Nyáron kapa, télen hóeke
A kisebb kertekben jobbára befejeződött az őszi kapálás, de ha olyan az időjárás, márciusig még többször is előkerülhet a rotációs kapa. Nemcsak kapálás, hanem akár hóekezés céljából is.
Az őszi kapálás fő célja a szerves anyagok beforgatása és a talaj lazítása, hogy a téli csapadék beszivárogjon az alsó rétegekbe. Jó talajszerkezet esetén javul a gyökerek levegőztetése is, ami legalább annyira fontos, mint a vízellátás. Az elvégzett talajforgatással egyidejűleg praktikus, ha gondoskodunk a műtrágya talajba juttatásáról is.Ám az őszi munkák után nem kell egy évre elrakni a gépet, hiszen a gondos gazda tavasszal is elvégzi ezt a műveletet. Elvégre normál időjárás (vagyis havas tél) esetén a talaj a hó alatt annak súlyától és a nedvességtől újra összetapad, és ismét ráfér egy kis lazítás. De azért sem kell túl messzire rakni gépünket, mert számos olyan adaptert is felszerelhetünk rá, ami a legkülönbözőbb feladatok elvégzésében jelent komoly segítséget.
Felépítésüket tekintve a rotációs kapák viszonylag egyszerű szerkezetek. Két legfontosabb alkotóelemük egyrészt maga a kapaszerkezet, másrészt az ezt meghajtó motor. Az első szempont, mint szinte minden kerti gép esetében, a motor fajtája. A kapáknál is alkalmaznak villany- és benzinmotort.
A villanymotoros szerkezetek általában kisebbek, könnyebb szállítani és üzembe helyezni őket, de rendszerint a teljesítményük is kisebb, mint benzinmotoros társaiké. Persze a használatuk „helyhez” kötött: elektromos csatlakozóra, hosszabbítóra mindenképpen szükségünk van. A vezeték átvágása balesetet okozhat. Benzinmotoros esetén jóval nagyobb szabadsággal rendelkezünk.
A gép teljesítménye és súlya
A legegyszerűbb, legolcsóbb rotációs kapák teljesítménye általában 1–2 lóerő (villanymotornál 0,7–3 kilowatt). Célszerűbb azonban, ha nem a „minél olcsóbb” elvből indulunk ki, hiszen gépünk teljesítményét alapvetően a megművelendő talaj minőségéhez praktikus illeszteni. Kisebb méretű kertekbe, laza talajhoz általában elegendő az 1–4 lóerős teljesítmény. De az agyagos, kötött talaj már 5–6, esetleg még több „lovat” igényel.
A nagyobb teljesítményű gépek jellemzően nagyobb méretű kapával rendelkeznek, és a munkavégzés sebessége, alapossága is jobb, mint a kisebb típusoké. Bár drágábbak, de minőségük, megbízhatóságuk általában kárpótol bennünket, és rendszerint több célra is használhatjuk őket.
Hasonlóan a traktorhoz, a rotációs kapa esetén sem mindegy, milyen súlyú a gépünk. Szállításnál ugyan hátrány lehet, de a munkavégzés során gyakran előny egy masszív, súlyos szerkezet – persze ennek megfelelő teljesítménnyel.
Munkamélység és -szélesség
Ez a két jellemző legalább annyira fontos, mint gépünk teljesítménye, ráadásul szoros összefüggésben is vannak egymással. A munkamélység a talajlazítás maximális mélységét jelzi (ez általában fokozatmentesen vagy több fokozatban állítható). A munkaszélesség pedig az „egy menetben” végezhető földmunka szélességét adja meg. Mindkettővel összefügghet a kapatagok száma, azaz hány kapa dolgozik a gépen.
Egy bizonyos határig minél több a kapatag, annál nagyobb mennyiségű talaj fellazítását végezhetjük el adott idő alatt. Tehát mélyebben, nagyobb szélességben haladhatunk, feltéve, hogy ehhez a szükséges motorteljesítmény is rendelkezésünkre áll. Bármilyen széles persze a kapánk, a vakbarázdák elkerülésére ügyelnünk kell.
Villanymotoros választék
Ma már a rotációs kapák piacán is nagyon komoly a választék: 30–40 márka több száz – különböző méretű, teljesítményű és persze minőségű – típusa közül választhatunk. Szokásos internetmustránk során a villanymotoros kapák között az Einhell EBH 750 típusú kapája volt a legolcsóbb. Alig 27 ezer forintért juthatunk hozzá egy 750 wattos, 20 centis munkamélységű és 30 centis munkaszélességű négykéses szerkezethez, amelynek „súlya” mindössze 8,5 kg.
Az itt talált legdrágább gép ára sem éri el a 43 ezer forintot, bár műszaki paraméterei sem lényegesen jobbak, mint az előbb említett Einhellé. A Wolf Garten C 30 E típusának teljesítménye ugyan majdnem kétszer akkora (1400 watt), de munkaszélessége és -mélysége, valamint a kések száma megegyezik a legolcsóbb típuséval.
Kerek 42 ezerért a Grizzly EGT 1300-asa viszont 40 centi széles és 23 centi mély talajlazítást biztosít, hat késsel, 1300 wattos teljesítmény mellett. És persze ez utóbbi két gépet is könnyedén a vállunkra kaphatjuk, ha kell, hiszen egyikük sem nyom többet 12 kilónál.
Benzinmotoros választék
Jóval nagyobb a választék a benzinmotoros kategóriában, de itt azért alaposabban a zsebünkbe kell nyúlni: 84 ezer a legolcsóbb gép. A Honda FF 500-asért pedig 680 ezer forintot kérnek. Ez persze már „mindent” tud: 160 köbcentis négyütemű benzinmotor, 3,3 kilowattos (azaz 4,4 lóerős) teljesítmény, 50 centiméteres munkaszélesség a főbb jellemzők. No meg a sebváltó (!), három előremeneti és egy hátrameneti fokozattal. A gép súlya csaknem 80 kiló.
Érdekes, hogy a nagyjából azonos teljesítményű, FG315-ös kistestvére, amelyet már 200 ezerért megvehetünk, 80 centis sávon dolgozik, előre is, hátra is, igaz, mindkét irányba „csak” egy-egy fokozat áll rendelkezésünkre. Ez már a népszerűbb kategóriába tartozik, ahol viszont a Szentkirályi KF Dragon 55 típusa viszi el a pálmát.
Ebben a 115 ezer forintos vételáráért ugyanaz a Honda GCV160-as motor dohog, mint az előbb említett Hondákban. Hat kapataggal a munkaszélesség akár 90 centiméter is lehet, kb. 25 centis munkamélység mellett. Súlya 45 kiló, és bár „mindössze” egy előremeneti fokozattal rendelkezik (hátramenet nélkül), a jóval szerényebb ár bizony több mint megfontolandó…
A legolcsóbb a Castelgarden Tellus 360 G típusú gépe. Kevesebb mint 84 ezerbe kerül, és ezért egy 3,5 lovas, 36 centi munkaszélességű, 25 kilós gépet kapunk, különösebb extrák nélkül. Alig drágább a Güde GF 380-asa, amely kissé „masszívabbnak” tűnik. A 36 kilós szerkezet erőforrása egy 139 köbcentis benzinmotor, amely 5 lóerős teljesítményt ad le, egy négykéses, 38 centi munkaszélességű és mintegy 26 cm munkamélységű kapaszerkezet meghajtására.
Kényes pontok
Rotációs kapánk, mint minden gép, meghálálja a figyelmet, a karbantartást. Itt is elsősorban a motor, az erőátvétel és általában a forgó alkatrészek érdemelnek kiemelt figyelmet. A legfontosabb a tisztántartás. A villanymotornál túl sok teendőnk ezen kívül nincsen. Egy benzinmotornál már igyekezni kell, hogy a szűrő tisztítására vagy cseréjére időben sort kerítsünk.
Fontos az olajcsere és a gyújtógyertya időnkénti cseréje is. Az erőátvitel (hajtómű) esetén az olajcsere a leglényegesebb, és figyelmet kell fordítani a forgó alkatrészek súrlódási pontjainak tisztaságára, kenésére is (zsírzás, olajozás). Időnként érdemes átnézni azt is, nincs-e törés, repedés, mert ezek komoly balesetveszélyt jelenthetnek. A bowdenek is hosszú élettartammal hálálják meg a figyelmet: az időnkénti olajozást.
A rotációs kapa rendszerint nagy igénybevételnek van kitéve, az üzemeltetés során extrém terhelés is felléphet (átlagosnál keményebb, kötöttebb, esetleg nedvesebb föld, továbbá gyökerek, fémhulladék, vezeték a földben stb.). Ezért érdemes az alábbiakra ügyelni:
1. Azonos árkategóriában inkább a masszívabb, robusztusabb gépet válasszuk.
2. A nagyobb teljesítményű gépeket rendszerint nagyobb terhelésre méretezték, ez előnyös lehet az élettartam szempontjából is, mert ritkább bennük az anyagtörés, -repedés vagy -szakadás.
3. Vásárlás előtt érdeklődjünk a gép alkatrészellátásáról és a szervizhálózatról.
4. Közel azonos árú, hazai vagy import gép esetében célszerűbb lehet a magyar gép megvásárlása, főleg, ha egy ismert külföldi gyár motorjával szerelték. Ilyenkor ugyanis a motorhoz rendszerint jó az alkatrészellátás, a gép többi elemét tekintve viszont inkább a hazai alkatrészek szerezhetők be könnyebben.
5. Minél kevesebb műanyag alkatrész legyen a választott gépen, főleg a mechanikailag terhelt elemek között.
6. A kapcsoló, beállító és kezelőszervek között is kerüljük a műanyagot. Ha ezek fémből készültek, válasszuk inkább a rudazatos vagy más mechanikus megoldásokat a bowdenes működtetés helyett.
7. Ügyeljünk a gép tisztán tartására. Olajozzunk, zsírozzunk, ahol kell, mert ezzel is jelentősen csökkentjük az elhasználódás (törés, szakadás) esélyét.
8. Rendszeresen élezzük a kapát, mert ha tompa, az a mechanikus alkatrészek töréséhez, megrongálódásához vezethet. Ráadásul ilyenkor rosszabb minőségű munkát végzünk nagyobb gépterheléssel. Az élezés legegyszerűbb eszköze a sarokcsiszoló.
9. A forgó alkatrészeket, főleg a kapát minden használat előtt ellenőrizzük, nincs-e rajta repedés, mert ez komoly balesetveszélyt jelent! Látható mechanikai sérülés esetén ne használjuk a kapát!
Tartozékok, adapterek
A rotációs kapák használata korántsem szűkül le a kapálásra. Számos olyan tartozék, adapter kapható a kereskedelemben – persze nem minden típushoz –, amellyel más munkák is elvégezhetők. A típusválasztásnál az egyik legfontosabb szempont az, hogy milyen adapterekkel bővíthetjük kapánk „repertoárját”.
A teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány profilmódosító megoldást, amelyekkel többek között ekét, fűnyírót, vetőgépet, hótolót „építhetünk” a kapánkból. Ilyen a forgató, a sorhúzó, a töltögető és a szántóeke, valamint a burgonyakiszedő, a fűkasza, a saraboló kerék, a körmöskerék, a kultivátor, a vetőgép, a hótolólap stb. Néhány típus esetében olyan „csomag” is kapható, mellyel kapánkat pillanatok alatt szállító járművé is alakíthatjuk… Parádés kínálat, ugye? n Cserkuti György
„Legfontosabb a tisztaság” – mondja Fekete Sándor. „A munka befejeztével ellenőrizni kell a levegőszűrőt, mivel igen poros környezetben dolgoznak ezek a gépek. Fontos hogy a kapákra tekeredett gazokat, madzagokat maradéktalanul távolítsuk el, ha kell óránként, mivel ezek a kapák tövében található szimeringgyűrűk élettartamát nagyon lerövidítik illetve rontják a kapálás teljesítményét. A hatásfokot az életlen kapák is tovább tudják csökkenteni. Ha kell, akár egy kézi reszelővel húzzuk meg az éleket. A falu ezermestere is 15 perc alatt újjá tudja varázsolni az éleket.”
Az olajcseréről sem szabad megfeledkezni – figyelmeztet Fekete. Szezononként illik kétszer lecserélni a hajtóműolajat. A két- vagy négyütemű motornak megfelelő kenőanyagot válasszuk. Figyeljünk az olajszintre, ha alacsony, töltsünk utána!
A kétütemű motorokkal meghajtott kertkapák leggyakoribb problémája, hogy „beköpik” a gyertyát. Ezt könnyű orvosolni egy gyertyakulcs és egy csiszolóvászon segítségével. A négyütemű motoroknál ilyen nem fordul elő, ott az ékszíjak feszességét, spanolását kell ellenőrizni, utánahúzni. Évente érdemes a gáz- és a kuplungbowdent megolajozni, zsírozni, hogy ne rozsdásodjanak be. A berántó zsinórt akkor cseréljük, ha bolyhosodást látunk rajta.
„Ezt a gépet már 16 éve használjuk. Odafigyelünk rá, és időben elvégzünk rajta minden szükséges karbantartási feladatot. Meghálálja!” – mosolyog Fekete.
1. Először azt célszerű eldöntenünk, hogy villany- vagy benzinmotoros gépet érdemes-e használnunk.
2. Ezután gondoljuk át, milyenek a talajviszonyok: elegendő-e a kisebb teljesítmény, vagy komolyabb gépre van szükségünk.
3. Fontos szempont, hogy mekkora területen használjuk majd a kapát. Minél nagyobb a földterület, annál inkább érdemes megbízhatóbb, nagyobb teljesítményű, hosszabb élettartamú kapát vásárolni.
4. A terület mérete kapcsán mérlegeljük a munkaszélességet is. Elegendő-e a kisebb, vagy célszerűbb, gazdaságosabb egy nagyobb gépet használnunk?
5. Gondoljunk arra is, milyen sűrűn kell szállítani a gépet! Minél gyakrabban kell fuvaroznunk, annál fontosabb lehet a berendezés súlya, mérete.
6. Igyekezzünk minél többet megtudni a kereskedelemben kapható gépekkel kapcsolatos tapasztalatokról. Forrás a rokonok, ismerősök, sajtó, internet – és csak a legvégén a kereskedő!
7. Hasonlítsuk össze a vásárlásra esélyes gépeket: melyikhez milyen tartozékok, adapterek vásárolhatók, illetve ezeket tudnánk-e használni.
Rotációs kapák ára
| Motor*
|
Teljesítmény
kW vagy LE
|
Munkaszélesség
cm
|
Munkamélység
cm
|
Súly
kg
|
Bruttó ár
Ft
|
|
| Einhell EBH 750
|
V
|
0,75 kW
|
30
|
20
|
8,5
|
27 300
|
| Grizzly EGT 1300
|
H
|
1,3 kW
|
40
|
23
|
n.a.
|
42 000
|
| Wolf Garten C 30 E
|
V
|
1,4 kW
|
30
|
20
|
12
|
42 900
|
| Castelgarden Tellus 360 G
|
4B
|
3,5 LE
|
36
|
n.a.
|
25
|
83 600
|
| Güde GF 380
|
2B
|
5 LE
|
38
|
11–26
|
36
|
85 400
|
| Szentkirályi KF DRAGON 55
|
4B
|
5,5 LE
|
90
|
22
|
45
|
114 900
|
| Honda FG315
|
4B
|
4,6 LE
|
80
|
n.a.
|
53
|
202 500
|
| Honda FF 500
|
4B
|
4,4 LE
|
50
|
n.a.
|
77
|
681 250
|
Ismertebb rotációskapa-gyártók: Al-ko, Briggs, Castelgarden, Craftsman, Einhell, Fevill, Grizzly, Güde, Honda, Mtd, Oleo-mac, Szevafém, Solo, Szentkirályi, Wolf Garten



