Chateau Pálffy
Min?ségi száraz boroldal
Ebben a hónapban egy könnyebb vörössel kezdünk, ráadásul az egyre divatosabb újbor csoportban. Másodikként éppen ezért egy nehezebb fehérborból lőjük ki a dugót. Az arzenál harmadik tételeként egy nagyágyút, egy hordóban érlelt, házasított vörösbort kóstolunk, hogy a borsor harmóniája illeszkedjen a magas harcművészeti stratégiák felépítéséhez, míg végezetül a zárótüzet természetesen egy desszert bor fogja képezni, ezúttal félédes kései szüretből.

 

SZENT GAÁL BADARKA 2007

Megváltozott a szélirány, a Szent Gaál pincészet 2003 közepe óta új tulajdonosok irányítása alatt áll. Új szakmai vezetéssel, új elképzelésekkel, alapjaiban megújítva lépett piacra. Termelésüket a terméskorlátozás jellemzi. Egyedi borokat igyekeznek készíteni, ezért nem feltétlenül felelnek meg a trendnek. Jól példázza ezt a Kadarka, amiből a mai közízlésnek megfelelően a legtöbb borász testes bort próbál készíteni. A Szent Gaál pince azonban kevésbé testes Kadarkát készít, mert a szőlő értékeit az illatában és az ízében leli meg. A barrique hordókat is csak oly mértékig használják, amíg nem veszi el a bor karakterét. Olyan bort szeretnének, amely nem keverhető össze másokkal, hacsak nem házasításról van szó. A Szent Gaál Kastély sorozat borai az utóbbi időben komoly piaci előrelépést értek el. Egyrészt emelkedett minőségük, stílusuk egyedibbé vált, másrészt az új tulajdonosok jelentősen csökkentették a sorozat eladási árát. Így a Kastély borok az egyik legjobb ár-érték arányú tételekké változtak a piacon. A sorozat tagjait kiváló szekszárdi dűlőkön szüretelik, kizárólag ládába, és a feldolgozás előtt gondosan válogatják. Mondhatom, hogy a sor vörösboros tagja, a Badarka kedveskedő nevével és érdekes csomagolásával megnyerte a tetszésemet.

A Badarka egy fiatal fruska, annak minden bájával, üdeségével és frissességével. Ezt a frissességet úgy próbálták erősíteni, hogy a bort új technológiával, részben egész fürtös erjesztéssel készítették. Így tudják leginkább megőrizni a szőlő levének zamatát és frissességét. Minden évben a következő év augusztusáig kapható, nem tovább. Kadarka és zweigelt házasításából készül, mert a tapasztalatok alapján ezek a fajták adják a legszebb újbort. Fajtahűség 15 pont Külcsín 13 pont Illat 14 pont A szájban 15 pont Az ember 14 pont Összesen 71 Pálffy-pont

PASKOMI CHARDONNAY BARRIQUE 2006

Ha valaki hordóból szeretné kóstolni, keresse Szőke Mátyás pincéjét Gyöngyöstarjánban. És ha időben szól, Matyi bácsi még egy kis főtt csülökről is gondoskodik. A mátrai borászok doyenje volt a szocialista borászat idejében a Mátraiborvidék megszemélyesítője. Később felkerült bora a Malév gépekre, aztán kijutott a magyar nagykövetségekre, tavalyelőtt a NATO kapta ajándékba karácsonyra, két éve meg bronzérmes lett a Peresi vörös az egyik hazai Top 100 borválogatáson.

De kezdjük a fehérjénél. Szőke Mátyás borsora a vidék tökéletes keresztmetszete. Színben, illatban oda-vissza bemutatja az egész Mátraalját. Az idei fehérek kínálata is gyönyörűen példázza, mit tud ez a tájegység, akár a kurucos Zöldveltelinit, a Szürkebarátot vagy a Chardonnay-t kóstoljuk. S bár a Mátraalja főként fehéret terem, a 2006-os Kékfrankos megmutatja, hogy a kékszőlő is meghálálja a törődést. A Cabernet Sauvignon és a Franc egyenként is bizonyítanak. Most a 2005-ös Peresi Cuvée a pince csúcsbora, ezt a cabernet házasítást itatja a legtöbb magyar diplomata a fogadó országokban vendégeivel. A pincészet titkát sokan próbálták már megfejteni, de a megbízhatóságon túl az juttatta el a borokat több kontinensre (köztük Matyi bácsit is most éppen Új-Zélandra), hogy bármiféle piaci igényt ki tudnak elégíteni.

A Paskomi Chardonnay Szőke bor, de nem szőke vicc. Pedig a tréfás véletlennek is van szerepe a sikerében. Egy alkalommal iderepült egy amerikai kereskedő Kaliforniából, kóstolt, evett-ivott, végül alaposan felöntött a garatra, de lekötött egy nagyobb tételt, majd teli hassal és fejjel, vidáman ült be az autóba és csak indulás közben kérdezte meg, hogy akkor ?mennyi is az annyi??. Matyi bácsi mondott egy házszámot dollárban, hát annyi. Az üzlet megköttetett. Hát ez a Paskomi Chardonnay. Aromagazdag, fiatalos lendületű, gyümölcsös, könnyen iható, némi fával. Az amerikai álom.

FIESTA CUVÉE LESENCE 2005

A Lesence Borászatot Kázsmér János alapította. A cég alig egy évtizedes múltra tekinthet vissza, ám az alapító családja több mint ezer éve van otthon a Lesence-patak völgyében. A honfoglaló magyarok Tomaj nemzetségének egyik családja a Kázmér nevet viselte. Az ősök leszármazottai azóta élnek itt, többségüknek a földművelés ? elsősorban a szőlészet és a borászat ? volt a foglalkozása. Talán ezért a cégalapító mintha génjeiben őrizné a szőlő és a bor iránti vonzódást. 80 hektáros ültetvényük kétharmada fiatal, a többi 20-25 éves.

A Sárga Kápolna márkanevű borokhoz szánt szőlőt kézzel 20 kilogrammos műanyagládákba szüretelik. Feldolgozás előtt a fürtök szisztematikus válogatáson esnek át, a kevésbé érettek vagy hibásak nem kerülhetnek az ilyen kiemelt minőségű bor alapanyagába. Francia és olasz szakemberek tervei szerint épült a technológia, akárcsak ötszáz éve bármikor is. A Sárga Kápolnába dűlők szerint szelektált, válogatott különlegességeket sorolnak. De a márka borait csak jó évjáratban készítik el. A 2005- ös Fiesta Cuvée 60 százalék Cabernet Sauvignon, 20 százalék Merlot, 20 százalék Shiraz a Nyerges-dűlőből. 13,5 százalék alkohol, 5 gramm cukor és 6 gramm sav teszi harmonikussá, no meg az érlelés új, 225 literes kishordóban. Intenzív fűszeres illatú, szép savgerincű házasítás. Gazdag gyümölcsös ízében fekete ribizli és érett szilva dominál, a végén pedig vanília, egy leheletnyi csokoládé és finom szőlőtannin jelentkezik.

FOGL

ZÁNKAI OLASZRIZLING, KÉSŐI SZÜRET 2001 (0,375 L)

Nemcsak a nagy lehet szép, a kicsiben is van varázs. A Fogl pince családi vállalkozás. Molnár Erika és Fogl János mindketten borászként dolgoztak több borvidéken is. 2003-ban indították borászatukat a Dörgicsei-medencében. Mintegy 5 hektárnyi területről dolgoznak fel szőlőt. A pince a Balaton-felvidéki Halom-hegyen található, ahol éves szinten körülbelül 20 ezer palack bort állítanak elő. A fehérboroknál a friss gyümölcsös aromák megőrzése a cél, vörösöknél a barrique hordós és palackos érleléssel tartalmas tételeket készítenek. Ha egyszer belekóstolnak, találnak fajtát bőven: olaszrizling, sauvignon blanc, szürkebarát, kékfrankos rozé, merlot, cabernet sauvignon és kései szüretre is tartogatnak szőlőt.

A 2001-es évben a kedvező időjárásnak, a párás reggeleket felváltó napos időnek köszönhetően megindult az aszúsodás a Zánka fölötti Horog-dűlőbeli Olaszrizlingnél. Többszöri válogatott szüretnek köszönhetően készült ez a bor, amely magas alkoholtartalommal (14,5 százalék) és maradék cukorral rendelkezik. Illatában a botritiszes jelleg mellett birsalma és füge dominál. Ízében rendkívül koncentrált, főleg aszalt gyümölcsök fedezhetők fel. 12 °C-on diós, mandulás sütemények remek kísérője.

KÓSTOLÁSI MÓDSZERTAN

A bírálati módszer a szabadalmazott Pálffy-eljárás, egy 100-as alapú pontozás. Az értékelés 1*-tól 5*****-ig terjed. De az 1 csillagos tartomány 51 pontnál kezdődik (ez alatt nincs iható bor) és osztályonként tízesével megy eggyel feljebb, tehát az 5 csillagosok 91 ponttól indulnak. S miután a szőlő, a külcsín és a belbecs dönti el egy bor értékét, no meg a borász, aki arra ügyel, hogy ne rontsa el a természet munkáját, ezért 5 kategóriában, 20-20 pontban maximáltam egyegy tétel értékelését. Úgy mint fajtahűség, elegancia, illat, ízek és maga az ember.

 
Hírlevél feliratkozás