Tudatosult-e az emberekben az a tény, hogy válság van?

A válság szerintem ősszel fog csúcsosodni a mindennapokban. Jelenleg azt a hozzáállást tapasztalom: ?Válság van, mindenki bajban van, de én megúszom?. Úgy tűnik, hogy az emberek nem azonosítják magukat a problémával. Körülbelül 5-10 év óta ki lehetett számítani, hogy ha valaki valamit csinál, akkor annak pontosan mi lesz a következménye, hova fog eljutni. Hitelfelvételek, a munkahelyi előmenetel, tehát bárhová nézek, mindenhol kiszámíthatóság volt, és ez most megszűnt.

Milyen stratégiákat dolgoznak ki erre?

Két irányt látok: az egyik csoport, aki hagyja sodorni magát, és a ?lesz ahogy lesz? elv alapján éli a hétköznapjait. Vannak azok, akik úgy fogják fel a válságot, mint egy krízist. Krízisben van esély az idejét múlt dolgokat elengedni, és új koncepciókat kidolgozni.

Ön milyen recepteket javasol?

Ha gondok vannak a munkahelyen, fontos lenne feltérképezni, hogy ezek milyen típusúak. Konkrétan, milyen veszélyek vannak, melyek személyesen érinthetik az illetőt. Azt látom, hogy sok helyen nem adnak konkrét választ a vezetők jelenleg a dolgozók kérdéseire ? talán azért, mert ők sem tudnak. A bizonytalanság a stresszfaktort növeli.

Tehát a vezető felelőssége, hogy mindent megbeszéljen az emberekkel?

Igen. Sokszor úgy ítélik meg az illetékesek, hogy megéri az információt visszatartani, mert így nem alakul ki pánik az emberek között. Ebben van igazság, rövidtávon. Hosszú távon viszont rossz folyamatokat indít el az információhiány (bizalmatlanság, ellenségesség stb.), amiket nagyon nehéz visszafordítani. A vezetés nyílt kommunikációval nagyobb biztonságot tud teremteni, még egy ilyen nehéz helyzetben is.

Erre van konkrét példám. Munkahely, tavaly október, a bankválság kellős közepén: késett a fizetés. A vezető úgy gondolta, hagyni kell, majd az emberek úgyis megkapják, hiszen már átutalták a pénzt. A 4-5 nap csúszás úgy, hogy a családból ketten is dolgoztak ennél a cégnél, problémát okozott. Megoldásként a vezető azt mondta: mi elutaltuk a pénzt! Nem lett könnyebb anyagilag a helyzet, de a munkahelyen nem gyűrűzött tovább a feszültség, és nem kezdték ki egymást a kollégák. Mindenki tudta, hogy most nehéz helyzetben vagyunk, és ez mindenkire igaz, kivétel nélkül.

A stressz miben nyilvánul meg?

Megmutatkozik az emberi kapcsolatokban, például a munkahelyen sokkal több a vita olyan dolgok miatt, amik eddig nem okoztak problémát. Több a személyes konfliktus, ami már nem is feltétlenül a munkához kapcsolódik. Kisebb a tolerancia. Megjelennek a magánéleti problémák is, egyszerre hangosodik fel minden. A stressz úgy működik, mint egy lefelé haladó spirál, például ha volt valakinek egy erős szakmai identitása, sikeres volt és jól érezte magát a munkahelyén, és ez most megszűnt, hajlamos lehet az élet más területein is borúlátóvá válni.

Befelé fordul az, aki stresszben van?

A stressznek a lényegi működése, hogy egy idő után csak egy valamire képes fókuszálni az ember. Nem tudja megosztani a figyelmét, beszűkülést eredményez. Nem kérdés, hogy mit játszanak az operában, moziban ? már nincsenek ilyen dimenziók az életében.

Eddig sokak számára maga a siker volt szinte az egyetlen érték?

A siker, az egzisztencia, a karrier és az anyagiak. A teljesítmény volt az egyetlen mérce már jó ideje, ami alapján megmérettetett egy ember. Ez az értékrend nem biztos, hogy ilyen kizárólagosan tud majd működni. Például, aki nem tudja az értékrendjét egy kicsit átalakítani, vagy más szempontból nézni, hogy fogja magát eredményesnek érezni a következő időszakban?

Sok nagyvárosi így építette fel az életét: legalább 10?15 évig egyedül van, magánéletében nem hajlandó kompromisszumokra, nem vállal felelősséget. Ez a koncepció most gyengül?

Azt látom, hogy akik ezt a koncepciót építették fel, azokban inkább kérdések fogalmazódnak meg: jól van ez így? Elkezdenek gondolkodni, mi módon lehetne másképp csinálni. Az élvezet már megvolt, amiért ezt az életformát választották, mégsem éreznek kielégülést.

Tegyük fel, hogy a férj elveszíti a munkahelyét. Hazajön és nagyon ideges. Akkor mi a nő feladata?

Klasszikus esetben az lenne a feladat, hogy meg tudja nyugtatni a párját. Az otthonnak és a családnak szerteágazó szerepe van az életünkben. Ezek közül fontosak a pihenés, regeneráció és töltődés. Mivel a nők jelentős százaléka Magyarországon teljes munkaidőben dolgozik, és hasonló problémákkal küzd, mint a férje, egészen biztos, hogy nem fogja tudni megadni a pihenés nyugalmát. Nagyon nehéz a jelen körülmények között a családi funkciókat megvalósítani, az lenne ilyenkor a feladata egy nőnek, ami a régi klasszikus családi modellben: a ?háttér? biztonságának és nyugalmának a megteremtése.

Egy nő jobban tűri, ha elveszíti az állását?

Máshogy dolgozza fel, nem jobban tűri. Jobban tudnak az érzelmeikről beszélni, hamarabb észreveszik, hogy mi zavarja őket, hamarabb hajlandóak elfogadni, hogy problémájuk van. A férfiak hajlamosak ezt tagadni. A kultúránk szerint a férfias viselkedés a keménység, a csekély érzelmi megnyilvánulás, soroljam? A nők inkább olyan típusú problémával keresnek meg, hogy mi módon tudnak a férjüknek segíteni. Mert észreveszik, hogy probléma van, de a férfi még tagadja. A feleségek általában hamarabb látják, érzik a párjuk nehézségeit, még ha arról konkrét, tényszerű tudásuk nincs is. A férfiak ezt nagyon nehezen tudják elfogadni, tisztelet a kivételnek. Nem fér bele a ?férfias-képbe?, hogy érzelmi, lelki problémája legyen valakinek. Jó lenne, ha időnként hallgatnának a ?női megérzésekre?.

De a klasszikus szerepvállalás lassan mégis átértékelődik?

Igen. A mostani 20-30-as korosztálynál elég általános, hogy a férfiak a háztartásban is vállalnak klasszikusan női szerepet (mosogatás, takarítás stb.). Jelenleg az átalakulást abban látom, hogy egyre több férfit érdekel a lélek és annak működése (főleg fiatalokat). Tanfolyamokra és terápiára is egyre többen jelentkeznek.

Az elmúlt 20?25 év arról szólt, hogy legyél sikeres, legyél gazdag. Az efféle vetélkedésnek, vagy előremenekülésnek, sikerkeresésnek most vége lesz?

Úgy tűnik, egy időre igen. Ez azt a problémát veti fel, hogy az eddig érvényes értékrend megkérdőjeleződhet.

Mi a teendő?

Az anyagi gyarapodást a körülmények nem teszik lehetővé. Az emberi kapcsolatainkra érdemes a figyelmünket fordítani. Családi kapcsolatok, barátok, közös programok, amikre eddig esetleg vágytunk, de idő nem jutott rá!

Válsághelyzetben véd a közösség ? ma hová tudok menekülni?

Sok minden elveszett az elmúlt 20 évben. Amikor én még sportoltam, akkor voltak egyesületek, amelyek iskolákkal voltak kapcsolatban. Ez a szülőnek nem jelentett megterhelést anyagilag, és közösségformáló hatása is volt ? ilyen lehetőség ma nincs. Egy egyesület legalább három generációt fogott össze. Szintén ezt a közösségi szerveződést tudta biztosítani a kórus, néptánc stb. Szükség lenne ismét hasonló lehetőségekre, melyek szélesebb körben válnak elérhetővé.

Az embereknek valamiféle iránymutatásra, vezetésre volna szükségük?

Eddig, ha társadalmilag nézzük, mindig voltak vezetők: hol az egyház, hol az állam. Mindig lehetett valakit követni (most elsősorban Közép-Európáról beszélek). Lehet, hogy most arra lenne szükség, hogy mindenki inkább magát vezesse, elsősorban belső döntések alapján. Az ember személyiségfejlődéséről beszélek, mely kölcsönhatásban van a társadalmi változásokkal is. Ez az egyik oldalról nézve nehéz dolog, a másik oldalról viszont komoly fejlődési lehetőség.

A vidéki ember jobban vészelheti át a válságot, mint a városlakók?

Azt gondolom, a vidéki embernek több kapcsolódási pontja van a társaihoz, a természethez. Ez nem azt jelenti, hogy nem érzékelik a válságot, de vannak más területek, amik fontosak, és onnan tudnak töltődni, erőt gyűjteni.

Például mivel?

Sokan azok közül, akikre azt mondtam, hogy hagyják magukat sodródni, egyszer csak úgy gondolták: ?úgyse tudom elérni, amit terveztem, most nincs rá mód?. Inkább csinálják, amihez kedvük van. Mondjuk, utaznak (ha van erre pénzük), nyelveket tanulnak, képesítést szereznek. Felszabadító, ha nem csak a stresszre koncentrálunk, és ez foglalja le napunk jelentős részét, netán az egészet.

NÉVJEGY

Kövesdi Andrea 1967-ben született Budapesten. Szociálpedagógiát hallgat a Nyugat-magyarországi Egyetemen, majd Miskolcon és Debrecenben (Kossuth Lajos Tudományegyetem) végez pszichológiát. Jelenleg a Gyermekházban dolgozik, amely általános iskola, gimnázium és szakközépiskola. Főleg kamaszok problémáival foglalkozik, szakterülete az evészavarok, a szorongásos és pszichés betegségek.