|
Azok az emberek, akiknek van már gyerekük, egy dologban biztosan egyetértenek; az élet a gyerekekkel sokkal bonyolultabb. A gyerekvállalással nemcsak a több mosás, a fürdetés, a rengeteg főzés és bevásárlás, iskolába és különórára fuvarozás és házimunka köszönt be az életükbe, hanem a konfliktusok is. Gyerekkel már sosem lesz egyszerű az élet, de néhány szabály betartásával gördülékenyebbé tehetők a hétköznapok, zsibongjon akárhány gyerkőc is a fürdőszobában.
1. Önállóság a gyerekeknek
Az első tipp egyben az egyetlen a listában, ami hosszú távon nagyban megkönnyíti az életét, rövid távon azonban meg is nehezítheti. Fontos, hogy a gyerekeknek adjon valamennyi önállóságot, így többre fogják becsülni azt a sok munkát, amit a szüleik tesznek értük. Kezdhetjük az önálló fogmosással, majd a reggelikészítéssel, aztán már jöhet az egyedüli szobatakarítás is. Ez kezdetben sok fejfájást okozhat, a gyerekek ugyanis még nem tudják tökéletesen elvégezni saját feladatukat, így szinte több kárt okoznak, mint hasznot. Meg kell azonban találni az egyensúlyt, mindenképp tartsa szem előtt, hogy az önállóság motiválja a gyerekeket. A főnöki gyeplő viszont maradjon csak az ön kezében!
2. Közös naptár
Ha több vagy akár csak egy gyerek van a családban, akkor is összetorlódhatnak az események: munka, iskolai kirándulás, különóra, szülői értekezlet, gyerekzsúrok, üzleti tárgyalások és még lehetne folytatni a sort. A napi rutint és a hosszabb tervezést is segítheti egy közös családi naptár, amit helyezzen a lakás egyik központi részére, így mindenki tudja, hol van a másik, és mi lesz a következő program. Ez az egyszerű lépés rendszert hozhat az életébe és közösségé formálhatja a családját.
3. Tárolórekeszek
A gyerekek megszületésével beköszönt az az időszak, amikor a legutolsó zugot is elborítják a gyerekjátékok. Érdemes a gyerekszobán kívül a többi helyiségbe is tárolórekeszeket tenni, így a legkönnyebb rendet tartani. A rekeszek mindent elrejtenek, a műanyagot pedig nehezen tudják megrongálni a kicsik.
4. Rendszeres rendrakások
Tanítsa meg gyermekeinek, hogy mindig tegyenek rendet maguk után. Ezzel meg tudja előzni azt, hogy szobáról szobára járva pakolja a gyerekjátékokat, majd a végére érve kezdhesse elölről. Ennél a pontnál nagyon fontos, hogy a szülők példát mutassanak a kicsiknek, tehát ők is rendszeresen pakoljanak el maguk után! Praktikus a napi rendrakást kezdetben közösen, a fürdési idő előtt bevezetni.
5. Levezető, lefekvés előtti programok
Az esti közös programok, mint a fürdés és a fogmosás nagyon fontos rituáléi a napnak. Ha a gyakran ?régimódinak? titulált esti mesét is bevetjük, akkor nyugodt éjszaka elé nézhetnek szülők és gyerekek egyaránt. Az esti mese és az együttlét lenyugtatja a kicsiket, így nagy valószínűséggel nem fognak rosszat álmodni és sokszor felébredni éjjel. Az olvasás mellett más nyugtató hatású közös programokat is kitalálhatnak.
6. Esti készülődés a reggelre
A reggelek könnyen kaotikussá válhatnak egy család számára. Ezt a legegyszerűbben az esti készülődéssel küszöbölhetjük ki. Sok olyan feladat van, amit még lefekvés előtt el tudunk végezni, ilyen a szendvics készítés, a másnapi ruhák előkészítése vagy akár a következő napi program tüzetesebb átnézése. Egy nyugodtabb reggel sokkal aktívabb és pozitívabb napot vonhat maga után a gyerekek és a szülők számára egyaránt.
7. Ne táblázzuk be a napot!
Sosem jó taktika, ha túl sok programot szervezünk egy napra, hiszen az stresszhez és konfliktusokhoz vezet. Fontos, hogy ne rohanjunk napközben, hiszen ettől a gyerekek is feszülté vállnak.
8. Több családi program
Ha van rá lehetőségük, akkor szervezzenek minél több családi programot. Kezdetnek remekek a mindennapos családi vacsorák, amikor átbeszélik a napi történéseket és ezek kicsit összerázzák a családot. Később szervezzenek minden hétvégére valami eseményt, ami akár tradícióvá is válhat. Ezek a programok könnyebbé teszik a családi életet, megelőzik a konfliktusokat és a levezethetik a feszültséget a stresszes hétköznapok után.
9. Öltöztessen egyszerűen!
Mindenki szereti a helyesen felöltöztett kislányokat, ha viszont könnyíteni akar a saját életén, akkor öltöztesse a gyerekeket egyszerűen! A kicsik öltöztetése a reggeli készülődés leghosszabb etapja, így az a legpraktikusabb, ha csak alapdarabokat adnak a gyerkőcökre. Elég egy poló, egy sort és egy zokni és irány a homokozó! Felejtsék el az alsószoknyát, a mellényt, a nehezen levehető kardigánt, a kitűzőket és a kacifántos ruhákat, amivel tíz percet töltenek el egy-egy pisilés után!
10. Mindig készüljön fel előre!
Ha már elkészítették a közös családi naptárat, akkor fontos mozzanat, hogy egy nappal előbb átnézzék a programokat, és így felkészüljenek az esetleges bökkenőkre vagy konfliktusforrásokra.
11. Mindig legyen önnél valami rágcsálnivaló!
Keksz, sajt, gyümölcs, ropi, egy kis sárgarépa, mogyoró, mazsola... Ezek az ételek tökéletesen szállíthatóak és bármikor elő lehet venni őket. Alapszabály, hogy a gyerek mindig éhes, így fontos, hogy kisebb rágcsálnivalók mindig legyenek az anyánál tűzoltás képpen, amíg el nem jutnak egy olyan helyre, ahol rendesen meg lehet ebédelni.
12. Mindig legyen önnél sürgősségi készlet!
Mit tartalmazzon egy sürgősségi készlet? Az első és legfontosabb természetesen az orvosi készlet, sebtapasz, fertőtlenítő, csípés elleni krém, stb. Ezenkívül legyen valami olvasnivaló, rágcsálnivaló, váltóruha, egy kisebb törülköző és törlőkendő is. Sok anyuka felhagy a törlőkendők használatával azután, hogy a gyerek már nem visel pelenkát. Ez nagy hiba, hiszen ez a nedves kendő rengeteg dologra jó lehet, így ezt se hagyjuk otthon!
13. Mindig hozzon a gyerekeknek váltóruhát!
A gyerekekkel rengetegszer történik baleset, így elengedhetetlen, hogy a túlélőcsomagban mindig legyen önnél váltóruha, ha lehet, gyerekekenként több is. Az alapvető fehérneműk és zoknik mellett felsőruházatot is tegyen be a csomagba, de a legcélszerűbb egész váltásruházatot magánál tartani.
14. Teremtse meg a heti rutint!
A már korábban említett családi naptár kibővített változata hozza el az igazi nyugalmat és rendszerességet a családok számára. Ebbe a kibővített verzióba írja bele a heti rutint, hogy melyik nap takarítanak, melyik nap mosnak, mikor lesz kerti munka, melyik napot szánják ügyintézésekre.
15. Tartsanak családi kupaktanácsot!
A családtagok közötti rendszeres kommunikáció oldja meg a legtöbb problémát. Fontos, hogy rendszeres családi kupaktanácsok során vitassák meg azokat a kérdéseket, amik az egész családot érinthetik.
16. Töltsön időt külön is a gyerekeivel!
Ha több gyerek is van a családban, akkor nagyon fontos, hogy az anya és az apa külön-külön is töltsenek el időt az egyes gyerekekkel. Ki lehet nevezni, hogy az anyuka vasárnap a kislányával megy el kettesben állatkertbe, hétfőn pedig apa és fia mennek el mozizni egyet. Ez azért fontos, mert bizonyos személyiségeket könnyen elnyomhatnak a családban akaratukon kívül, így még a kupaktanácsok alatt sem derülnek ki a sérelmek.
17. Legyen kettesben is a párjával!
Talán a legfontosabb pont a 25-ből az az, hogy a házaspárok töltsenek el időt kettesben is. A szülők elhidegülése a rohanó hétköznapokban rengeteg olyan konfliktushoz és problémához vezethet, ami később az egész család életét megkeseríti. Így nem önzőségnek, hanem befektetésnek kell tekinteni, ha a szülők újra kettesben töltenek pár órát vagy napot gyerekeik nélkül.
18. Néha hagyja, hogy csak úgy menjenek a dolgok!
A rengeteg szabály felsorolása mellett természetesen hozzá kell tennünk, hogy ne legyenek a szülők túl szigorúak! A gyerekek vidámak, bolondosak, sokszor nem tudják még, hogy rosszat csinálnak, így elnézőbbnek kell lenniük velük szemben. Mindenképpen próbálják rendszerhez szoktatni őket, azonban egy-egy programnál nyugodtan hagyhatják, hogy csak úgy menjenek a dolgok maguktól!
19. Tegye a nagytakarítást családi eseménnyé!
Néhány havonta minden családnak szügsége van nagytakarításra. Ilyenkor kidobálják a sok feleslegesen felgyülemlett kacatot és bedobozolják a már megunt játékokat és kinőtt ruhákat. Ez az esemény nagyon izgalmas lehet a kicsik számára, így mindenképpen vonják bele őket, ezzel ők is hasznosnak érzik majd magukat a családban.
20. Töltsenek el nyugodt pillanatokat otthon!
A rohanó hétköznapokban a családi eseményeket gyarkan nem otthon élik meg. Elugranak egy étterembe vagy elmennek moziba, esetleg egy gyors bevásárlásra. Fontos azonban, hogy a nyugalmat sugárzó otthoni közegben is szervezzenek családi programokat. Egy otthoni esti társasozás, kerti sütögetés vagy akár egy egyszerű dévédézés is meghitt pillanatokat hozhat.
21. Indítson el családi tradíciókat!
A gyerekek nagyon szeretik a családi hagyományokat és tradíciókat. Így praktikus, ha minél többet elindítanak és bevezetnek. Lehet ez egy karácsonyi süteményfajta, egy különlegesebb húsvéti ünneplés, egy nyári kerttakarítás, vagy egyszerűen egy visszatérő vasárnapi program is.
22. Tegye a főzést családi eseménnyé!
A felnőttesemények nagyon izgalmasnak tűnnek a gyerekek számára, így nyugodtan bevonhatóak a főzésbe is. Természetesen figyeljen arra, hogy a veszélyes dolgokat elkerüljék a konyhában a kicsik, de egy közös süteménydagasztás remek program lehet, sok kacagással és mókával.
23. Csökkentse a kötelezettségeket!
Minél több a kötelezettség, annál több a bonyodalom. Ez egy egyszerű összefüggés. Készítsenek listát arról, hogy kinek milyen kötelezettségei vannak a családban és próbálják csökkenteni a számukat.
24. Aktivizálja a családot!
Manapság a televízió, az internet és a videojátékok mellett könnyen ellustulhatnak a gyerekek. Mindenképpen aktivizálja az egész családot. Irány úszni, lovagolni, kirándulni! Amellett, hogy a gyerekek és a felnőttek számára is sokkal egészségesebb program, a gyerekek még jól el is fáradnak, így nyugodt éjszaka elé nézhetnek a szülők.
25. Az élményekre, ne a költésre fókuszáljon!
Azzal, ahogy a szülők élnek, példát mutatnak a gyerekeiknek, ezért tehát fontos, hogy inkább arra koncentráljon, hogy megéljenek egy-egy pillanatot, és ne arra, hogy minél több pénzt költsenek. A bevásárlóközpontok helyett inkább a természetet és az izgalmas teendőket válasszák egy hétvégén!
Szöveg: Bujdosó Bianka
|