A Kékfrankoson túl
A pohár fenekére elsőként Felsőkereszthegyről nézünk. Csodás panoráma nyílik egy bíboros Kékfrankosba és a Fertő-tóra. A pohárban nyiladozó bor apja Töltl József, a másik ? ha szabad így mondanom ? szülő pedig a szubmediterrán klímával megáldott Fertő-tavi táj. A Töltl Kékfrankos mindkét nemző őse mély gyökereket eresztett ebbe a kövesagyagos talajba: a Töltl család közel fél évezrede borászkodik errefelé, a szubalpin hegyvidék pedig egyidős a fiatal lánchegység 4 ezer méteres gyűrődéseivel. Tény, hogy Töltl Lénárdot már egy 1566-os adóív is említi, mint tisztes befizetőt, aki 123 ödenburgi ohm után csengette be az adót, ami 80 literrel számolva cirka 100 hektó bort tett ki. Ennyi bor után már zsebben is tekintélyes jövedelem maradt, nem csoda hát, hogy a család Johannes nevű tagja már a soproni polgármesterségig vitte. Igaz, ennek is megvolt az ára, ha nem adóban, hát természetben. Házsártos neje végül a halálba kergette, s a szipirtyó özvegy ezután a soron következő polgármester életét is örökre megkeserítette. Nem kesereg viszont József, a család mai feje, mindenki Szepije.
Etalon Kékfrankos
TALÁN EZÉRT CSINÁLNAK Töltlék édes bort is, de mégse szaladjunk a sor végére. A Pinot Blanc-ból ugyanis elsősorban száraz fehér készül. Ritka ültetvény errefelé, egyébként világfajta, a Chardonnay unokatestvére, érdemes megkóstolni. Tavaly különösen magas alkohollal erjedt, amit a savak még szépen egyensúlyban tartanak. Azonban a Töltl Kékfrankos az igazi iskolai lecke Sopronban. Lágy, kerek, könnyű, itatja magát, mint tiszta forrás a szomjas gyaloglót. A család egy modern pincészet előnyeit kihasználva készíti a borait, de nem is az a lényeg, hogy nem saját maguk végzik a pincemunkát. Ha igaz, hogy az osztrák borminősítő intézetből is besegít egy csúcsborász, az csak használ Sopronnak. Ez a Kékfrankos barikk változatban is készül, bár tudom: nem mindenki érzi magát hódnak, hogy szeresse a fa ízét. A természetes ízek vágyói nyalják meg a Cabernet Sauvignon-t, mint kecske a sót, inkább borsos, érett, bár még túl fűszeres a ?05-ös tétel. S végül a kezdet: a fehérből reduktív eljárással készített dolce vita. 30-as mustfok után nem csoda, hogy benne maradt egy kómára való 100 grammos cukor, amit csak eszmélés után kompenzál a Fertő-táji kőzet magas savkincse.
Irsai Olivér perzsgő
TASCHNER KURT szintén ősi poncichterek sarja. Bár a család csak 200 évre ereszti vissza a tőke gyökereit, ő maga pedig a vendéglátózásból állt át a palack túloldalára. A kis Kurti azt kezdte csinálni, amit az apja nem, hogy tudniillik lepalackozta a bort. Standoló múlttal, s mint aki már látott fináncot, hamar tető alá hozott egy Borházat, majd össze állt a sógoroknál jó nevű Szigeti Pincészettel, és pezsgőgyártásra szövetkeztek. A 2005-ös Irsai Olivér pezsgőt kóstolva már fel is iratkozhatunk a jövő évi várólistára, de a Zöld Olivérre még többet kell várni, mint egy csípőprotézisre a magyar egészség ügyben. Viszont amíg várunk, megtanulhatjuk, hogy ez a fajta nem más, mint az említett Irsai és a Zöldveltelini keresztezése: így aztán savas, zöld és illatos, amolyan három az egyben, akár egy globális kozmetikum.
Trendi a Kurt név
MEGKEZDŐDÖTT A PEZSGÉS a kékszőlő feldolgozásban is. Kurti persze nagy helyzeti előnnyel indult, a papa ráhagyományozta az egész pincét, hanem a borokat már a szakiskolát hamarjában elvégző fiúnak kell megcsinálnia. A Pinot Noir még a borász különösebb beavatkozása nélkül is elkészült, jellegzetes citrusos tételt adott, de a Zweigelttel végzett munka már a kóserborok fogyasztói nál is feledteti azt, hogy a fajta osztrák névadója micsoda disznóságokat művelt az Anschluss idején. A pince tartópillére persze idelenn is a Kékfrankos. A választékot még egy kis Merlot díszíti és a Sínai-dülő Cabernet Sauvignon borai, utóbbiak a nagy évjáratokban (2003 és 2006) szépen beértek, de még fiatalosak, mint a mai divat. Trendi borász kezd lenni a Kurti, lassan a becéző forma is el fog tűnni a neve mögül és a közel 20 hektáros ültetvény borai fogják beégetni a Taschner márkát a fogyasztó agyába. Meg azt is, hogy minden év november 1-én ott az újbor a polcon.
Kétkezi munkával
A TÖLTL FÉLE HAGYOMÁNY és a Taschner féle új módi sajátos generációs egyvelege a Jandl családi pincészet. Kálmán bátyám Szepivel együtt Ausztriát is megjárta, ott lesték el a nagy okosságot, az Arni fiú meg annyi idős, mint a Kurti. Városi elöljárók és pénzmag híján Jandlék viszont a két kezükkel kellett, hogy kipótolják a szőlőmunkásaik napszámát. Akárcsak a néhai Jandl nagypapa, akinek ezer négyszögöl szőleje volt, vagyis minden évben 333 liter fájin kékfrankosa. Ezt rendszeresen egy bizonyos augusztusi napon kimérte a buschenschankban. Jöttek a helyiek, megtöltötték a demizsonokat és egy nap alatt a teljes készlet el is ment. Az öreg Jandl pedig nem csinált mást, mint a mai gazdák, amikor a minőségre törekszenek. Tőketerhelt, dűlőszelektált, a mustot hagyományos fakádakban erjesztette, a régi jó módszerrel. Az utódok ma ügyesen vegyítik a tradicionális technológiát a reduktív borászat irányvonalával. Van hát ropogós rozéjuk és gyümölcsös Kékfrankosuk, s amikor mindezek elkészültek, jöhet a magas minőség szolgálata. A Missio.
Hajrá Sopron!
MERT JANDL KÁLMÁN misszionáriusként dolgozik a soproni borvidék érdekében. Vallja, hogy a hegyközségre, a Bormarketing Kht.-ra és a parasztokra egyaránt szükség van, hogy Sopront ne nyomja el a többi híres magyar régió és különösen ne a szomszéd. Való igaz, tapasztaltam, a labancok gyakran mintha sűrítenék is a bort, és a burgenlandi vörösöknek ? a csúcspincék kivételével ? van egy generális mázuk, lekvárosak, barátságosak és egyformák. A missziós tevékenység másról szól: összefogni a soproni termelőket, kicsiket és nagyokat, a tömegborokat készítőket és csúcsminőség elhivatottjait. Jandl Kálmán elképzelésében megfér egymás mellett a méretes Vinex és a meghitt Prinyő Pince, vagy éppen a nagyszabású Lővér Pince és Iváncsics Zoltán 5 hektárja. Jandl Kálmán a békéltető integrátor, aki rendre vendégül látja a Haszon olvasóit és otthont ad a tájegység borászainak a bemutatkozáshoz. Közben szerényen megmutatja a maga 2006-os Missio nevű csúcsborát a Kékfrankosból, és a Syrazt, elképesztő paramétereivel vagy éppen a Merlot-t, amire joggal lehet büszke. Ez a bor valóban úgy dalol, mint a névadó rigó, s úgy szárnyal, hogy Jandl gazda Pomó kutyáját, a zsemleszínű Labradort is táncra kelti. Ez Sopron ma, tessék próbára tenni!
