Hasznos tippek 2009. december

Írta: Haszon - 2009. december 01. kedd, 14:40

VÁLLALKOZÓI ÖSZTÖNDÍJJAL KÍNÁBA

Nyelvet tanulhatnak, üzleti partnereket szerezhetnek és Kínaszakértővé képezhetik magukat azok a kis- és középvállalkozók, akik sikerrel pályáznak az EU által finanszírozott EU?Kína Vezetőcsere és Továbbképzési Programra (METP).

A pályázati anyagot 2010. január 7-ig lehet benyújtani. A teljes ellátással és havi 1000 eurós (270 ezer forint) ösztöndíjjal járó programra 26-40 év közötti vállalkozók jelentkezését várják iparági megkötés nélkül. A kiválasztottak hét hónapig tanulják a kínai üzleti nyelvet és kultúrát; előadásokon és látogatásokon vesznek részt kínai vállalatoknál, államigazgatási szerveknél. Ezt követi egy 3 hónapos szakmai gyakorlat egy vállalatnál.

Egy éve pályázott, s május óta vesz részt a programban Balogh Márta, aki mézet, libamájat és más magyar élelmiszeripari termékeket exportáló céget vezet. Az első fordulóban üzleti tervet és motivációs levelet küldött, majd egy brüsszeli interjú következett. Itt megnézték az ösztöndíjhoz kapcsolódó üzleti tervét, angoltudását, majd üzleti szimuláción tesztelték. Fél éves kint tartózkodásának hozadéka, hogy folyékonyan beszéli a kínai üzleti nyelvet.

Bővebb információ a www.metp.net.cn weboldalon vagy a +49 69 15402 638-es telefonszámon szerezhető.

IRATKEZELÉS NEGYEDÁRON

Nagy az érdeklődés a hazai kis- és középvállalatok körében a professzionális dokumentumkezelési szolgáltatások iránt. Sok vállalatnak ugyanis a fizikai és az elektronikus iratok archiválása és elérése is problémát jelent.

A dokumentummenedzsment szolgáltatás díja 25 százaléka a korábban tárolásra használt iroda vagy raktár bérleti díjának. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy egyszeri 300 ezer forintos költséget követően, akár havi 10 ezer forintért is igénybe vehető. A digitális iratközpont segítségével minden egyes ügyfél egyrészt elérheti különböző dokumentumait, másrészt műveleteket végezhet vele: szerkesztheti, megjegyzéssel láthatja el, vagy éppen e-mailben továbbíthatja. Szakonyi András, az Iron Moun tain Central Europe regionális igazgatója szerint a gazdasági válság nagy lökést adott a dokumentumkezelési üzletágnak. Jelen helyzetben, amikor nagyon sok cégnél és vállalatnál a költségcsökkentés került előtérbe, a vállalat- és cégvezetők többsége belátta, hogy a dokumentummenedzsment is külön szakma, ugyanúgy, mint az adótanácsadás vagy a követeléskezelés.

JOBBAN ÓVJÁK A CÉGTULAJDONOSOK ADATAIT

A parlament tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amely (többek közt) korlátozná a cégjegyzékben szereplő magánszemélyek lakhelyének megismerését. A cégjegyzék továbbra is tartalmazná a magánszemélyek lakóhelyét, de azt automatikusan csak a közfeladatot ellátó szervezetek, például a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság, más közigazgatási szerv ismerheti meg. Mások csak törvényes érdekeik védelmében ismerhetik meg a tisztségviselők lakóhelyét. A cégkivonathoz külön kell kérni a kapcsolódó személyek lakhelyének közlését. Ha a kérelmező nem tud törvényes jogcímet megjelölni, akkor az érintett személy(ek) hozzájárulását be kell szereznie ? és ezt be is kell mutatnia. A céginformációs szolgálat ? ha kiadja a lakóhelyet ? rögzíti, hogy ezt kivel és mikor közölte, az adatot pedig öt évig megőrzi. Így az érintett személy ezen időn belül bármikor megtudhatja, hogy ki és mikor érdeklődött a lakhelye felől, és felléphet az esetleg rosszhiszemű adatfelhasználóval szemben.

1200 FORINTOT KERESÜNK ÓRÁNKÉNT

A cseh statisztikai hivatal munkatársa ? az Eurostat adatait figyelembe véve ? összehasonlította, hogy az elmúlt hét évben hogyan változott az uniós tagállamok átlagos órabére. Az összevetésből kiderül, hogy tavaly az EU 27 tagállama közül Bulgáriában volt a legalacsonyabb az átlagos órabér, mégpedig 1,6 euró. A legjobban a dánok álltak közel 25 eurós órabérrel. A közép-európai uniós országok közül Szlovákiában volt a legalacsonyabb az átlagos tavalyi órabér, mégpedig 4,13 euró. Magyarországon ennél átlagban 20 eurócenttel többet, Lengyelországban 1,08 euróval, míg Csehországban több mint másfél euróval többet lehet keresni egy óra alatt. Ausztriában több mint háromszor akkora az órabér, mint Magyarországon. Itthon 5 év alatt 1,5 euróval nőtt az átlag órabér.NINCS TÖBBÉ HÉTJEGYŰ MOBILSZÁM! 2010. január közepétől már hálózaton belül is külön tárcsázni kell a 06-ot és a körzetszámot. Egészen pontosan 15-e éjfélig kell a telefonkönyvünkben módosítani a számokat. A változás a három mobilszolgáltató mintegy 12 millió ügyfelét érinti. A szabályozásra azért is volt szükség, mert a szolgáltatók a közeljövőben további 6 millió új ügyfélre számítanak, és az előhívóval, a 0-val és 1-gyel kezdődő számok használhatóvá válnak. Fontos, hogy a mobillal működő autóés lakásriasztókat, valamint számítógépes szoftvereinket időben átállítsuk, hogy a váltásnál megfelelően működjenek. Egy plusz javaslatot is adtak a szolgáltatók: A belföldről és külföldről is zavartalanul hívható +36-tal írjuk át a számokat, a hagyományos 06 helyett.

JAVULÓ GAZDASÁGI BAROMÉTER

Tetemes mértékben javult a világgazdasági barométer az óév utolsó negyedévében. A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet friss adatai szerint a következő fél év gazdasági kilátásainak mutatója 90,4 pontra nőtt az előző negyedévi 78,7 pontról. Ez két éves csúcs: utoljára 2008 elején állt ezen a szinten az index. A felmérés 88 ország több mint ezer gazdasági szakemberének megkérdezésével készült. Eszerint a világ minden nagy térségében javult a kilátások megítélése, főként Ázsiában optimisták a szakemberek, ám Európában és Észak-Amerikában is jelentősen javult a klíma, kivéve néhány közép-kelet-európai országot. Mindeközben az aktuális helyzet megítélése továbbra is negatív, de így is sokat javult ez a mutató: 53 pont volt a negyedik negyedévben, 42 a harmadikban és 38,4 a másodikban.

Hirdetés


 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés


A címben olvasható jelmondat azt jelenti, hogy társadalmi és környezetvédelmi jótetteink lehetnek a kapitalizmus hajtóerői. Egy példát mutatok arra, hogyan is működik mindez, és azt is elmagyarázom, miként segíthet ez Önnek.

 

Tovább...
Hirdetés
Kérdezzen a szakértőtől
Pénzügy
Kolozsi Gábor
Vállalkozás, energia
Mehlhoffer Tamás
Rendezvényszervezés
Süveges Rita
Hirdetés