| Jobban megéri a forinthitel? |
|
Szinte mindenki érdeklődik? ? foglalja össze az elmúlt hetek reklámkampányainak hatását Lippner Tamás, a Benks Kft. ügyvezetője. A több mint 25 hazai pénzintézettel kapcsolatban álló független hiteltanácsadó tapasztalatai szerint ugyan a forinthiteleket választók aránya még mindig 10 százalék alatt van, ám a reklámokban is sulykolt előnyök: alacsony kockázat, (most már) versenyképes kamat, átláthatóság láthatóan rátapintott a hitelfelvevők igényeire. Végre olcsóbb a hitel Az Axa, a CIB és a K&H új forinthiteleinek havi törlesztése átlagosan 45-50 ezer forint körül van egy 5 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitelnél. Ez már összehasonlítható egy megegyező feltételekkel nyújtott euróalapú hitellel, ahol a havi penzum 40 ezer forint körüli. Márpedig a tapasztalatok szerint a havi törlesztőrészlet az egyik legfontosabb, ha nem az egyedüli szempont a hitelfelvételkor. ?Svájci frankhoz és euróhoz a válság óta a magyar bankok is nehezen jutnak hozzá, a devizakölcsön megdrágult ? amit a folyósítók a hitelfelvevőkre hárítanak. A forintkamatok viszont, elsősorban a megszorításoknak és a csökkenő inflációnak köszönhetően, megindultak lefelé? ? magyarázza a forinthitel csökkenő hátrányát Gyenes Gergely, a francia hátterű Axa Bank magyarországi fióktelepének termékmenedzsere. Tovább csökkenő részletek Náluk egyébként a ?Hazai Hitelre? 8,95 százalék az induló kamat, az összes költséget magában foglaló teljes hiteldíj mutató (thm) lakáscélú hitelnél 11,3, szabad felhasználású kölcsönnél is csak alig magasabb, 11,5 százalék, az első 12 hónap után pedig évente egyszer változik. Mégpedig a 12 havi Budapesti Bankközi Hitel Kamatláb (BUBOR: az a kamat, amin a magyarországi bankok egymásnak kölcsönöznek) mindenkori értékét rendszerűen követve. A hitelkamat a mai helyzetet nézve még alacsonyabb lenne: a naponta változó bankközi kamatok ugyanis szeptember vége, a hiteltermék bevezetése óta már 0,6 százalékkal 7,1 százalékra csökkent. Tehát a következő 12 hónapra még alacsonyabb kamat, és a mainál kisebb törlesztőrészlet néz ki. Csökkenő kamatok Amiként a többi forinthitelnél is: Barcza György, az októberben egyenesen ?Szenzációs? márkanevű forinthitellel előrukkoló K&H Bank vezető elemzője szerint ugyanis ? hacsak nem lesz megint választási költségvetés, végigvisszük a költségvetés reformját és alacsony marad az infláció ? tovább csökkenhetnek a forintkamatok. A hasonló helyzetben lévő Lengyelországban 2000 és 2004 között 19-ről 5,25 százalékra, Csehországban 1998 és 2003 közt 15 százalékról 2 százalékra csökkent az alapkamat. A kamatot a Magyarországgal foglalkozó hazai és külföldi elemzők is ?lefelé látják?: a Thomson Reuters, a világ vezető üzleti információ szolgáltatójának havi előrejelzésében 2010 végére az előrejelzések átlaga 5,72 százalék, de van olyan külföldi elemző, aki 4,5 százalékos forintalapkamattal kalkulál. Követik a jegybankot Az alacsonyabb jegybanki ráta pedig ezeket a forinthiteleket is olcsóbbá teszi: azok ugyanis jellemzően úgy vannak belőve, hogy a kamat ? és ezzel a törlesztőrészlet ? akkor csökken, ha az MNB-alapkamat egy meghatározott szintnél alacsonyabb lesz. Az Axa hitelénél ez a jelenlegi 7 százaléknál 1 százalékponttal alacsonyabb 6 százalék, és ugyanekkora rátától olcsóbbodik a K&H Szenzációs hitel is. A kamatemeléseket a K&H azonnal követi: tehát ha az alapkamat 8 százalékra nő, akkor a 6 hónapos kamatperiódus után a hitelkamat is emelkedik. Igaz, ebben az esetben az a kamatszint is ugyanennyivel nő, ahonnan a kamatcsökkentést érvényesíti a bank. Azaz jelen példánál maradva 6 százalékról 7 százalékra. Kieső kockázat Nem kell aggódni ugyanakkor az elmúlt egy évben sokak számára húsbavágó árfolyamkockázat miatt. ?Jövő év elején lesz 2 éves a hitelem, akkor svájci frankban 20 millió forintnyit vettem fel, 140 ezres törlesztő részlettel. Aztán idén tavasszal már 240 ezret kellett fizetnem, ráadásul hiába törlesztettem, 24 millióra nőtt a tőketartozás is? ? mondja Vadas Szilvia (37) budapesti vállalkozó. A világon végigseprő pénzügyi válság hatására a forint márciusra egészen 315 forint/eurós kurzusig gyengült, ami jócskán megdobta a frankban megállapított havi törlesztőrészletet és a még fennálló tartozást is. ?Nemcsak a havi számlák fizetésében okozott zavart a megnövekedett törlesztés, de a ház tervezett eladását is el kellett halasztani. A bank kifizetése után nem sok pénz maradt volna? ? von mérleget. Látható segítség A forinthiteleknél viszont nincs ilyen kiszámíthatatlan, sokszor a legrosszabbkor jövő drágulás, és nemcsak a havi törlesztések kiszámíthatóak, de maga a még fennálló tőketartozás sem nő, ha a forint gyengül. Mint volt ez a devizahiteleknél. Így az adós megússza azt is, hogy hitelfolyósító bankja pótfedezetet kérjen tőle, de nem okoz veszteséget az elő- vagy végtörlesztés sem. A forintalapú konstrukciók tehát tagadhatatlanul átláthatóbbak, tervezhetők. Sőt, úgy tűnik, az eddig hiányzó tájékoztatás is lassan gyökeret ver a bankoknál. ?Már a hitelkérelem benyújtása előtt kötelezően, közérthető formában tájékoztatjuk az ügyfeleket a forgatókönyvekről arra az esetre, ha csökken, változatlan vagy emelkedik az MNB-kamatszint? ? hívja fel a figyelmet az üdvözlendő magatartásformára Orosz András, a K&H Bank igazgatója. De a tisztánlátást se-gíti, hogy a konstrukciók jellemzően nem számolnak kezelési költséget sem, csupán a kamatot kell folyamatosan fizetni. Kamatok kérdőjelekkel Kockázatai ugyanakkor a forinthiteleknek is vannak. Legfőképpen a kamat, amely nemcsak csökkenhet, hanem nőhet is. Márpedig ez a forinthitelek törlesztő részletét is drágítja: a K&H példahitele a mai kamatszinten 51 600 forint, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint, egy 2017-ig fokozatosan 3,5 százalékra csökkenő alapkamatnál 45 300 forint lenne. Ha azonban a kamat ? mondjuk, mert a válságkezelés miatt a gazdaságba pumpált dollár és euró ezermilliárdok megdobják az inflációt ? 9,5 százalékra emelkedik, és tartósan ott is marad, 58 600 forintra ugrik a havi penzum. És bár ez az összessé gében a legolcsóbbhoz képest 3,2 millió forinttal drágább, pesszimista és kevéssé valószerű szcenárió, azért kizárni nem lehet. Várhat az olcsóbbra A forinthitelek másrészt még mindig drágábbak, mint az euró-, vagy a még néhány megmaradt svájci frank alapú kölcsön. ?Az irány jó, ahhoz azonban, hogy a forintkölcsön kiszorítsa a devizahitelt, az kellene, hogy sokkal több bank kínálja. A verseny szorítja majd le igazán a kamatokat? ? vetíti előre Bánfalvi László, az Otthon Centrum ingatlanforgalmazó cég hitelközpontjának vezetője. A korábbi 15 százalék helyett 10-11 százalékos thm-mel kínált kölcsönök ugyan jóval barátságosabbak, ám még mindig érezhetően drágábbak a legolcsóbb, 8-9 százalékos devizahiteleknél. Példahitelünknél a legjobb svájci frank vagy euró kölcsönök havi 36-38 ezer forintos törlesztő részlete 5-15 ezer forinttal kevesebb, a 20 éves futamidő alatt kamatokkal együtt 2-3 millióval kell kevesebbet visszafizetni. Gyengülhet a forint A devizahitelek versenyelőnye amúgy vélhetően csökkenő forintkamatok esetében is megmarad: az alacsonyabb ráta ugyanis jellemzően erősebb forinttal jár együtt (akkor lehet kamatot csökkenteni, ha a gazdaság jól muzsikál ? akkor pedig a forint is erősödik). Ez pedig önmagában alacsonyabb havi euró-, vagy svájcifrank-törlesztést jelent, forintban számolva. A magyar euró bevezetéséig ? ezt ma 2016-2017-re teszik ? mindenesetre a várhatóan csökkennek kamatok (a 7 százalékos magyar kamat az euróövezeti 1 százalékhoz konvergál), a forint erősödésére ugyanakkor már nem lehet mérget venni. A forintárfolyam gyengülhet is az euró bevezetéséig ? figyelmeztet Barcza György. A 2650 évig szolgáló görög drachma 1990 és 2000 között, azaz az átváltás előtti 10 évben felére gyengült, de jelentős leértékelődés volt a Magyarországéhoz hasonló nagyságrendű Portugália nemzeti valutájánál is. TÖBB HITELT ADNÁNAK FORINTBAN Havi 100 ezer forint nettóval 20 évre legfeljebb 2,8 millió forint hitelt adnának az olcsóbb forintkölcsönökben, míg euróban 2,38 milliót, svájci frankban 1,93 milliót folyósíthatnának. 250 ezres jövedelemnél 7/6/4,8 millióra emelkedne a hitelösszeg. Az MNB a devizahitelezést drasztikusan korlátozó jogszabály tervezete alapján a maximálisan folyósítható hitelösszeget havi 250 ezer forint nettó jövedelemig úgy határoznák meg, hogy a törlesztő részlet annak 30 százalékát nem haladhatná meg. Euró alapon jóval alacsonyabb, 23 százalék, más devizában (például svájci frankban) viszont már csak mindössze 15 százalék lenne a limit. Felette havi 500 ezer forintig 40/31/20 százalékig, félmilliós nettó fölött 50/38/25 százalékra emelkedik a plafon. Forint alapon a maximális hitel/fedezet arány a javaslat szerint 70 százalék, euróhitelnél 54 százalék, frankkölcsönnél 40 százalék lenne, gépjárműre ? legfeljebb 5 évre ? 80/62/40 százalékot finanszírozhatnának. TÁMOGATOTT HITEL FIATALOKNAK Október 1-től ismét kaphatnak, maximum 20 évre államilag támogatott kamat mellett forinthitelt egyelőre az FHB (most akciósan értékbecslési és rendelkezésre tartási díj nélkül), az OTP Bank és az Unicredit fiókjaiban a 35 év alatti fiatalok és a 45 év alatti többgyermekes családok, ha első lakásukhoz jutnak hozzá. Budapesten és a legnagyobb városokban (telekár nélkül) maximum 25 millió, máshol 20 millió forint értékű lakás vásárlására, építésére vehető fel kölcsön annak legfeljebb felére, míg felújításnál pedig 5 millió forint a hitellimit. A hitel kamata alacsony: 8-9 százalék körüli, amivel ezek a forintkölcsönök a legolcsóbbak. A megszokottnál hosszabb, többnél 5 éves kamatperiódus (az az időszak, amíg fix a kamat). De a várhatóan csökkenő kamatkörnyezetben azzal a veszéllyel jár, hogy ?bebiztosítja? a periódus elejének magasabb rátáját, miközben a piacon csökkenő a trend ? azaz egyre kevesebbet kellene visszafizetni. A szigorú feltételek várhatóan nem nagyon mozgósítják a lakásvásárlókat. |

Csaknem a svájcifrank-hitel kamatával kínál forintkölcsönt több hazai bank. Milliókkal olcsóbbak, mint elődeik, ráadásul az árfolyamkockázat miatt sem kell aggódni. A forinthiteleket az állam többféleképpen is tervezi támogatni, a fiatalok és a családok pedig mostantól még olcsóbban jutnak banki pénzhez.
