A pellet gyorsan megtérül

2009. szeptember

Az agripellet mezőgazdasági hulladékokból ? szalmából, kukoricaés napraforgószárból, napraforgóhéjból, energiafűből ? nyerhető, ami bőven rendelkezésre áll. Ez a fűtőanyag az energiaárak növekedése miatt ma már 60 százalékkal olcsóbb, mint a gáz, az elégetésére alkalmas kazánokat pedig jövőre az 5 százalékos áfakulcsba sorolnák. Mégsem használjuk. Miért?

Azoknak, akik hosszú távon szeretnék részben vagy egészben függetleníteni háztartásuk fűtését a fosszilis energiahordozóktól, a mezőgazdaság egyik válasza a pellet (brikett), amit fahulladékból, -forgácsból vagy lágyszárú növényi részekből nyernek. Korántsem mindegy azonban, hogy mit égetünk el. Más fogyasztási termékhez hasonlóan a pellet is különböző minőségben érhető el a piacon. Gyakran láthatók rajta nemzetközi szabványjelzések (ÖNORM MI735, SS187120, DIN51731), fontos azonban tudni, hogy ezeket jellemzően az osztrák és a német alapanyagokra szabták, a hazai pellet jellemzői ezektől jelentősen eltérhetnek.

Nincs szabvány

A jó agripellet ismérve, hogy fehér füsttel, korom nélkül, 3?5 százalék hamu keletkezésével ég el. Jakab Andrea a Magyar Pellet Egyesület munkatársa elmondta, hogy az egységes európai szabvány hiánya is okozója annak, hogy nem megfelelő minőségű, esetenként szennyezett pellet kerül a hazai fogyasztókhoz. Ez alacsonyabb hatásfokkal fűt, de a kazánok károsodását is okozhatja. A hiányt felismerve már megkezdte a munkát egy uniós szabványügyi testület Brüsszelben, melyben a magyar érdekeket Tóvári Péter az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének munkatársa, az egyesület alelnöke képviseli.

Bár egységes európai szabvány még nincs, született egy védjegypályázat. A pályázó a pelletet vagy a kazánt egy háromtagú szakértői csoport elé vezeti, és ha elnyeri a védjegyet, akkor ezzel a termék minőségének garanciáját nyújthatja a vásárlónak ? egy éven keresztül.

Olcsó a pellet, drága a kazán

A pelletkészítés leglényegesebb pontjai a minél tökéletesebb tömörítés és a tárolási rothadás megakadályozása. Alacsony nedvességtartalommal nemcsak a rothadásnak vesszük elejét, de a tökéletes égést is elősegítjük. A szárítás azonban energiaigényes folyamat, ezt küszöböli ki a magyar technológia. Mivel nincs szárítási szakasz, 1 kilogramm 17,5 megajoule energiatartalmú agripellethez csupán 160 watt villamos energiát (egy erős izzó fogyasztása) használnak fel. Ez az oka, hogy egy kiló pellet nettó 30 forintért értékesítve is hasznot hoz.

A granulátumba zárt energia viszont csak olyan kandallóban vagy ka-zánban nyerhető ki, amely képes kezelni az agripellet elégetésekor keletkező, a fapellethez viszonyítottan nagyobb mennyiségű és alacsonyabb hőmérsékleten olvadó hamut ? hívta fel a figyelmet Dévényi Péter, az Alba Pellet Kft. vezetője. Egy agripellet fogadására alkalmas, 85?140 négyzetméter alapterület befűtésére képes kandalló ára 300?600 ezer, míg egy 24?100 kilowattos kazán 1,5?5,5 millió forintnál kezdődik, a kért extrák függvényében azonban a határ a csillagos ég.

Ma kevés család engedhet meg magának egy kazáncserét, főként nem ilyen áron. Pedig a beruházás átlagosan 6-7 év alatt megtérül. A fapellet energiatartalma 18 megajoule, az agripelleté 17,5 megajoule. A fapellet kilogrammja átlagosan nettó 42 forint, az agripelleté 30, míg a gáz köbmétere 150 forinttal számolható. Egy köbméter gázt két kiló pellettel lehet helyettesíteni, így az agripellet energiaköltsége a vezetékes gázénak mindössze 40 százaléka.

Ha nincs pénzünk a kazáncserére, megoldásként javasolható a samott-betéttel ellátott készülékek égőfejének cseréje. Így 2-300 ezer forintos költséggel átállhatunk a gázfűtésről a pelletfűtésre, ami 2-3 év alatt megtérülhet. A teljes automatizálás érdekében a hazai kazánokra egy adapter is felszerelhető, ennek költsége 300?350 ezer forint, a nyugat- európai gyártmányok 700 ezer forintos árához képest.

Kedvezményes áfakulccsal?

Azokban az országokban, ahol a pelletet nagy mennyiségben használják, jól működő támogatási rendszer segítette az iparág fellendülését, előnyét pedig a mai napig kedvezményes áfakulccsal (5?10 százalék) és készülékbeszerzési támogatással biztosítják. Magyarországon 5 százalék áfáról folyik a tárgyalás (lásd keretes írásunkat). Az egyesület szerint az emelkedő energiaárak miatt már 10 százalék áfa is jelentős lökést adhatna a pellet használatának.

?A pelletágazat olyan komplex célokat valósíthat meg, amelyeket az Európai Unió is egyre inkább hangsúlyoz? ? vallják az ágazat képviselői. Egy pelletüzem átlagosan 15 főt képes foglalkoztatni, közvetetten pedig 50 kilométeres körzetben indukál logisztikai munkahelyeket, pótlólagos jövedelmet a faipari vállalkozásoknak, a mezőgazdaságból élőknek.

?A rövid vágásforgójú fás szárú ültetvények öt hektáronként két alacsonyan képzett fő számára biztosítanak megélhetést, a gazdálkodó számára pedig lehetőséget az alacsony termőképességű területek hasznosítására, a több lábon állásra? ? mondta Molnár István, az Agrár-Béta Kft. ügyvezetője. A helyi alapanyagból, helyi szinten keletkező jövedelmek így valóban a vidék fejlesztését tudják szolgálni, a szállítással járó környezetszennyezés elkerülése miatt pedig valóban zöld lenne a zöld energia.

Gyártunk, de kinek?

Deák Levente, a Pellet Product Kft. képviseletében elmondta, hogy a hazai fapelletgyártók névleges kapacitásuk 20?30 százalékát tudják értékesíteni Magyarországon, a többit nyugat-európai piacokra exportálják. A legfőbb célpont Olaszország, ahol a fogyasztói ár a magyarországihoz hasonló (40 forint körüli), ám a szállítási költségek egyre emelkednek.

Agripellet gyártásával ma Magyarországon lényegében csak egy cég foglalkozik, és ez is kénytelen az előállított mennyiség nagy részét külföldre exportálni. Toroczkay József, a szentesi T&T Technik Kft. tulajdonosa 2006- ban indította el az agripellet gyártását, ám értékesítési tapasztalatai kevéssé adnak okot a bizakodásra. A növényi hulladékból készült tüzelő gyártása 100?300 millió forintos beruházást igényel. Csak akkor érdemes belefogni, ha a késztermék biztosan piacra talál. ?Óránként másfél tonna pelletet gyártunk. Egy 8 ezer tonna éves kibocsátású üzem ideális esetben 50 kilométeres körzetben 1000?1200 háztartás fűtési igényét elégíti ki. De ma még országos szinten sincs ennyi érdeklődő család?? ? kesereg Toroczkay József. A szentesieken kívül a lengyelek vásárolják még a fűtőanyagot, Lengyelország pedig messze van?

ZÖLD BERENDEZÉSEKET ÖTSZÁZALÉKOS ÁFÁVAL!

Az MDF ősszel olyan módosító indítvány terjeszt a parlament elé, amely szerint a környezetkímélő energiát termelő berendezések 2010 januárjától átkerülnének a 25 százalékosból az 5 százalékos áfakulcsba. Szerintük ezzel a lépéssel lehetne ösztönözni a lakosságot a zöld készülékek beszerzésére. Az MDF azt is szeretné elérni, hogy egyre szélesebb réteg számára legyen elérhető a zöld energia, ezért kezdeményeznék a Gazdasági Versenyhivatalnál és az Országos Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnél, hogy vizsgálják felül a zöld energiát termelő készülékek árát. Ma az áruk miatt ugyanis még ?úri passziónak? számítanak.

Vida Adrienn



 
Haszon agrár 2012. január
Haszon agrár 2012. január
Kérdezzen Gönczi Krisztától
Gönczi Kriszta
Időjárás

Hőtérkép