Versenyképtelenségünk okai

Négy év múlva szabaddá válhat a cukorpiac. A szakpolitikusok nagy része esélytelennek látja Európát a nemzetközi versenyben, és továbbvinné a kvótarendszert. Az agrárbiztos azonban a termelés gúzsbakötését látja a szabályozásban, amitől szabadulni kell.

Idén nyáron a Fazekas Sándor agrárminiszter még arról beszélt, hogy „erős, izmos magyar cukorgyártást” szeretne látni. A vízió szerint a 2014 végén lejáró cukorreform idején Magyarország bővíthetné cukorgyártási kapacitását, és ennek kiinduló helyszíne a nagy hagyományokkal rendelkező Szerencs lenne. Csakhogy egy új gyár létesítése – miután a régieket leszerelték és „sóval hintették be” – 100 milliárd forintos befektetést igényelne. 2015-től pedig a teljes, kvótához kötött támogatási rendszer megszűnne az unióban.

Európa már most intenzív kereskedelem-liberalizálási tárgyalásokat folytat Dél-Amerikával, ezek kimenetelét előre sejteni lehet. Igencsak kérdéses, hogy ilyen feltételek között van-e értelme mézes-cukros madzagot húzgálni a termelők orra előtt. Bár ami a kormányzatot illeti, jelenleg éppen az ellenkezőjét teszi ennek: kurtítja a termelők költségvetési támogatását.

Ígéretek a távoli jövőről

A rendszerváltáskor még 12 cukorgyár működött az országban. Mivel a privatizálásukban nem láttak fantáziát a magyar befektetők, így külföldi – német–osztrák, francia és angol – érdekeltségek vették meg őket, bízva a bőséges uniós támogatásban. A külföldiek fokozatosan leépítették a gyárakat, mikor uniós taggá váltunk, a megmaradt 5-6 gyárból már csak egy működött tovább (ez is az osztrák Agrana csoport kezében van).

Hozzájárult a termelés beszűküléséhez a hazai termelési kvóták visszaadása is – ennek körülményeit javában vizsgálja a nyáron megalakult ún. cukorbizottság. Mint ismert, a rendszerváltáskor még 400 ezer tonna cukor gyártására alkalmas hazai ágazat ma már csak 105 ezer tonnát állít elő. Mivel a hazai igény 300–320 ezer tonna, így cukorszükségletünk kétharmadát importálni kell.

Tavasszal, amikor a cukor ára megugrott, felmerült az ötlet, hogy ismét növelni kellene a kapacitást, esetleg új magyar gyárat létrehozni. Csakhogy a cukorrépa-termelés különleges feltételeket igényel: zsíros földet, „egyfunkciós” specializált gépparkot, szaktudást, és lehetőleg 50 kilométeren belüli gyárat. Alkalmas földet ugyan találni, ám a régi „szakik” és a szövetkezeti gépek az utóbbi 10-20 évben lassan „kikoptak” a termelésből. És mindez eltörpül egy gyár 100 milliárdos megépítési költsége mellett.

A közeljövő nem túl biztató: a Vidékfejlesztési Minisztérium a 2011-re tervezett 1,98 milliárd forintos támogatási keretét a költségvetési egyensúly fenntartására hivatkozva 800 millió forinttal megkurtította. Pénz helyett ígéretet kaptak a gazdák: jövőre visszaadja az agrárkormányzat a most elvett összeget, és a cukorrépa-termelők 2,78 milliárd forintra számíthatnak. Hogy 2012-ben mitől lesz gazdagabb a büdzsé, egyelőre nem tudni.

Most a költségvetési támogatás szűkülése miatt a termelők tonnánként nem 9,49 eurót (2800 forint körül), hanem csak 5,65 eurót (1600 forint körül) kapnának. A gyakorlatban mégsem járnak rosszabbul, mert a kaposvári Magyar Cukor Zrt., az egyetlen hazai gyár kifizeti a hiányzó összeget. Ha a cég nem dotálná a termelőket, akkor a mostani 44,5 eurós tonnánkénti ár helyett csak 40,65 eurót kapnának a gazdák.

Befektetés-igényes ágazat

Jelenleg 500–600 ezer forint is lehet egy hektár cukorrépa termesztésének az önköltsége. A majd’ 10 eurós tonnánkénti támogatás teszi hazánkban kifizetődővé ezt a növényi kultúrát. Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) tervezete szerint azonban 2015-től megszűnik a cukorkvóta, ami hátrányosan érinti a magyar termelőket. De német vagy lengyel klíma alatt is kétséges az ágazat versenyképessége a brazil nádcukorral. Vajon ez az unió szándéka, tényleg lemond a cukorral való önellátásról? Az agrárdiplomácia feladata lenne megakadályozni a támogatások teljes leépítését és a totális piacnyitást.

Idén 13 500–13 800 hektárról 840–850 ezer tonna cukorrépát takarítanak be a gazdák. A cukortartalom átlagosan 16 százalékos. A kaposvári gyár idén 105–107 ezer tonna cukrot, a hazai fogyasztás nagyjából egyharmadát állítja elő. Kelemen István, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) főtitkára közölte, a termelőknek tonnánként 40 euró alatt nem érdemes eladni a répát a feldolgozónak. Ennyiért hektáronként 60 tonnás terméstől már megköttethet az üzlet.

„Az uniós ágazati szabályozás meghatározta a cukor intervenciós árát, s ehhez kapcsolódóan a répa minimum árát. Van egy olyan kitétel is, hogy azokban az országokban, ahol a kvóta 50 százalék alá csökkent, a termelők direkt támogatást kaphatnak Brüsszeltől 2008-tól 5 éven át, s ez a mi esetünkben 7,1 euró tonnánként” – mondta Kelemen István. A nemzeti támogatás 4 euró, így összesen 11,1 euróval számolhatunk.

Ez a forrás a fölkészülést szolgálja arra az időre, amikor már nem lesz támogatás. Ha 2013 tavaszán ez a forrás megszűnik, akkor marad a 26,3 euró tonnánként, és esetleg a cukorgyár hozzátesz még néhány eurót. „Tételezzük fel, összejön tonnánként 30 euró támogatás. Megítélésem szerint ilyen összeg mellett egy répamagot sem vet el senki” – vélekedik Kelemen.

A szövetség főtitkára szerint a cukoripar feltámasztása egyelőre csak ábránd. A magyar állam persze kezdeményezheti Brüsszelben, hogy 2013 után is adhasson nemzeti támogatást a cukorrépa-termesztőknek. Ha a hazai agrárdiplomácia szövetségeseket talál – szlovákokat, olaszokat, másokat –, talán továbbra is adható lesz a nemzeti támogatás. Erre annál is nagyobb az esély, mert ez nem az unió kasszájából folyna be a termelőkhöz. Más kérdés, hogy az állam ehhez honnan teremtené elő a pénzt?

Túl messziről szállítják

„Évek óta szorgalmazom a kormányoknál, hogy Kaposvár környékén az öntözési rendszer jelentős fejlesztését kellene végrehajtani, hogy oda lehessen összpontosítani a cukorrépa-termelést” – folytatja Kelemen István. „A kaposvári gyár alapanyag-szükségletének negyedét ugyanis a Dunától keletre termelik meg: a Hajdúságban, Békésben, a Jászságban, Bácskában. Egy tonna szállítási költsége, amit a Magyar Cukor Zrt. finanszíroz, az idén 1772 forint. Ha ezt az üzem nem vállalná magára, már ma sem termelne senki cukorrépát. Ha a kaposvári gyár 50 kilométeres körzetére koncentrálódna a termelés, akkor a szállítási költség tonnánként 800 forintra esne. A különbség 972 forint, ez 290 forintos euróval számolva 3,35 euró, amit a gyár a termelőnek adhatna” – számol a szakember.

Kelemen szerint ha már nagyot álmodunk, talán Kabát lehetne a leghamarabb újraéleszteni. Kaba ugyanis az egyetlen olyan helyszín, ahol még megvan a gyártósor és a silók, valamint áll a raktárépületek egy része – ezek bizonyos infrastrukturális hátteret jelentenek. Az üzem 30 kilométeres körzetében 100–130 ezer tonna cukorhoz elegendő répát termelhetnének a gazdák. A Keleti-főcsatorna miatt még az öntözés is megoldható lenne.

A szakember egy kiszivárgott dokumentumra hivatkozva úgy tudja, hogy a nagy uniós cukorrépa-termelők nyomására a kvótaszabályozás legalább 2021-ig fennmarad. Addig ugyanis biztosan nem lesznek versenyképesek a dél-amerikai, karibi nádcukorral szemben.

Répa kontra nád

A cukorrépát minden évben el kell vetni. A nád viszont 4-5 esztendeig terem, évente kétszer is betakarítható, és a cukortartalma átlagosan 25 százalékos – szemben a répa 16-17 százalékos cukortartalmával. Az önköltség, a munkabérek sem az európaiak javára billentik a mérleg nyelvét. A tengeri áruszállítás költségei minimálisak a szárazföldihez képest, vagyis ha az unió lemond a répatermelés támogatásáról, az a kontinens cukortermelésének végét jelentheti.

„Mi éves szinten hektáronként 70 tonna répát termelünk, de az önköltség eléri a tonnánkénti 7 ezer forintot” – mondja Raskó György, ismert agrárközgazdász. „A nyereségünk tulajdonképpen a tonnánkénti 10 eurós támogatás. Vagyis hektáronként 700 eurót kapunk (200 ezer forint körül). Ha ez a támogatás megszűnik, mi is befejezzük a cukorrépa-termesztést, mások pedig bele sem fognak vágni.”

A kvóta megszüntetése után várhatóan csak a belgák, dánok, csehek, franciák, lengyelek és németek lesznek képesek a piacon maradni. Magyarországon azok rúghatnak labdába, akik megoldják a cukorrépaföldek öntözését. Raskó úgy véli, a hazai hektáronkénti 7 tonnás cukorkihozatal a versenytársak 10 tonna fölötti eredményeihez képest elég szerény.

Fischer Béla, a Magyar Cukor Zrt. volt vezérigazgatója, a Cukor Terméktanács elnöke úgy véli, mi is képesek vagyunk jó minőségű alapanyagot előállítani. A legnagyobb gazdaságok hektáronként 10 tonna cukor gyártásával büszkélkedhetnek, de uniós versenytársaink 15 tonnára is képesek. „Ha a répát párducfoltszerűen termelik az országban, és úgy kell összevadászni, az eleve piaci hátrányt jelent” – mondja Fischer.

Répa kontra kukorica

Azt is számításba kell venni, hogy a szántóföldi kultúrák közül a kukorica, a repce, a napraforgó által termelt profitot a répának legalábbis el kellene érnie, hogy megérje a vesződést. Fischer is egyetértett azzal, hogy a magyar éghajlati viszonyok közt a répa öntözhetősége elengedhetetlennek tűnik. Ez a növény nagyon befektetés-igényes, így magas kockázatúnak számít. A cukorrépa gépesítési igénye miatt kisebb gazdaságokban gyakorlatilag szóba sem jöhet. Egy cukorgyár finomítóval, kiszerelő üzemmel 100 milliárd forintba kerül, a befektetés megtérülése mintegy 15 év. Mostanság pedig aligha találni olyan kereskedelmi bankot, amelyik cukorgyár-alapításra milliárdokat hitelezne. Az állam természetesen dönthet úgy, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nyújtson ilyen hiteleket. De csak akkor, ha nem fél attól, hogy egy kormányváltás után a döntés résztvevőit esetleg ugyanúgy elszámoltatják az adófizetők pénzével, mint ahogy most a cukorbizottság teszi – mutat rá Raskó.

Fischer szerint ennél kisebb méretű gyárral nem is gazdaságos termelni, hiszen a cukoripari berendezések drágák, az árukat ki kellene termelni. Emiatt a kapuvári kezdeményezést – ami 15–20 ezer tonna cukor megtermeléséről szólt a gazdák által létesített gyárban – komolytalannak tartja.

Külső kényszer

A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) nyomására 2006-ban született a cukorreform. Eszerint az európai cukorgyártás csak a felhasználás 85 százalékát érheti el. A 2015-ig tartó szabályozás értelmében a kontinens cukorrépa-termelői számára garantált árak fokozatosan csökkennek, ezt ellensúlyozandó a gazdaságok kiegészítő támogatásban részesülnek. A szabályozás hatására 2005 és 2009 között egész Európában 79 cukorgyárat zártak be. Dacian Ciolos európai agrárbiztos szerint időközben az európai cukortermelés is versenyképesebbé vált, ezért amikor 2015-ben a kvóták is leépülnek, a termelés kiszabadulhat a gúzsból.

A lejtmenet állomásai

A hazai 12 cukorgyárat többsé gében külföldi befektetőknek privatizálták a ’90-es évek elején. Petőháza és a kaposvári gyár az osztrák Agranához került, Hatvan, Selyp, Szolnok és Szerencs a francia Breganze cégcsoporté lett, akik Selypet szinte azonnal bezárták. Kabát a Tate&Lyle konzorcium által létrehozott Eastern Sugar szerezte meg. A legversenyképtelenebb néhány gyár maradt magyar állami tulajdonban.

Az ácsi, az ercsi és a sárvári üzemet az Agrana megvette, de a sárvári üzemre hamarosan lakat került, és a másik kettő sem kerülhette el a sorsát. A sarkadi és a mezőhegyesi üzemek a Tate&Lyle-hez kerültek, de nem sokáig készült ott sem cukor. Az ezredforduló után a közösségi cukorreformot már eleve csak 6 gyár élte meg. Az első áldozat, a kabai, Közép-Európa legkorszerűbb cukorgyára volt, amelyet a szakemberek szerint Európa tíz legjobb cukorgyára között jegyeztek.