Nincs idő a bankokra várni

Ritka az, amikor egy munkanélküliségtől sújtott régióban sikerül felfuttatni egy üzemet. A vidéki cégek tipikus gondjairól beszél Rudnay Lajos, a Certa Kft. vezetője, aki a bezárásra ítélt sátoraljaújhelyi Elzettből nyugatra termelő öntödét teremtett.

Miért vág bele egy évtizedeket külföldön töltő gazdasági szakember (lásd keretes írásunkat) egy gyár felfuttatásába ilyen hátrányos helyzetű régióban?

Ahhoz, hogy ezt megértse, röviden el kell mondanom a gyár és a magam történetét. A zárairól, lakatjairól ismert Elzettet 1919-ben alapította László Zoltán, a név az ő nevének kezdőbetűiből állt össze. A sátoraljaújhelyi gyárat 1959-ben kezdték építeni, ekkor egyesült több hasonló profilú üzem Fémlemezipari Művek néven. Húsz évvel ezelőtt az üzem mellett felépült egy konkurens, a Prec-Cast. A feleségemmel alakított osztrák cég alakított egy magyar leányvállalatot, a Certa Kft.-t, és ez vette meg a lepusztult állagú gyárat. Ma 55 ezer négyzetméterből 14 ezren termelés folyik, 238 embernek adunk munkát, vagyis mi vagyunk a 20 ezres lakosságú város második legnagyobb munkáltatója. Mindezt azért csináltuk, mert üzletet láttunk benne: itt megvolt egy knowhow, vagyis olyan tudás és termékszerkezet, amelyet Magyarországon kevés helyen találunk. Vállalkozásba pedig azért is fogtunk, mert 50 esztendős kora körül az ember már nem talál munkát. Az előző tulajdonosa be akarta zárni a gyárat, mi viszont meg akartuk menteni.

Nem lehetett könnyű feladat?

Nehezen indult a dolog, mert amikor átvettük a gyárat, itt 395- en dolgoztak, és a legtöbbjüknek végkielégítést kellett fizetni, ha el akartuk bocsátani. Nem ismertük a hazai viszonyokat, kapcsolataink nem voltak. 3-4 év megtérüléssel számoltam eredetileg, de ez nem jött be, mert egy kihasználatlan gyárépületet nem sikerült eladni. Ezen a környéken ugyanis senki sem fektet be semmit. Kevés tőkénk volt, így banki finanszírozásra szorultunk. Rosszat tett, hogy a kínaiak lemásolták és olcsón árulták Grácia nevű zárunkat. Fix szerződéseink egy részét amerikai dollárban kötöttük, amelynek gyengülése megint veszteséget okozott. Különösen 2005-2006 volt nehéz, mert banki hitelt nem kaptunk többet, de a fizetéseket, az adókat fizetni kellett és a munkahelyeket is meg kellett tartanunk.

Hogyan sikerült kilábalni?

Spóroltunk, spóroltunk és spóroltunk. Aztán beindultak a dolgok, több éve nyereségesek vagyunk, nem kis részben tulajdonostársunk és műszaki igazgatónk, a sátoraljaújhelyi Farkas János szaktudása révén. Mára elértük, hogy a termelés teljes vertikumát helyben végezzük, az öntést, megmunkálást, csiszolást, galvanizálást, porfestést, szerelést, mindezt ráadásul saját gyártású szerszámokkal. Nyugati piacokra, komoly multicégeknek dolgozunk, bevételünk 80 százaléka euró. Használt gépekkel bővítjük a termelést. Mindehhez az kellett, hogy az itt dolgozók is megértsék: abból lesz pénzük, amit megkeresnek, nem csak ?jut? nekik. Ezt megértette a szakszervezet, és az üzemi tanács is. 2008-ban például azt tettük eléjük, hogy a következő évben napi 6 órát dolgozunk, mert csökkent a megrendelés-állomány. Mindenki aláírta, kivétel nélkül.

Hogyan találnak megfelelő szakembereket?

Ez a legnagyobb problémánk. Aki itt tanult és ismerte a szakmát, mind nyugdíjba ment, így az utánpótlás hiányzik. Ezért úgy döntöttünk, mi tanítjuk be az embereket. Felvételkor egyetlen dolgot kérdezünk: ?akarsz-e dolgozni??. Így is hiány van például CNCprogramozóból, azt is helyben tanítjuk. Elértük, hogy a dolgozók együttműködnek, egyre több gép és így szakma fortélyait tanulják meg nálunk, így fejlődnek. Mondok egy példát: amikor átvettem a gyárat, minden munkafolyamat kis gyár volt a gyárban, az emberek egymásra mutogattak, hogy ez az ő dolga, ez meg az övé. Két üzemegység között kibontattam a falat és egy ajtót tettem oda, hogy könynyebb legyen a kommunikáció. Fél óra múlva lakat volt rajta. Ez persze elmúlt, és látom, hogy a különböző feladattal megbízott emberek átjárnak egymáshoz, és szemmel tartják az egész gyártási folyamatot. Ha éppen nincsen konkrét munkájuk, akkor pedig a lepusztult csarnokhelyiségek takarítását, rendbehozatalát végzik munkaidőben. Nincs állás, pihenés.

Miért van szakemberhiány?

A fiatalok Budapestre mennek innen, ide viszont senki sem jön. Én megértem, itt nincsen nagy élet, nincsenek diszkók, sem kávéházak. De az életminőség összehasonlíthatatlanul jobb. Nem kell naponta másfél órát ülni a dugókban, kilépünk a házból és legyalogolunk a munkahelyig. Itt kevesebbet keresnek az emberek, de nem is kell annyit költeniük, mint a fővárosban.

Milyen jellegzetes problémái vannak egy közepes méretű vidéki vállalkozásnak?

A hatóságok és a bankok rugalmatlansága. Ez egy borzalom! Ha én egy megrendelőnek megígérem, hogy következő hó 15-én leszállítom neki az árut, és késem, akkor kárt okozok neki, mert az ő gyártósora áll miattam. Az óriási bürokrácia, a túlméretezett adminisztráció miatt azonban heteket kell várni egy nemleges igazolásra az APEHtől, vagy 3 hónapot egy hitelbírálatra a banktól. Ennyi idő nincsen! A kormányok hiába akarnak változtatni a vállalkozások helyzetén, az adminisztrációban dolgozókon megbukik minden.

Mit várna el az államtól?

Kiszámíthatóságot a pénzügyi és adópolitikában. Havonta változnak a jogszabályok, amelyek így követhetetlenek. Egy pénzügye-sünk van, akinek a sok rendeletet kell figyelnie és betartania. Az adóhatósággal nem lehet vitázni, hiába bizonygatom az igazamat, nem hallgatnak meg, hanem kiszabják a büntetést. Az illetékes hatóságoknál vagy bankoknál pedig nem lehet döntéshozóval beszélni, egyik adminisztrátortól kapcsolnak a másikig. Pedig nem jelentéktelen cégről van szó, létszám alapján a megye 44. vállalkozása vagyunk.

Kaptak támogatást munkahelymegőrzésre?

Tavaly már kaptunk, az előző 8 évben viszont nem. Tipikus történet, hogy miért nem. A pályázat feltétele, hogy az árbevétel ne csökkenjen 5 százaléknál nagyobb mértékben egyik évről a másikra. Mi többet adtunk el, de a forint erősödése miatt a bevétel rosszabbul alakult. Már ezt a feltételt is teljesítettük, megítélték a támogatást, de a folyósítással óriási gondok vannak.

A helyi önkormányzattal milyen a viszony?

Közös az érdekünk: legyenek munkahelyek, így nagyon jó a viszony.

Melyik ország vagy melyik cég jelenti a Certa számára a legnagyobb konkurenciát?

A legnagyobb versenytárs itt van öt percre, a Prec-Cast. Mi ezért nem is az autóiparra koncentráltunk, ahol nagy pénz van, de nagyot is lehet bukni, hanem a kisebb résekbe nyomultunk be. Ilyen az elektronika, a háztartási gépek, a pneumatika.

Milyen tulajdonságok vagy képességek segítik abban, hogy cégét tovább tudja fejleszteni?

Fontos, hogy az egész folyamatot átlássuk, és minden friss információt kézhez kapjunk. A nyelvtudás sokat jelent. Én németül, angolul, franciául is beszélek, de óriási előny, ha valaki tud oroszul vagy kínaiul. Az üzletfelek könnyebben nyilatkoznak saját nyelvükön. Ennek köszönhettünk több nagy ügyfelet is. Szintén lényeges a rugalmasság. Ha azt látom, hogy a cég túlnövi magát ? és ennek van esélye ?, akkor érdemes szétdarabolni kisebb egységekre.

NÉVJEGY

Rudnay Lajos (65) Kaposváron született, majd 1956- ban, 11 évesen családjával Ausztriába menekült. Iskoláit Svájcban és Ausztriában végezte, majd 10 év banki és 10 év kontrolleri munka után a Rotofrank AG soproni lányvállalatának pénzügyi igazgatója lett. Miután szerződése lejárt, 2000-ben feleségével közös céget alapított, és megvette a sátoraljaújhelyi Elzett gyárat. Felesége nemrég ment nyugdíjba, korábban könyvvizsgálóként dolgozott. Két fiuk van, egy ügyvéd és egy egyetemista. Kétlaki életet élnek, a hét egyik felét Bécs melletti házukban, a másik felét Sárospatakon töltik.