?rzött-védett piacok

Írta: Haszon
A mára a hazai piac ötödik legnagyobb szereplőjévé vált védelmi cég a rendszerváltás idején figyelt fel egy piaci résre. Meglátta az üzleti lehetőséget a megrendült közbiztonságban, azaz annak helyreállításában.

 

Korábban állami cégnél dolgoztam, semmilyen vállalkozási tapasztalatom nem volt. De a rendszerváltás idején másnak sem, mégis mindenki vállalkozni akart. A legtöbben hamar eltűntek a piacról � jellemzi Kincs István (51) a hirtelen jött piacgazdaság első éveit. Ekkor alakult meg az Őrmester is, mindössze hárommillió forintos törzstőkével, melynek egyik felén az országos és a budapesti rendőr-főkapitányság, a másikon öt hazai kft. osztozott. Utóbbiak az első évek nehézségeit látva lassan kiszálltak, 1995-től pedig teljesen magántulajdonba került az Őrmester. Egy akkor hatályba lépett törvény szerint ugyanis a rendőrségnek kellett felügyelnie az őrző-védő cégeket, így nem lehettek ilyen érdekeltségeik. Kincs István eközben felvásárolta az éppen eladó üzletrészeket, így ma már övé a cég hetven százaléka, a többi csaknem egyhamad pedig 12 tulajdonos között oszlik meg. Az első évekről azt mondja, nem csak anyagilag volt nehéz időszak, hanem vezetőként is. A tulajdonosok érdekei gyakran ütköztek, velük folyamatosan egyeztetni és nem ritkán harcolni kellett, ami lelassította a döntési mechanizmust. Nehéz kezdet A FŐ PROFIL AKKOR MÉG A ZÁRAK, lakatok és egyéb biztonsági berendezések forgalmazása és felszerelése volt, de hamar váltottak, rájöttek ugyanis, hogy ezekben nincs igazán nagy üzlet. Így került a képbe az élőerős védelmi szolgáltatás, amely fő profil volt több mint tíz éven át, de ma már a távfelügyelettől a takarításig sok mindennel foglalkozik az azóta megnőtt cég. Az egykor háromfős menedzsment ma félszáz emberből áll, a teljes cég azonban Magyarországon ezer, a környező országokban, Szlovákiában, Romániában és Szerbiában kétszáz főt foglalkoztat. A legújabb cél pedig a tőzsde mellett a lakossági szolgáltatások, azaz az otthonok védelmét szolgáló eszközök fejlesztése. A fővárosi távfelügyeleti központhoz bekötött riasztója ma még alig 200 ügyfelüknek van, a távlati terv azonban a több ezer lakás. Emellett védik a 130-nál is több vállalati ügyfél � köztük az Auchan, a Praktiker, a Holcim és a Dunaújvárosi Főiskola � közel 250 objektumát is.

Törleszteni muszáj

A KILENCVENES ÉVEK KÖZEPÉRE hatalmas, hatvanmilliós adó- és tb-tartozása gyűlt fel a cégnek. Nem volt könnyű időszak: rossz volt a fizetési fegyelem, a megbízók késve vagy egyáltalán nem egyenlítették ki a számlát. Addigra sok, a rendszerváltás cégalapítási lázában alakult cég lendülete fogyott el, nemritkán a teljes tönkremenésig. A fizetésképtelenséget, a tényleges gazdasági helyzetét egy-egy vállalkozásnak akkor még nem igazán tudták ellenőrizni. �Ma, mielőtt tárgyalunk egy megbízóval, ellenőrizzük egy online cégadatbázisban� � mondja a vezető. �Mindössze pár ezer forintba kerül havonta, de így naprakész információink vannak a leendő partnerekről.� Pénzügyi nehézségeket okozott a kicsi törzstőke is, és hogy már a kezdetektől sok pénzt költött a cég marketingre, többek között drága tévéreklámokra. �Rengeteget kell befektetni, viszont sokára térül meg.�

Hátralékból előny

AZ ANYAGI GONDOK AKKOR MÁR a cég létét is veszélyeztették. Előfordult, hogy tárgyalás közben hívta Kincs Istvánt a pénzügyes, hogy nem tud fizetést adni az alkalmazottaknak. Nehéz ilyenkor tovább mosolyogni az ügyfélre, mintha minden rendben lenne. �Állandó stressz ben éltünk, alig tudtunk fókuszálni a munkára, miközben a dolgozók és az ügyfelek felé is stabil, jól működő cég imázsát kellett mutatnunk.� Ha nehezen is, végül átlendültek a nehézségeken, és részletekben kifizették a hatalmas tartozást az államnak. A cégvezető úgy tartja, nem lett volna tisztességes, ha csődbe viszi a céget, majd a bevált gyakorlat szerint hasonló néven, akár Őrmester 2000 Kft.-ként újjáalakulnak. �Nem csak azért, mert tisztességesek vagyunk, hanem mert úgy gondoltam, meg kell tanulnunk a pénzzel bánni.� Ma már azt mondja, mindenképpen megérte, az egymás között csak hatvanmilliós cashflow� tréningként emlegetett büntetés. Azóta stabil a cég: a tartalékuk közel százmillió forint ingatlanban és készpénzben. Ennek pedig nemcsak az ötvenfős menedzsment, hanem a közel 1200 fizikai alkalmazott is örülhet. Igaz, főállásban mindössze 150-en dolgoznak, a biztonsági őrök többsége vállalkozó. Az esetleges színlelt szerződések miatt a munkaügyi hatóság is ellenőrzött, majd büntetni akart, de a Legfelsőbb Bíróság végül az Őrmesternek adott igazat, mondván, ebben az ágazatban megfelelő forma a vállalkozási. �Nem is tudnánk fennmaradni a piacon, ha mindenkit munkavállalóként foglalkoztatnánk, akkor bőven ezer forint felett lenne a díjunk� � teszi hozzá Kincs István. Az Őrmester díjszabása � 6-700 forint plusz áfa/óra/fő � a piacon a magasabb kategóriába sorolható, mivel van olyan vidéki kis cég, amelyik már 400-ért vállalja a munkát. Az ár azonban attól is függ, milyen munka vár az őrre: egy raktár őrzéséért nem lehet annyit elkérni, mint a nyelvtudást, számítógépes vagy egyéb ismereteket követelő munkáért.

Vagányan tárgyalni

A PÉNZÜGYI NEHÉZSÉGEK MELLETT emberi problémákkal is szembe kellett néznie Kincs Istvánnak. Elvesztette a cégben pénzügyesként dolgozó nővérét, de volt olyan kollégája is, aki otthagyta, és új céget alapított. Ez, a csalódáson túl, ügyfelek elvesztését is jelentette. Úgy véli mégis, akinek nincs bátorsága önállóan elkezdeni, az vagy nem marad fenn sokáig, vagy nem tud haladni. Ha valaki úgy veszi fel a fizetését, hogy közben a saját vállalkozásának az útját is egyengeti, önbizalomhiányra is utal. A kereskedelmi főiskolát és német nyelvű menedzseriskolát végzett cégvezető állítja, bár jó alapokat kapott, a vezetési gyakorlatot csak a valóságban lehet igazán elsajátítani. Például azt, hogy viszonylag kicsi magyar cégként hogyan lehet helytállni a �nagyok� között. A kisés középvállalkozásoknak ugyanis nagyon keményen kell dolgozniuk, ahhoz, hogy a multinacionális cégek elfogadják őket. Ehhez keményen, vagányan kell tárgyalni, és ha nincs más lehetőség, szerződést bontani. �Sok magyar cég presztízsként kezeli, ha egy multi is ügyfele, ezért elnézi akár a nemfizetést is� � mondja Kincs István. Az Őrmesternél viszont azt a gyakorlatot követik, hogy ha a határidő lejárta után sem egyenlíti ki a számlát a megbízó, törvényi eszközökkel kényszerítik azt ki � és elmennek akár a felszámolásig. Ugyanakkor fontos a cég iránti bizalom, a hitelesség és a kompetencia fenntartása is. Például mindenkinek értenie kell legalább alapszinten a fő profilhoz.

Kis halak harca

A STABILLÁ VÁLT GAZDÁLKODÁS az egyik feltétele annak, hogy tőzsdére mehessenek, Kincs István ugyanis nem családi cégben gondolkodik. �Korábban volt olyan tervem is, hogy majd a fiam folytassa, amit elkezdtünk, de rájöttem, fejlődni úgy tudunk igazán, ha tőzsdei céggé válunk, még azon az áron is, hogy nem leszek többségi tulajdonos.� A tőzsdei nyitást azonban halasztják: bár a pénzügyi feltételek már adottak, szeretnének még tovább erősödni, megszilárdítani a szlovák, román és szerb leányvállalatokat. Csak így tudnak versenyben maradni. A magyar piacon két multinacionális cég is megvetette a lábát a számos hazai versenytárs mellett. A brit Group4-et és a svéd Securitast nem lesz könnyű beérni, mindkettő árbevétele évi 10 milliárd forint fölötti, amíg a 10-12 jelentősebb magyar cég közül is csak a legjobbak produkálnak 2-2,5 milliárd forint fölött. Az Őrmester az ötödik-hatodik helyet foglalja el a maga 1,5 milliárdos évi árbevételével. �El kell dönteni, mi akarunk lenni: nagy vízben kis hal, vagy kis vízben nagy hal� � summázza az elnök. A SIKER TITKA 1. Kemény munka. 2. Végiggondolt célkitűzések. 3. Kitartás. 4. Empátia, mások érdekeinek figyelembevétele. 5. A szakma szeretete és természetesen folyamatos megújulás, tanulás.




Árfolyamok

EUR: 309.91CHF: 289.57USD: 285.37
 
Karácsony Zoltán: Karrier tippek

Erasmussal külföldi szakmai gyakorlatra

A közbeszédben az Erasmus egyet jelent a külföldi egyetemi, főiskolai tanulmányokkal. Pedig valójában az EU által finanszírozott mobilitási program ennél sokkal többről szól. Például szakmai gyakorlatra is mehetnek fiatalok a szakké...
Tovább >>
Károly világa

Mégis szurkoljunk Donald Trumpnak?

Hét éven keresztül éjjel nappal azt sulykolták a republikánusok a választópolgárok fejébe, hogy az Obamacare-nek nevezett amerikai betegbiztosítási rendszer „az ördögtől való”. ...
Tovább >>