| Haszon index 2009. szeptember |
|
BIZAKODNAK A VÁLLALKOZÓK Május óta a fogyasztói bizalmi index mellett a üzleti körök vélekedését és várakozásait kifejező mutató is növekszik, áll a GKI legújjabb kutatásában. A válság legmélyebb pontján, márciusban, az üzleti bizalmi index 37,7 ponton állt, ahhoz képest az augusztusi adat 15 ponttal kedvezőbb. Az üzleti szférán belül minden ágazat várakozása bizakodóbbá vált, és ezek az adatok már a tavaly novemberi indexhez képest is jelentősen erősödtek. A korábbiaknál lényegesen kedvezőbb lett a foglalkoztatási szándék augusztusban, ez főleg az építőiparnak köszönhető. A leépítésben gondolkodók azonban még mindig többen vannak, tehát az elbocsájtási hullám folytatódni fog. A legpesszimistább ágazat az építőipar maradt, annak ellenére, hogy harmadik hónapja lassan javulásnak indult a megítélése. Jó hír a válságban, hogy a kereskedelmi szféra kivételével (ipar, építőipar, szolgáltatások) továbbra is többen vannak az árcsökkentést tervezők, mint az áremelésre törekvők. MEGTANULTUNK SPÓROLNI A VÁLSÁGBAN A recesszió egyik hosszú távú hatása lehet, hogy megtanulunk spórolni. A magyar háztartások 71 százaléka kiadásainak visszafogásával reagált a válságra, további 14 százalék pedig ezt tervezi, derült ki a Bell Research kutatásából. Legtöbben a nyaraláson, öltözködésen, szórakozáson és a kultúrán takarékoskodnak. Meglepően kevesen gondolkoznak azon, hogy másodállást vagy túlórát vállalva, a kiadások csökkentése helyett, inkább többet keressenek. A vizsgált háztartások jelentős része, 60 százaléka, már rendelkezik valamilyen hitellel és nem tervez jelentős kiadást a közeljövőben. Változás történt a befektetési szokásaikban is, megnőtt a kockázatkerülés és inkább az alacsonyabb hozamú, de biztonságos befektetéseket részesítik előnyben. Az unitlinked típusú konstrukciók előző évben tapasztalt mélyrepülése eredményeként a háztartások háromnegyede elégedetlen a biztosítójával.
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||


