Éljük túl 2010-et
10 legrosszabb világvége szcenárió
1. Izlandon elfelejtenek elzárni egy gejzírt, és leereszt a Föld.
2. Megtelik az internet és le kell törölni 9 milliárd terabájt anyagot a C: meghajtóról.
3. Olyan intelligens lények érkeznek a Földre, akiknél 3200 forint a havi minimálbér.
4. A nagy hadronütköztetőben bekövetkezett üzemzavar miatt annyira elpusztul a Föld, hogy előtte még filmet sem tudnak forgatni róla.
5. Olyan vírus üti fel a fejét Magyarországon, ami rosszindulattal terjed. Hazánk lakosságával 30 perc alatt végez, majd Szlovákia felé pusztít tovább.
6. A hangyák rájönnek, hogy ők vannak többen, és átveszik a hatalmat.
7. Véletlenül elkészül az a szappanopera, ami azonnali agyhalált okoz. Három ország kivételével valamenynyi állam televíziója megveszi.
8. Egy amerikai romantikus film hatására a Föld lakosságának 90 százaléka homoszexuális lesz, 10 százalék pedig öngyilkos.
9. A Föld a NASA-nak köszönhetően kikerül egy kisbolygót, ami felénk tart, viszont tolatás közben belecsapódunk a Napba.
10. Az Északi-sarkon elolvadt jég hatására annyira lehűlnek a tengerek, hogy a nyári szezonban mindenki otthon marad ? és megőrül.
5 jóslat 2010-re
1. A Magyar Televízió megszűnik, a helyén luxushotel épül, amit a kuratórium személyes tartózkodásra vissza bérel.
2. A forint romlásával a bankok dolgozói lakásban kapják a fizetésüket április 1-től.
3. A szuperbruttósítás következményeként 304 bérszámfejtő kerül az idegosztályra. Oszkó Péter ágyuknál látogatja meg őket és átad nekik egy szupertáppénzes papírt.
4. Hivatalos jövedelem lesz a korrupciós bevétel, ami után adózni kell vagy megvesztegetni egy szabadon választott APEH köztisztviselőt.
5. A négyes metrót átkeresztelik hatosra, a költségnövekedés miatt, és végül a Margit hídon fog átjutni Pestre, mivel az alagút a kötbér fejé ben a vállalkozóé lesz.
10 újévi fogadalom Magyarországnak
1. Parkolóházban soha többé nem teszek nejlonzacskóba tízmilliónál nagyobb összeget.
2. Polgármesterként csak akkor veszek magánrepülőt, ha a kerület kicsivel megelőzte Zürichet.
3. Csak akkor építek metrót, ha van rá pénzem, tudom, hova fog menni, az alvállalkozókon kívül legalább egy, nem korrupt embernek is megéri, 30 éven belül van remény a befejezésére és nem kétszer annyi időre bénítom meg a várost, mint amire a metró üzemképes lesz.
4. Nem fogok olyan beruházásba, amihez el kell adni egy dunántúli megyét.
5. Csak akkor hazudok éjjel is, ha senki se lát.
6. Radikálisként megpróbálok kreatívabb lenni és azon kívül, hogy mindenkit zárjanak börtönbe és minden bolt előtt legyen egy turul, valami épkézláb ötlettel előállni.
7. Megpróbálok találni egy független politikai elemzőt, hogy ne kelljen minden műsorba kettesével hívogatni őket.
8. Nem államosítok vízművet legközelebb, csak a polgári jog ismeretében.
9. Nem fektetek be többet amerikaiként Magyarországra, ha utána csodálkozom a helyi viszonyokon.
10. Nem vállalok miniszterelnök-jelöltséget, ha ez csak annyit jelent, hogy a tévészereplésekhez levágom a hülye szakállam.
10 stratégia, amellyel túlélhetjük 2010-et
1. Próbáljuk felidézni, hogyan sikerült ugyanez 2009-ben.
2. Olvassuk el az új KRESZ-t, és bízzunk abban, hogy más is megteszi.
3. Ne nézzünk híradót megfelelő gyógyszer nélkül.
4. Az utolsó adómentes természetbeni juttatásként alapítsunk munkahelyünkön swinger klubot.
5. Igyunk annyit január elsején, hogy kibírjuk következő szilveszterig, akkor vegyünk egy gazdasági hetilapot, fussuk végig és döntsük el, hogy iszunk-e újra.
6. Értékesítsük szavazatunkat bármelyik pártnak drágán, ez lesz az utolsó alkalom, amikor jól járunk velük.
7. Kövessük az indokolatlanul Q7- essel járókat, és kezdjük el őket zsarolni, ezzel mikroszinten megvalósul az újraelosztás.
8. Vegyünk aranyat és tartsuk a szánkban.
9. Emigráljunk bárhova az arannyal a szánkban.
10. Vásároljunk Haszon magazint!











