25 fiatal, akivel számolni kell
1. Antal Nimród (37) A Kontroll rendezője, az új hollywoodi emberünk. Két kisebb költségvetésű akciófilm megrendezésével megnyílt az út előtte, és jövőre már egy fajsúlyosabb darabbal, a Predators cíművel lép a felsőbb ligába.
2. Cseh László (24) Úszó. Európa királya, de a nagy rivális amerikait, Phelpset egyelőre nem sikerült megfognia. A londoni olimpián a modern úszódresszek betiltásával ő lehet a legjobb.
3. Dzsudzsák Balázs (23) Labdarúgó. A debreceni bajnokcsapatból egyenes út vezetett a holland bajnokságba. Ott azon ritka magyar légiósok közé tartozik, akik folyamatos játéklehetőséget kapnak, ráadásul jól is játszanak. 2008-ban 11 gólt és legalább ennyi gólpasszt jegyzett középpályásként. 2009-ben már 8 gólnál tart és a Real Madrid hivatalos lapja, a Marca elismerően nyilatkozott róla a címoldalon.
4. Gigor Attila (31) Rendező. Első filmje, A nyomozó lett a legnézettebb magyar film. Emellett öt díjat hozott el a magyar filmszemléről, és az Egyesült Államokban megkapta a legjobb közép-európai film díját. Gigor 2009-ben a folyamatos díjátadók miatt nem sok időt tölthetett munkával, de már készül új filmjére.
5. Gergye Krisztián (32) Táncos, koreográfus. A Nemzeti Színház és a Gergye Krisztián Társulat koreográfusa idén is bezsebelt egy állami kitüntetést, tavaly pedig megkapta ?az év legjobb alkotója? díjat a Magyar Táncművészek Szövetségétől.
6. Gyurta Dániel (20) Úszó. A 2004-es athéni olimpián szerzett ezüstérme után mindenki istenítette, majd gyorsan leírták, mert nem jöttek az eredmények. 2009-ben megmutatta, hogy ismét a csúcsot ostromolja, hiszen a világbajnokságon aranyérmet szerzett 200 méteres mellúszásban.
7. Harcsa Veronika (26) Angolul éneklő jazz-sztár, akinek több lemeze is listavezető lett Japánban. Kvartettjével saját szerzeményeit és filmzenét játszik; szereplője más együtteseknek és kortárs színházi, zenei produkcióknak. Azt jósolják, világszerte ismert előadó lesz belőle.
8. Havasi Balázs (34) Zongoraművész. Négyéves kora óta zongorázik, amikor felfedezték tehetségét, abszolút hallását. Ma már kizárólag saját szerzeményeit komponálja és adja elő, nemcsak egyedül, hanem az Unbending Trees nevű háromtagú formációban is.
9. Kádár Tamás (34) Az új országos rádióadót, a Neo FM-et működtető FM1 Zrt. vezérigazgatója, valamint az Est Média Group ügyvezető igazgatója. A fiatal szakember országos médiaerővé emelte az egykor néhány oldalas programmagazinnal induló vállalkozást. Ez mára a fiatalok százezreit megmozgatni képes médiacsoporttá vált ? a Sziget fesztivál és a kapcsolódó portfólió révén.
10. Kiss Sándor (30) Az év fiatal informatikai vállalkozója a Sense/Net Kft. ügyvezető igazgatója lett. A fiatal szakember ötödmagával 1995-ben alapította az online, webes fejlesztésekre szakosodott céget. A jelenleg 45 fős, 400 millió forint éves árbevételű, vállalati tartalommenedzsment rendszereket fejlesztő vállalkozás az internetes közösségek erejére épít.
11 . Kolosi Péter (38) Az RTL Klub programigazgatója. A legnézettebb kereskedelmi tévécsatorna műsorfelelőseként több millió ember véleményét befolyásolhatja.
12 . Kósa Zoltán (37) Egy éve lett az AXA Biztosító Zrt. vezérigazgatója. A cégcsoport karakteres marketingkampányával 2009-ben ismert szereplőjévé vált a hazai piacnak.
13 . Kovács Patrik (23) Alapító elnöke a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ), amelylyel elkezdte összefogni Magyarország vállalkozóinak következő generációját. Hazánkban a FIVOSZ rendezte a Fiatal Vállalkozók Hetét, ezt idén Budapesten 11 helyszínen, valamint 6 vidéki nagyvárosban tartották meg.
14 . Kovács Kristóf (35) A Fábry Showder és más tévéműsorok producere. Étterme, a budapesti Déryné jelenleg a hazai felső tízezer legkedveltebb találkozóhelye. A showbizniszről szerzett ismeretanyagát az Egyesült Államokban gyűjtötte.
15 . Mártha Imre (33) A Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója. A tavaly kinevezett vezető folyamatosan harcol a villamosenergia- iparban offshore cégeken keresztül eltűnt 15 milliárd forintért és ezen ügyletek tisztázásáért. Tőle is függ, hogy idén mekkora összeg fog a villanyszámláinkon szerepelni.
16 . Máté Bence (24) Fotós. Miután 2000 és 2006 között minden évben elnyerte az év fiatal természetfotósa díjat, 2007-ben zsűritaggá választották. Kedvenc fotós helyszíne a Pusztaszeri Tájvédelmi körzet.
17 . Mesterházy Attila (35) Politikus. 2009-ben a Magyar Szocialista Párt országgyűlési frakciójának vezetőjévé és a párt alelnökévé választották, nem sokkal később pedig a párt országos elnökségének miniszterelnök- jelöltje lett. A cím megtisztelő, de a felmérések szerint szinte biztosan csak ?jelölt? marad.
18 . Sebestyén Balázs (32) Műsorvezető. Az egyik legkeresettebb személyiség a médiában, főként RTL Klub-os szereplései (A Széf, Pókerarc, Kész átverés, korábban Balázs-show) révén. A Danubius rádióból átnyergelve reggelente pedig egy új országos rádiót, a Class FM-et hallgatva ébredhetünk a hangjára.
19 . Szijjártó Péter (31) A Fidesz elnöki stábjának vezetője. Biztosan helye lesz az új kormányban, ugyanis mostanában egyre népszerűbb dolog lett őt támadni mindenféle panamázással.
20. Sztanó Imre (34) Banki szakember. 2007 márciusa óta az Erste Bank Hungary Nyrt. lakossági üzletágának vezetője, valamint igazgatósági tagja. Idén az Év Fiatal Bankárának választották.
21. Tibor Dávid (34) A Masterplast vezérigazgatója. 16 évesen, egy barátjával vágott bele a kereskedésbe a családi vállalkozás termékével, a saját fejlesztésű tetőfóliával. Öt évvel később építőipari szigetelőanyagokra alapozva hozta létre saját vállalkozását, a Masterplastot. A cég tíz év alatt igazi multivá nőtte ki magát: ma már 16 európai országban van jelen.
22 . U20 focicsapat Nagy meglepetésre az utánpótlás válogatottunk már nem a kijutásért küzdött, mint a felnőttek, hanem egy világbajnoki éremért. Sikerült is egy bronzot szerezniük, ami már nagyon kellett a magyar szurkolóknak.
23 . Várkonyi Balázs (29) Az elektronikai-műszaki cikkeket árusító Extreme Digital igazgatója. 2008- ban elnyerte ?Az év üzletembere? díjat, idén az Extreme Digital honlapja a Díjnyertes Digitális Média Alkalmazás cím viselésére jogosult.
24 . Vidus Gabriella (34) Az R-Time ügyvezetője, az RTL Klub kereskedelmi igazgatója. Egy személyben betöltve a két tisztséget a magyar médiaipar egyik legbefolyásosabb női vezetője lett. Magyarország legnagyobb média kereskedőházának élén jelentős befolyása van a piacra. Idén már a tizedik volt a médiaipar legbefolyásosabb személyiségei között.
25. Vona Gábor (32) A Jobbik elnöke. A radikális jobboldal vezéreként, hangadójaként néhány körzetben az MSZP legyőzésével nagy sikereket ért el pártjával az európai parlamenti választásokon.











