Többet fog keresni 2010-ben?

Írta: Karácsony Zoltán - 2009. november 01. vasárnap, 07:31

A legtöbb hazai munkavállaló jövőre a bérek befagyasztására számíthat ? persze akadnak kivételek. Ön vajon közéjük tartozik?

Egy frissen közzétett, magyar cégek megkérdezésével készült kutatásból az derül ki, hogy a résztvevők több mint a fele (57 százaléka) bérbefagyasztást tervez 2010-re. Alig több mint egyharmaduk (37 százalékuk) kalkulál béremeléssel, ennek mértéke ? mostani elképzeléseik szerint ? átlagosan 5,2 százalék lesz. A DGS Global Research ?Bértervezés 2010? című hazai kutatásában több mint 600 munkáltató vett részt, köztük a Haszon Lapkiadó Kft. is. Az általuk foglalkoztatott munkavállalók száma meghaladja az összes hazai foglalkoztatott 5,5 százalékát.

A munkáltatók hat százaléka átlagosan 13 százalékos bércsökkentést jósol. Ennek során olyan bérelemeket tudnak csökkenteni ? vagy teljesen megszüntetni ?, amelyek egyébként nem részei a munkaszerződésnek és a jogszabályok által nem előírtak.

A felmérés során vizsgált munkaköri besorolási kategóriák (felsővezetők, középvezetők, kereskedelmi munkakörök, diplomás szakemberek, ügyviteli munkatársak, fizikai munkavállalók) közül a ?nyertesek? a nem vezetői posztot betöltő diplomások. Ők átlagosan 5,6 százalékos béremelésre számíthatnak a kutatásban megkérdezett munkáltatók 42 száza-lékánál. Az pedig megfelel a 2009. második felére kialakult közhangulatnak, hogy a ?vesztesek? a felsővezetők.

Az állami, önkormányzati tulajdonban levő munkahelyek 60 százaléka a felsővezetők bérének befagyasztását tartja a megfelelő megoldásnak. A felsővezetők béremelésének tervezett átlagos nagysága 5,3 százalék. Ahol bércsökkentéssel kalkulálnak, ott mínusz 17 százalékos mértéket jelöltek meg átlagban.

Ehhez képest a középvezetők kedvezőbb kilátásokra számíthatnak. Átlagosan 38 százalékban terveznek a munkáltatók béremeléssel az ő esetükben, és ?csak? 55 százalékban számolnak bérük befagyasztásával. A válság okozta helyzet megoldásának egyik lehetséges útja az előremenekülés: a profil bővítése és újabb megrendelések megszerzése.

Ez az útkeresés nem sok sikerrel kecsegtet, sőt reménytelenné válhat a megfelelő kompetenciákkal rendelkező ? és hatékony munkát végző ? kereskedelmi, értékesítési szakemberek nélkül. Az állami, önkormányzati tulajdonban levő vállalatok válaszai igazolják azt a várakozást, hogy az átlagnál jobban fizetett sales munkatársakra van szükség. A magyar tulajdonban lévő magánvállalatok azonban jelentősen eltérő utat választanak. Béremelési terveikben a megkérdezettek alig egyharmada mutat hajlandóságot arra, hogy kereskedőit, értékesítőit jobban megfizesse, mint eddig.

Abban viszont nincs semmi meglepő, hogy mi alapján határozza meg a cégvezető a fizetést. A válaszok szerint a leginkább befolyásoló tényező az egyéni teljesítmény, a készségek, a munkakör piaci értéke, a szakmai tapasztalat. Ezekhez képest az életkor számít a legkevésbé.

Hirdetés


 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés


A Virgin-szigeteken rendezett egyik konferencián azt kérték tőlem, képzeljem el, hogy az ország az egyik új vállalatom lenne. Mit tennék, hogy jobban teljesítsen?

 

Tovább...
Hirdetés
Kérdezzen a szakértőtől
Pénzügy
Kolozsi Gábor
Vállalkozás, energia
Mehlhoffer Tamás
Rendezvényszervezés
Süveges Rita
Hirdetés