Kinyílik a gázpiac

Írta: Haszon - 2008. december 02. kedd, 11:23

Komoly változásra kell felkészülni a gázpiacon: 2009 közepén teljesen megnyílik a földgázpiac. Az átalakulás a leginkább a kis- és közepes vállalkozásokat érinti, a lakosság viszont továbbra is a védett fogyasztók közé tartozik. Ha a forint megőrzi stabilitását a dollárral szemben, jövő júliusban akár 20?25 százalékos gázárcsökkenés is bekövetkezhet.

Jövőre jelentős változásokkal kell szembenézniük a kis- és közepes vállalkozásoknak, mivel júliusban megtörténik a földgázpiac teljes megnyitása ? nyilatkozta lapunknak Szaniszló Mihály, az Ipari Energiafogyasztók Fórumának elnöke. Az iparvállalatok jelenleg is a szabadpiacról vásárolnak, de 2009 közepétől a kkv-szektor is élvezheti mindazt az előnyt, amit a kereskedők közti verseny megélénkülése és az árak mérséklődése jelent. Akkor jelentkezik majd a gázimport áraiban a világpiaci kőolajár mostani nagyarányú csökkenése.

Védőernyő az egyetemes piacnak

2004 elején kezdődött a gázkereskedelmi szektor liberalizációja ? mondta a szakember. A legnagyobb fogyasztású iparvállalatok azóta szerezhetik be szabadon a számukra szükséges mennyiséget. Ma már valamennyi felhasználó ? beleértve a lakosságot is ? bárhonnan megveheti a gázt. 2009 közepén az jelenti majd az óriási változást, hogy megszűnik az úgynevezett közüzemi (a kisfogyasztókat és a háztartásokat eddig ellátó) piac, és annak a helyét átveszi az úgynevezett egyetemes szolgáltatás.

Az egyetemes szolgáltatást nyújtó cégek válogatás nélkül kötelesek ellátni a lakossági ügyfeleiket, de a 20 köbméter/óra alatti gázmennyiséget felhasználó vállalkozásokat is. Emellett az egyetemes szektorban maradó ügyfeleknek egyfajta védőernyőt is biztosít a kormányzat, miután ebben a szegmensben erős hatósági ellenőrzést gyakorol az árak felett. Így árkorrekciót csak indokolt esetben hajthatnak végre a szolgáltatók, ellentétben a szabad piaccal, ahol a gázárak a kereskedő és vásárló közötti alkuk során dőlnek el.

Jó döntés volt a kormányzat részéről az elnök szerint, hogy az árampiaccal ellentétben a gázpiacot nem erőltetett ütemben nyitja meg. Ezzel ugyanis számos buktató elkerülhető lett, és maradt idejük a piaci szereplőknek felkészülni a liberalizációra.

Ma egyébként az összes fogyasztásból hozzávetőleg 30 százalékkal részesedik a versenypiac, ez évente hozzávetőleg 4,5 milliárd köbméter földgáz szabad adásvételét jelenti. (Hazánk gázigénye megközelítőleg évi 15 milliárd köbméter.) Ez a szektor azonban jövőre növekedni fog, mivel a 20 köbméter/óra felett fogyasztó cégeknek kötelező lesz kilépni a szabadpiacra. Az arányok várhatóan úgy alakulnak majd, hogy az egyetemes szolgáltatók a fogyasztás hozzávetőleg 40 százalékát elégítik majd ki, a fennmaradó 60 százaléknyi gázmennyiség pedig a versenypiacon jut majd el a felhasználókhoz. Manapság megközelítőleg 200 ezer nagy felhasználónak minősülő vállalkozást szolgálnak ki a gáztársaságok.

A gázpiac érdekessége ? véli Szaniszló Mihály ?, hogy már most is akad olyan kereskedőcég a piacon, amely a lakosságot célozza meg az ajánlatával, és interneten kínál a mindenkori közüzemi árnál olcsóbb gázt a háztartásoknak. Ez azt jelenti, hogy lassan megindul a verseny a lakossági fogyasztók megszerzé-séért is, ami viszont kedvezően hathat a gázdíjak alakulására.

Akár 20?25 százalékos áresés

Míg az árampiacon folyamatos drágulással kell számolni, a földgáz kereskedelmi szektorában akár áresés is bekövetkezhet. A gázárak ugyanis kilenc havi (!) késéssel követik a nemzetközi olajpiaci árakat. Manapság pedig drasztikusan csökkennek a kőolaj jegyzésárak. Így abban az esetben, ha a forint erős marad az amerikai dollárral szemben, a piacnyitás időpontjában akár árcsökkenéssel is lehet számolni. (A forint?dollár árfolyamának azért van jelentősége, mert az olaj és földgáz üzleteket a világ nagy részében ? így Magyarországon is ? dollárban számolják el a felek.)

Az áresés mértéke elérheti a 20?25 százalékot is. A mostani, 1000 köbméterenként 500 dollár körüli import árak a jövő év közepére akár 400 dollárra is mérséklődhetnek (szintén 1000 köbméterre vetítve).

Az árak más-más mértékben változnak majd az egyetemes szolgáltatói, a közepes fogyasztású, illetve az ipari felhasználók esetében ? állítja a szakember. Az egyetemes ellátási körbe tartozóknál a kormányzat felügyeli az árakat. A legnagyobb fogyasztók pedig olyan alkupozícióban vannak, hogy képesek árengedményt kicsikarni a gázkereskedőktől. Vagyis viszonylag elfogadható áron jutnak a légnemű energiahordozókhoz.

Nehéz helyzetben azok a kis- és középvállalkozások kerülhetnek, amelyek már kiszorulnak az egyetemes szolgáltatásból, de ahhoz nem elég nagy az általuk felhasznált mennyiség, hogy ?kiemelt? fogyasztónak minősüljenek és erős helyzetben egyezkedjenek a gázcégekkel.

Verseny szűkös forrásokkal

Arra számít a szakember, hogy jövőre felélénkül a verseny a szabadpiacon. Jelenleg kilenc aktív kereskedő működik a hazai piacon, a forgalom zömét azonban három cég bonyolítja le. A társaságok közötti vetélkedés kibontakozását egyelőre gátolja a beszerzési források szűkössége. Ugyanis a Magyarországon elégetett gáz mintegy nyolcvan százaléka orosz importból származik, csak a fennmaradó hányad érkezik Ausztria felől, illetve a hazai gázmezőkről.

Jelenleg mindössze két import-betáplálási pont van: az egyik Ukrajna, a másik Ausztria irányából szállítja a gázt. (De az osztrák vezetéken is főleg orosz gáz érkezik.) Az elkövetkező években azonban jelentős javulás következhet be az ellátás terén. A térség gázszállítói ugyanis ? a Mol Zrt. kezdeményezésére ? megállapodtak abban, hogy összekötik vezetékhálózatukat. Ez pedig a beszerzési források ugrásszerű bővülését vonja majd maga után, ami várhatóan az árak alakulására is kedvező hatást gyakorol majd. Középtávon ? egy évtizeden belül ? várhatóan tovább javulnak az import lehetőségei. A tervek szerint 2015-körülre megépül az Európai Unió által támogatott Nabucco, valamint az orosz Déli Áramlat nemzetközi gázvezeték, s mindkettő érinti Magyarországot. Ez pedig azt jelenti, hogy a jövőben csakugyan többféle beszerzési forrással rendelkezünk majd.

Mindehhez hozzáadódik az, hogy az ország területén folyamatosan növekednek a kereskedelmi tárolókapacitások (már csaknem négymilliárd köbméter gáz van föld alatti tározókban), és néhány éven belül kialakítanak 10 milliárd köbméternyi biztonsági tárolót. Ezáltal növekszik a kínálat és erősödik az ellátás biztonsága is.

Szaniszló Mihály úgy véli: bár az új gáztörvény már megvan, sok múlik azon, hogy milyenek lesznek a kiegészítő rendelkezések. Az új előírásoknak ugyanis meg kell könnyíteniük a cégek kilépését a szabadpiacra, és minél kevesebb adminisztrációs terhet kellene róniuk a társaságokra.

BIZTONSÁGI ELEMEK

Az új gáztörvény ? hasonlóan a villamosenergia-törvényhez ? biztonsági elemeket is tartalmaz. Ezek között van az úgynevezett ársapka intézménye. Ez azt jelenti, hogy ha egy szolgáltató esetében a Magyar Energia Hivatal piaci erőfölényt állapít meg, akkor meghatározhatja a legmagasabb tarifákat. Így az adott társaság nem emelheti ? a helyzetét kihasználva ? indokolatlanul magas szintre az árakat.

Az új jogszabály egyébként lehetőséget nyújt a szakhatóságoknak arra is, hogy mérsékeljék a hirtelen kiugró tarifaemelkedéseket, és szükség esetén ?ellapítsák? az árgörbét. A szolgáltatók egyébként jelenleg negyedévente emelhetnek árakat. (Ezt idén minden adandó alkalommal meg is tették.) Az árkorrekciót azonban ? az egyetemes szolgáltatói körben ? előre be kell jelenteniük a cégeknek, és a Magyar Energia Hivatal minden esetben megvizsgálja, hogy jogos-e a társaságok által kért emelés.

Hirdetés


 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés


A Virgin-szigeteken rendezett egyik konferencián azt kérték tőlem, képzeljem el, hogy az ország az egyik új vállalatom lenne. Mit tennék, hogy jobban teljesítsen?

 

Tovább...
Hirdetés
Kérdezzen a szakértőtől
Pénzügy
Kolozsi Gábor
Vállalkozás, energia
Mehlhoffer Tamás
Rendezvényszervezés
Süveges Rita