Összefogtak Trump ellen a legnagyobb techcégek

Írta: Haszon - Készült: 2017. április 21.

Összesen 162 amerikai vállalat támadta meg jogi úton Donald Trump elnök második bevándorláskorlátozó rendeletét. A főleg a technológiai szektorban szereplő társaságok, köztük Facebook, a Google, az Amazon, az Apple és a Microsoft, azt közölték, hogy a márciusi rendelet súlyos károkat okoz az amerikai cégeknek, alkalmazottaiknak és az ország gazdaságának.


Úgy vélik, a szabályozás rontja a vállalkozások versenyképességét, akadályozza, hogy a legtehetségesebb dolgozókat alkalmazzák, és arra ösztönzik őket, hogy külföldre helyezzék át telephelyeiket. A rendeletet – amely megtiltja menekülteknek és hat muzulmán ország állampolgárainak a belépést az Egyesült Államokba – egy bíróság hatályon kívül helyezte, de a kormány fellebbezett ez ellen.




Árfolyamok

EUR: 312.66CHF: 288.71USD: 286.63
 
Karácsony Zoltán: Karrier tippek

Havi 1 millió forint felett keresnek a menő informatikusok

Tízből négy startup cég szerint nehezebb lett az utóbbi egy évben a szoftverfejlesztők megtalálása. A leghatékonyabb eszköz pedig a személyes kapcsolatrendszer megmozgatása. A legkeresettebbek között a Java és .Net fejlesztők, az UX ...
Tovább >>
Károly világa

Mitől jók az osztrákok?

Ausztria a világ egyik legsikeresebb országa. Ezt nemcsak számtalan nemzetközi felmérés bizonyítja, hanem egyre több fiatal (és nem annyira fiatal) magyar, aki a Lajta folyón túlra költözik. ...
Tovább >>