Adózási tippek: Tényleg annyira nyerő a KATA?

Írta: Haszon - Készült: 2017. március 10.

Jó hír a cégeknek és a „beszámlázóknak”: 2017 januárjától már évi 12 milliós árbevételig választható a tételes adózás. Ez közel 95 százalékos „nettót” is jelent a kiszámlázott összegre vetítve.


A kisadózó vállalkozások választható tételes adója (Kata) eddig is kedvelt adózási módja volt többek között az egyéni vállalkozóknak, betéti társaságoknak. Minimális adóteher mellett nagy jövedelmet lehetett minimális adminisztráció mellett kivenni -természetesen csak azoknak, akik el tudtak érni magas jövedelmet. Egy hagyományos társasági adót fizető társaság nyereségéből például az adón túl számos járulékot, osztalékadót és egészségügyi hozzájárulást kell leróni, mielőtt nettó jövedelemre tehetünk szert, míg a Katás vállalkozást ezek a plusz terhek nem sújtják. Egy ilyen bt. vagy kft. például 12 milliós árbevétel és – nulla költség mellett  - nyereség mellett alig valamivel több, mint 8 millió forintos nettó osztalékot fizet, míg Katás „társa” megegyező feltételek mellett több, mint 11 milliót. (Csökkenő adóalap mellett a Kata előnye is kisebb, de még mindig jelentős).

Már havi egymillió

A Kata 2017. évtől ráadásul további kedvező előírásokkal bővült, melyek következtében a a vállalkozók igazi kedvence lehet – mondja Székely Péter budapesti adótanácsadó, a Saldo Pénzügyi és Informatikai Tanácsadó Zrt. igazgatóhelyettese.

Talán a legfontosabb változás 2016-hoz képest, hogy 6 millió forintról 12 millió forintra nő az a bevételi határt, ami alatt kivételesen alacsony  az összes, az államnak fizetendő adó és illeték együttes öszege - illetve amelynek túllépése esetén a magánszemély 40 százalékos mértékű adót köteles fizetni. Így a tavalyinál nagyobb árbevételű cégek is választhatják ezt a kedvező adózási módot. Ugyanakkor minden híresztelés ellenéra a Kata tételes adója nem változott meg, a főállású kisadózó havi 50 ezer Ft, a nem főállású kisadózó havi 25 ezer Ft tételes adót fizet. (Emellett még egy adófizetési teher terheli, a helyi iparűzési adó. Akik 3 millió Ft-nál nagyobb bevételre számítanak, ebben tételes adóalap szerinti adózást választhatnak. Itt 2,5 millió Ft bevétel alapján állapítják meg az adójukat. Ez 2 százalékos mértékkel évi 50 ezer Ft, bármennyi is lesz a bevételük, de ezt a választásukat előre be kell jelenteniük a helyi önkormányzathoz).

Csak ha nem ír ki az orvos

A fizetendő adót érintően a törvényben eddig volt egy ellentmondás. Amennyiben a főállású Katás beteg lett, és kiírták táppénzre, nem kellett megfizetnie az 50 ezer Ft adót, amíg táppénzt kapott. A kiegészítő tevékenységű Katás (nyugdíjas) viszont akkor is köteles volt a havi 25 ezer Ft adót megfizetni, ha keresőképtelen volt, tehát az orvos kiírta. A jogalkotó rendezte ezt az ellentmondást, most már ezen utóbbi körnek sem kell megfizetni a Kata adót, amíg keresőképtelen. Apró változtatás, de akit érint, annak jelentős, hogy nem minősül főállású kisadózónak az, aki nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban áll, tehát ha Katás egyéni vállalkozó, neki 25 ezer Ft adót kell fizetnie.




Árfolyamok

EUR: 310.03CHF: 289.79USD: 288.83
 
Karácsony Zoltán: Karrier tippek

Erasmussal külföldi szakmai gyakorlatra

A közbeszédben az Erasmus egyet jelent a külföldi egyetemi, főiskolai tanulmányokkal. Pedig valójában az EU által finanszírozott mobilitási program ennél sokkal többről szól. Például szakmai gyakorlatra is mehetnek fiatalok a szakké...
Tovább >>
Károly világa

Egy sokat mondó előadás

A minap Eddie Izzard lépet fel a Budapesti Kongresszusi központban. Az angol stand-up előadó az egyetlen olyan humorista, aki komolyabb hollywoodi filmes támogatás nélkül lett világsztár. ...
Tovább >>