Az európai közvélemény nagy kedvence jelenleg Lengyelország. Közeledik a futball-Európa-bajnokság, amelynek társvendéglátói éppen a lengyelek. Gazdaságuk tavaly és idén is közel 4 százalékkal nőtt. Csaknem 40 milliós népességük ígéretes piac. A felelősségteljes lengyel politikáról nagy elismeréssel beszélnek Berlinben, Párizsban és Londonban is. Létezik egy lengyel modell?

A közeledő válság minden jel szerint alaposan átírja az Európai Unió működését, azaz - gazdasági „akcióterv ”ide vagy oda – Magyarországot is érinti. A várható kimenetel: a kisebb és gyengébb országok befolyása csökken.

Rettegnek tőlük a kormányok. Láthatatlanok, de a francia elnöknél is nagyobb a hatalmuk. Sőt, olykor közvetve a magyar állampolgárok zsebébe is belenyúlnak. Nem mások ők, mint a mostanában sokat kárhoztatott hitelminősítők.

A legutóbbi kormányzati intézkedések, a követhetetlen akciótervek azt sugallják, hogy a kormány tagjai nem igazán értenek a gazdasághoz. Pontosabban szólva: ragaszkodnak egy egyszerű ideológiához, amelyből nem engednek – de a világ kicsit másként működik.

Kínába készül egy tudós: végre egy alapos, minden kérdésre kimerítő választ adó könyvet akar írni az országról. A helyszíni tapasztalatok alapján egy hét után mérséklődik az ambíciója: már csak egy elemzés megírására készül. Egy hónap múlva egy újságcikk megfogalmazása a cél, két hónap után végleg eldönti, nem ír semmit. Ez a régi anekdota mára sem veszített aktualitásából: az információrobbanás ellenére változatlanul keveset tudunk a világ legnépesebb országáról.

Bár a földrajzi megjelölés az internet korszakában félrevezető, a médiavilág figyelme ismét az Egyesült Államokra irányul, talán még jobban, mint valaha. A patinás amerikai napilap, a New York Times áprilistól kezdve ismét pénzt kér az eddig ingyen elérhető digitális tartalom olvasásért. Pontosabban a 21. cikk lehívása után állítja ki a számlát a kiadó.