Százezreket spórolhat a kiszervezett szerveren
A 30-40 fős cégek vezetőinek általában nincs elegendő információjuk a ma IT megoldásairól, melynek fő oka, hogy a ?szakma? nem mondja el közérthetően, hogy az milyen előnyökkel járhat számukra. Így ha probléma adódik (p tönkre megy a szerver) legtöbbször kapkodás és tanácstalanság jellemzi a lépéseket. Fel sem merül, hogy a céges szerver ne az irodában, hanem olcsóbb biztonságosabb adatközpontban működjön. Pedig egészen keveset is elég ahhoz tudni, hogy akár több százezer forintot sporóljon egy kisvállalkozás vezetője.
Többek között erről is beszélt az Invitel azon a múlt pénteki, Balatonfüreden rendezett konferencián, ahol 80-100 kis- és középvállalat vezetője és döntéshozója vett részt
A kis- és középvállalatok vezetői általában nem ismerik az ICT és telekommunikációs világot (hisz nem ez a feladatuk, fő tevékenységük), és a legtöbb esetben nincs is ezekre a feladatokra külön szakember a cégeknél. Ha probléma adódik (pl.: tönkre megy a szerver, telefonrendszer) sokszor csak kapkodás, tanácstalanság jellemzi a probléma megoldását. Ezt a ma jellemző állapotot szeretné megváltoztatni az Invitel azzal, hogy a kis- és középvállalkozásoknak, számukra teljesen közérthető nyelven, előadásokat tart. E szakmai fórumok, beszélgetések keretében kívánja felkészíteni a cégeket a nem várt helyzetekre, illetve azok gyors és hatékony megoldására. Az Invitel szerint egészen kis tudás is elég lehet ahhoz, hogy akár több százezer forintot is megtakarítson egy kis cég az IT költségeken, vagy hatékonyabbá és biztonságosabbá tegye számítógépes hálózata működését. A vállalat szakemberei úgy látják, az egyik legnagyobb hiba, hogy a ?szakma? sokszor nem képes közérthetően elmondani, milyen előnyökkel járhat a szerver kihelyezés, -bérlet, -virtualizáció, vagy egyszerűen a céges telefon hálózat modernizálása.
Nem kell megérteni, elég csak használni
?Egészen kevés tudás is elegendő lehet egy cégvezetőnek ahhoz, hogy biztonságosabbá, olcsóbbá tegye cége számítógépes rendszerét, telefóniáját, vagy tudja mit lehet tenni például akkor, ha tönkre megy a szerver és hirtelen nincs több százezer, vagy akár 0,5-1 millió forint, hogy újat vegyen, nem beszélve a több napos várakozási időről? ? mondta el Jakócs Krisztián, az Invitel kis- és középvállalatokkal foglalkozó piacmenedzsere.
Az Invitel szakembere szerint, nem kell megértenie egy kisvállalkozónak azt, hogyan működik pontosan a virtuális szerver. Azt viszont érdemes tudnia, hogy beruházás nélkül, fix havi díjért cserébe az eddiginél sokkal biztonságosabb körülmények közé kerülhet a gépe. A rövid, de hatékony felkészítés lehetővé teszi a cégvezetők számára, hogy a kritikus (vagy akár az előtti) helyzetben jól döntsenek. Jakócs Krisztián múlt konferencián tartott előadása alatt ugyanis elhangzottak olyan problémák, amelyeket a már új szolgáltatásokat használó cégek említettek a korábbi állapotukról. Jól látszik, hogy az elhangzott szituációk nagy része 1-3 éven belűl a legtöbb cégnél előfordulhat és akkor célszerű lesz ismét visszaemlékezni az elhangzottakra.
A legtöbb kis- vagy középvállalatnál nincs állandó IT-s alkalmazott. ?Sokszor azt tapasztaljuk, hogy a cégvezető egyik rokona, vagy ismerőse szívességből kezeli az informatikai és távközlési rendszert?. Ilyen helyzetben egy péntek délutáni meghibásodás, akár több napra is leállítja a cég működését, olyan veszteségeket és nehézségeket okozva, amelyek könnyen elkerülhetőek lennének már egészen kevés ráfordítással. A szerverüzemeltetéssel megbízott cég akár egy órán belül is képes kijavítani a bérelt vagy virtulizált szervereken a hibát, nem kell akár több napot is várni minderre.











