2011. december
A hitelprogramok közül a statisztikai adatok alapján a legnagyobb népszerűségnek az Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogram örvend, hiszen a 2011-től elérhető konstrukció hitelkeretének kihasználtsága ez év októberében 87 százalékos volt. A hitelt a VM és az MFB Zrt. alapvetően azért indította el, hogy az elemi és katasztrófakárt szenvedett mezőgazdasági termelők forgóeszköz-finanszírozását biztosítsák.
A hitelre jogosultak a KKV-nek minősülő vállalkozások, szövetkezetek, egyéni vállalkozók és őstermelők. A károsodás mértékével arányosan a hitel összege szántó és legelő esetén maximálisan 200 ezer Ft/ha, ültetvény esetén 500 ezer Ft/ha. Egy állategység után legfeljebb 200 ezer forintot lehet kifizetni, ötéves futamidővel. A hitel kamata évi 6,5 százalék körül ingadozik, ez mintegy 3–4 százalékpont kamatelőnyt jelent a piaci kamatozású forinthitelek 9,5–10,5 százalékos éves kamatlábával szemben.
MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram
2011. július végétől indult az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram. A hitelkonstrukció keretösszege 15 milliárd forint, amelyből 10 milliárd forintot az állattenyésztési ágazatnak, azon belül 5 milliárd forintot a baromfi- és sertéságazat számára különített el. A növénytermesztési, kertészeti ágazat számára szintén 5 milliárd forint áll rendelkezésre.
A hitel összege mezőgazdasági termelők és halgazdálkodók esetében nem lehet kevesebb, mint 1 millió forint, és nem haladhatja meg az 50 millió forintot, termeltetők esetében pedig a 250 millió forintot. A hitel futamidejét maximum három évben határozták meg, melybe beletartozik az egy év türelmi idő is. A jelenlegi piaci viszonyok mellett a hitel kamata mintegy 8 százalék, ami 1,5–2,5 százalékpont kamatelőnyt biztosít a piaci kamatozású forinthitelekkel szemben.
Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram
Az MFB Zrt. a gazdasági társaság vagy szövetkezet formájában működő, véglegesen elismert termelői szervezetek és előzetesen elismert zöldség-gyümölcs termelői csoportok számára 8 milliárd forint keretösszeggel Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogramot működtet. A hitel 50 millió forinttól 250 millió forintig igényelhető, maximálisan öt évre, mely futamidőbe a két év tőketörlesztési türelmi idő is beletartozik. A jelenlegi piaci viszonyok mellett a hitel kamata mintegy 6 százalék, ami 3,5–4,5 százalékpont kamatelőnyt biztosít a piaci kamatozású forinthitelekkel szemben.
Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel
AZ MFB-s finanszírozási programok mellett bevezették az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt, melyet a VM a KA-VOSZ Zrt.-vel együttműködve hozott létre. A kedvezményezett mezőgazdasági szereplőknek meg kell felelniük meghatározott KKV kritériumoknak. A hitel alapvető célja a vállalkozások napi likviditási problémáinak áthidalása, melyre maximum 25 millió forint igényelhető, három évre, szabad felhasználással. A teljes hitelösszegre és a teljes futamidőre évi két százalékpont kamattámogatás jár. A termékhez az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) 80 százalékos készfizető kezessége kapcsolódik. Az éves kezességvállalási díj feléig kezességvállalási díjtámogatás is kapható. Októberben indult a program, ekkor 11 folyószámlahitel-kérelmet fogadtak be.
A hiteligénylőnek 15 millió forint hitelösszegig egyéves, felette két lezárt éves gazdálkodói múlttal és regisztrációs számmal kell rendelkeznie. Ezen kívül nem lehet köztartozása vagy lejárt hiteltartozása. A hitel biztosítéka 15 millió forintig az előírt magánszemély készfizető kezességvállalása, 15 millió forint felett a hitelnyújtó és az AVHGA által elfogadott egyéb fedezet (ingatlan vagy ingóság) bevonása is szükséges. Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel a KA-VOSZ, a VOSZ, valamint a területi kereskedelmi és iparkamarák irodáiban igényelhető.
Mindenki maga bírál
A meghirdetett kedvezményes kamatozású konstrukciók refinanszírozású hitelek. Ez azt jelenti, hogy az MFB Zrt. kedvezményes feltételű forrást (refinanszírozási hitelt) biztosít a hitelprogramban részt vevő hitelintézetek számára. A refinanszírozási konstrukcióban részt vevő hitelintézetek azonban saját hitelbírálati szempontjaik alapján minősítik az ügyfeleiket, majd a hitelfelvevővel a saját szerződésmintáik alkalmazásával kötnek szerződést.
A kedvezményes hitelkonstrukciók több kihelyezett hitelintézetben is elérhetők, így jó néhány kereskedelmi bankban (Budapest Bank, Erste Bank, K&H Bank, valamint vidéki Takarékszövetkezetek, így Bóly és Vidéke, Hajdúdorog és Vidéke, Szabolcs, Tisza Takarékszövetkezet) és túlnyomórészt a vidéki takarékszövetkezeteknél. A kedvezményes hitelkonstrukciók esetében biztosítékként egységesen a szokásos bankári biztosítékok ajánlhatók fel, melyek magukba foglalják a termőföldet, ingatlant, ingóságot, vagyoni értékű jogokat (pl. területalapú támogatás, AKG), valamint biztosítékként az adós kérheti az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kedvezményes készfizető kezességvállalását.
A de minimis terhére
A kamattámogatott hitelkonstrukciók, valamint az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitele kedvezményes kamatozású hitelnek, vagyis állami támogatásnak minősülnek. Az odaítélt kamattámogatás finanszírozása a de minimis keretből történik. Három egymást követő pénzügyi évben az odaítélt csekély összegű mezőgazdasági támogatás nem haladhatja meg a 7 500 eurót. Az élelmiszeripar esetében az összeg maximálisan 200 ezer euróban, míg a halgazdálkodás esetében 300 ezer euróban lett meghatározva.
A hitelintézet előzetesen nyilatkoztatja az igénylőt arról, hogy a hitelkérelem benyújtásának évében és az azt megelőző két évben az igénybe vett csekély összegű mezőgazdasági támogatás nem haladta-e meg az említett összeghatárt. A hitelintézet köteles továbbá megkérni az MVH hatósági bizonyítványát arról, hogy az igénylő agrár de minimis kerete mennyire van kihasználva. (Kérdés, mi értelme van akkor az igénylőt is nyilatkoztatni…)
Nem csak támogatva
A támogatott hiteleken kívül a bankoknál természetesen egyéb rövid-, középlejáratú agrárhitelek is elérhetőek. Az OTP banknál például: Birtokfejlesztési hitel, Agrár Folyószámlahitel, támogatások előfinanszírozása (területalapú támogatások, top up és AKG), Zöldkártya hitel működik. Létezik nem kamattámogatott, rövid-közép lejáratú refinanszírozású hitel is, az Új Magyarország Agrár Forgóeszköz Hitelprogram. Ezt ne keverjük össze a kamattámogatott MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogrammal!
A Budapest Banknál nem kamattámogatott módon szintén előfinanszírozzák a közvetlen támogatásokat, és kiemelendő a Bónusz Földvásárlási hitel, valamint a Növénytermesztési hitel. A Raiffeisen Banknál szintén elérhető az Agrár Forgóeszköz Hitelprogram, és náluk is hitelképesek a támogatási jogosultságok.
Pénzügyi segítség támogatással
Középtávon a támogatott hitelek kamata akár 4,5 százalékkal is alacsonyabb lehet, mintha piaci alapon igényeltük volna. A szabadfelhasználás és a kevés elvárt biztosíték is vonzó. Íme a legolcsóbb hitelek palettája!
Kezesség
Az intézményi kezesség a banki hitelek és más pénzügyi termékek fedezetének egyik típusa. A hitelt nem törlesztő igénylő esetén a kezességet vállaló alapítvány kifizeti a banknak az ügyfél fennálló fizetési kötelezettségének 20–80 százalékát. Jogi formája a készfizető kezesség. Magyarországon az Agrár-Vállalkozási és Hitelgarancia Alapítvány, valamint a Garantiqa Zrt. foglalkozik ezzel.