Haszon Index 2010. január
OLCSÓ TERMÉKEKET VÁSÁROLUNK
2009 harmadik negyedévében a háztartások 1,3 százalékkal alacsonyabb értékben vásároltak a napi fogyasztási cikkekből, mint egy évvel korábban ? derül ki a Gfk adataiból.
2009 első két negyedévében a fogyasztók inkább kevesebbet vásároltak, a harmadik negyedévben azonban a nyugat-európai változásokhoz igazodva elkezdték az olcsóbb árukat előnyben részesíteni. Gyakran az úgynevezett sajátmárkás termékeket vették, amelyek a nagyobb kereskedelmi láncok kínálatában találhatók meg.
A fogyasztói magatartás megváltozását mutatják a Vásárlói Hajlandóság Index számai is. A tavaszi-nyári hónapokban tapasztalható bizalomerősödés után a harmadik negyedévben ismét visszaesett (8,3 ponttal) a lakosság költési hajlandósága.
A kiskereskedelmi forgalom legfrissebb trendjei, vagyis az olcsó és sajátmárkás termékek népszerűsége egyértelműen az áruhitelek visszaszorulásával függ össze.
Csökken a háztartások napi fogyasztásicikk- vásárlásainak össz ér té ke is, mégpedig 1,3 százalékkal.
MAGÁHOZ TÉR AZ IPAR
2009 októberében az ipari termelés és értékesítés kedvezően alakult a 2008- as adatokhoz képest. Ez a szeptemberhez viszonyított növekedés mellett, a 2008 októberi válság hatására visszaeső teljesítménnyel magyarázható.
Az ipari termelés az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva, 2009 októberében 10,8 százalékkal csökkent. A termelés 2009 első tíz hónapjában 20,2 százalékkal alacsonyabb volt az előző évhez képest ? derült ki a KSH adataiból.
A szeptemberi adatokhoz viszonyítva az ipari termelés mutatója októberben 1,8 százalékkal emelkedett. Két húzóágazat volt októberben, amely az ipari export több mint felét adta ki. Egyik a kivitel egynegyedét kitevő járműgyártás, ez az előző havinál kisebb mértékben, 7,4 százalékkal maradt el a 2008-as adatokhoz képest. A másik a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportteljesítménye, ez 14,2 százalékkal csökkent.
Magyarország régióiban mindenhol visszaesést regisztráltak a termelésben, a legnagyobbat Közép-Dunántúlon (28,4 százalék).
HASZON INDEX
| Most | Egy éve | Változás | |
| 95-ös benzin (1 l) | 293 Ft | 235 Ft | +24,7% |
| Autópálya-matrica, 4 napos | 1 170 Ft | 1 170 Ft | ? |
| UPC kábeltévé-előfiz. (Bp., alapcsom.) | 4500 Ft | 3 980 Ft | +13,1% |
| Piros Marlboro cigaretta (1 doboz) | 670 Ft | 610 Ft | +9,8% |
| 3*-os szálloda, kétágyas (Budapest) | 12 375 Ft | 12 375 Ft | ? |
| 4*-os szálló, kétágyas (Hévíz) | 15 300 Ft | 13 300 Ft | +15,0% |
| Big Mac szendvics | 720 Ft | 650 Ft | +10,8% |
| Haszon magazin | 490 Ft | 490 Ft | ? |
| BKV felnőtt havibérlet | 9 400 Ft | 8 250 Ft | +13,9% |
| Vasúti jegy (IC Bp.?Szeged, II. oszt., retúr) | 6 560 Ft | 6 260 Ft | +4,8% |
| 1 euró | 276 Ft | 263,5 Ft | +4,7% |
| 1 amerikai dollár | 190 Ft | 200,6 Ft | ?5,3% |
| Lekötött betét éves kamata | 7,5% | 8,8% | ?1,3%* |
| Lakáscélú hitel kamata (Ft) | 12,5% | 11,9% | +0,6% |
| Svájci frank lakáshitel kamata | 6,8% | 7,2% | ?0,4% |
| Vállalkozási hitel kamata (1 évre fixált) | 11,8% | 12,7% | ?0,9%* |
| Földgáz (kisfogyasztó, adókkal, m3) | 121 Ft | 132,3 Ft | ?8,5% |
| Infláció | 5,2% | 4,2% | +1%* |
| Nettó átlagkereset (Ft) | 120 100 Ft | 117 850 Ft | +1,9% |
| MNB alapkamat | 6,5% | 10,5% | ?4%* |
| Állampapír referenciahozam (1 év) | 6,1% | 9% | ?2,9%* |
*Különbség százalékpontokban
Adatgyűjtés lezárult: 2009. december 15.









