszinteken kiugrott termőképességével. Jó az aszálytűrő képessége, az egészen száraz termesztési régiókban is bizonyított. Az idei év volt a bevezetési éve, de már januárban elfogyott belőle a vetőmag. A következő évben már természetesen jóval nagyobb zsákszámban lesz elérhető.

2. P9494 hibrid

FAO száma 390, a 300-as éréscsoport végén érik. Szintén az idei évben vezettük be. Egy igazi rekordtermő. A hivatalos MgSzH regisztrációs kísérletekben az elmúlt két év (2008-2009) mindegyikében az abszolút első helyezett volt az éréscsoportjában. 2008-ban több mint 1 tonnával (!), 2009-ben pedig 800 kg-mal előzte meg a sztenderd hibridek átlagtermését. A saját kísérleteinkben is a legnagyobb termést adta a FAO 300-as csoportban. Tipikus lófogú szemtípusa van, vastag hengeres csövén gyakori a 18 szemsor. Bevezetésének első évében már jelentős mennyiséget értékesítettünk belőle, a gazdálkodók bizalmat adtak neki, látva hivatalos eredményeit.

Waxy kukoricák

A waxy kukoricáknál két új hibridünk alapváltozatai már jól ismertek Magyarországon. Az egyik új waxy hibrid a PR37F80, ami a jól ismert PR37F73 waxy változata. A másik a PR35F36, ami a szintén már köztermesztésben levő PR35F38 waxy változata. A Pioneer waxy ajánlata így három hibridre bővül, és egyedülálló abból a szempontból, hogy mindhárom waxynak jól ismert, nagy területen termesztett az alapváltozata. Így az ezzel a termesztési lehetőséggel élő gazdálkodók jól bevált hibrideket kapnak ebben a hasznosításban is. Tulajdonságaik teljesen megegyeznek az alapváltozatokkal, csupán a szem keményítőösszetétele más, a waxy hibridekre jellemző.

Fábián László, termékmenedzser Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.



 
Haszon agrár 2012. január
Haszon agrár 2012. január
Kérdezzen Gönczi Krisztától
Gönczi Kriszta
Időjárás

Hőtérkép