Elguruló százezrek a céges flottákban
Amint arról a Secret Control közelmúltban publikált tanulmánya beszámolt, 10-11%-os (üzemanyag)megtakarítás reálisan várható a flottafelügyeleti eszközök alkalmazásától. A menetlevelek és munkalapok elektronikus előállítása révén jelentős bérköltség is megtakarítható (nagyvállalati környezetben 8-10 fő adminisztratív munkáját egy ember el tudja látni). Ellenőrzöttek a tankolások, elkerülhetők a bejelentetlen magánutak, azonnal kiderülnek a visszaélések, könnyebb az autók útvonalainak optimalizálása, a hatékonyság javítására. Ugyanakkor a Magyarországon futó autóflották alig 8%-ában használják csak ezt a lehetőséget, miközben Németországban már 35% feletti az alkalmazás.
Amint arról az OGH Hírügynökség már korábban beszámolt, 2008-ban indult el Németországban egy magyar találmány fejlesztése. A Prowerdose projekt magyarországi vezetője, Tóth János elmondta, egy olyan magyar találmányt, üzemanyag-adalékot fejlesztettek ki, amely a neuralgikussá váló üzemanyagárak, az elviselhetetlen szmoghelyzet és az extrém egészségügyi kockázatok közepette egyszerű és megfizethető megoldást nyújt az állami, önkormányzati illetve magántulajdonban levő közlekedési eszközök és munkagépek üzemeltetőinek. A károsanyag-kibocsátást 30-60%-kal, az üzemanyag-fogyasztást 10-25%-kal sikerült a találmánnyal igazolhatóan csökkenteniük.
A Prowerdose gyakorlati kipróbálására az eddigiekben a Gemenc Volánnál, a Miskolci Közlekedési Vállalatnál, a Budapesti Közlekedési Vállalatnál (BKV), a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) az Országos Rendőr-főkapitányságnál (ORFK) illetve több nemzetközi fuvarozó cég tehergépjárműveinél került sor. A gyakorlati próbák eredményei stabilan igazolták a károsanyag-kibocsátás csökkenését, illetve az üzemanyag-fogyasztás mérséklődését. A találmány alkalmazásával a nagy futásteljesítményű, kevéssé karbantartott dízel motorok esetében alkalmanként drámai javulás volt észlelhető (egy konkrét miskolci Ikarus autóbusz esetében a környezetvédelmi normákat messze meghaladó 5,47% koromkibocsátási érték egy hónap folyamatos adalékalkalmazással a motor beállítása, karbantartása nélkül 1,18%-ra csökkent). A benzin és bioetanol üzemanyaggal hajtott járművek (kisteherautók, rendőrségi járművek, személygépkocsik) esetében is igazolható volt a károsanyag-kibocsátás illetve az üzemanyag-fogyasztás csökkenése.
Kiadványunk a DigitalStandon is elérhető!










