Haszon Index 2009. október
BAJBAN A KISKERESKEDŐK
Júliusban folytatódott a kiskereskedelmi forgalom mérséklődése. A viszszaesés már 2007 májusában elkezdődött, és a válság hatására csak fokozódott, derül ki a KSH legújabb felméréséből. Az okok a vásárlási hajlandóság csökkenése mellett a szupermarketek előretörésében keresendők.
Júliusban 6,6 százalékkal, az év első hét hónapjában pedig 3,7 százalékkal maradt el a forgalom az előző év azonos időszakához képest.
Az illatszerüzletek kivételével minden üzlettípusban csökkent a kereslet. Jelentős visszaesést, 18,4 százalékot, a bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-üzletek könyvelhettek el.
Júliusban a legdrasztikusabb mértékben ? 46,9 százalékkal ? a gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedések forgalma csökkent. Ez a szám az év első hét hónapjában is 34 százalék volt. Nemcsak Magyarországon tapasztalható ez a tendencia. Az Eurostadt gyorsbecslési adatai szerint az euró zóna országai közül hatban növekedett, 12-ben pedig csökkent a forgalom volumene. Legjobban a belga kiskereskedők teljesítettek.
ELŐRETÖRTEK A HAZAI CÉGEK A RÉGIÓBAN
A top 500-as cégek listáján előkelő helyre kerültek a magyar vállalatok. A Coface felmérésében a régió 13 országából a legjobbakat vizsgálják, pénzügyi eredményeik alapján.
A válság előtti állapotot mutatja, hogy tavaly jelentősen, mintegy 9 százalékkal bővült a cégek összesített árbevétele. 2007-ben a legdinamikusabb növekedést a lengyel, a lett és a szlovák cégek mutatták. Tavaly pedig a lett, a litván, a horvát és magyar vállalatok árbevétele fejlődött ugrásszerűen.
A listán 72 magyar cégből 13 található az első százban, tíz pedig az első ötven között. A legnagyobb tíz vállalat közé két magyar cég került be, a Mol és az Audi. Őket követi az E.On Földgázkereskedelmi Zrt., amely a harmadik magyar helyet szerezte meg, összesítésben pedig a 22-ik a régióban.
A magyar top 10-ben szerepel még egy-egy villamosenergetikai (MVM), elektronikai (Samsung), autógyártó (Magyar Suzuki Zrt.) és kereskedelmi cég is (Tesco Global).
HASZON INDEX
| Most | Egy éve | Változás | |
| 95-ös benzin (1 l) | 295 Ft | 305 Ft | ?3% |
| Autópálya-matrica 4 napos | 1 530 Ft | 1 170 Ft | 31% |
| UPC kábeltévé-előfiz. (Bp., alapcsom.) | 4500 Ft | 3 980 Ft | +13,1% |
| Piros Marlboro cigaretta (1 doboz) | 670 Ft | 610 Ft | +10% |
| 3*-os szálloda, kétágyas (Budapest) | 33 600 Ft | 34 200 Ft | ?2% |
| 4*-os szálló, kétágyas (Székesfehérvár) | 39 000 Ft | 37 000 Ft | +5% |
| Big Mac szendvics | 560 Ft | 560 Ft | ? |
| BKV felnőtt havibérlet | 9 400 Ft | 8 250 Ft | +13,9% |
| Vasúti jegy (IC Bp.?Szeged, II. oszt., retúr) | 6 560 Ft | 6 260 Ft | +4,8% |
| 1 euró | 271,21 Ft | 239,7 | +13% |
| 1 amerikai dollár | 183,44 Ft | 164,5 Ft | +12% |
| Lekötött betét éves kamata** | 9,98% | 7,33 % | +3%* |
| Lakáscélú hitel kamata (Ft) | 15,1% | 10,3 | 5% |
| Svájci frank lakáshitel kamata | 6,16% | 6,82% | ?1% |
| Vállalkozási hitel kamata (1 évre fixált) | 9,33% | 7,33% | +3%* |
| Földgáz (kisfogyasztó, adókkal, m3) | 119,07 Ft | 132,3 Ft | ?10% |
| Infláció | 5% | 6,5% | ?2%* |
| Nettó átlagkereset (Ft) | 119 776 Ft | 122 470 Ft | ?2% |
| MNB alapkamat | 8 % | 8,5% | ?1%* |
| Állampapír referenciahozam (1 év) | 6,80% | 8,8% | ?2%* |
*Különbség százalékpontban
Adatgyűjtés lezárult: 2009. szeptember 23.










