Az új energia és a kisvállalkozók

Írta: Haszon - 2010. augusztus 11. szerda, 12:43

Az alternatív energia hatalmas üzletet jelent a mai kisvállalkozók számára, hiszen ezek a kisebb cégek képesek gyorsan reagálni a változásokra, állítja Richard Branson exkluzív cikkében, amely magyarul csak a haszon.hu olvasói számára vázolja a következő évek egyik legígéretesebb üzleti trendjét.

 

Amikor nemrégiben arról írtam, hogy erőteljesebben kellene az alternatív energiákba fektetnünk, azonnal emailek tömegével árasztottak el az olvasók, köztük néhány nagyon érdekes kérdéssel a coloradói Dan Lubartól.


Mr. Lubar aggódik az erőforrások és az idő költségei miatt, amelyek ahhoz szükségesek, hogy energia infrastruktúránkat átalakítsuk alternatív források befogadására alkalmassá. Amíg én úgy gondolom, hogy a bioüzemanyag és biomassza is alkalmas energiaforrás az olajalapú üzemanyagok lecserélésére, szerinte rosszul választok. Azt kérdezi, megengedhetjük-e  magunknak, hogy egy második ?üzemanyag rendszert? építsünk ki a már meglévővel párhuzamosan és így lépjünk túl a fenntarthatatlan, meg nem újuló üzemanyagokon. Úgy véli, a két legjobb esély a fúziós és a geotermikus energia.

Szintén érdekli, milyen szerepet játszik a magánszektor és a kormányzat a váltásban ? és hogy ez a váltás egyáltalán lehetséges-e.
A kereslet és a kínálat közötti óriás szakadék okán nem kétséges, hogy a világ komoly döntés előtt áll. Az egyik nehézség, hogy az infrastruktúra-építés ma jóval többe kerül, mint 40 vagy 50 évvel ezelőtt. Egy új szénerőmű megépítése az Egyesült Államokban 4 millió dollárba kerül megawattonként, amíg ugyanez csak 30 millió volt 30 évvel ezelőtt.


Ám nem egészen helytálló az, hogy a teljes második üzemanyagrendszert a meglévő mellett kell kiépíteni. Sok most fejlesztés alatt álló bioüzemanyag, például az alkoholok, keverhetők a jelenlegi kínálattal. Mások, az úgynevezett helyettesítő üzemanyagok egyszerűen kiváltják a jelenleg használtakat. Ezek közül bármelyik révén használhatjuk a meglévő szállítási és töltő hálózatot, kisebb változtatásokat eszközölve idővel.


Az infrastruktúra költségeinek növekedése az energiaköltségek emelkedése miatt van, ezér drágább cementet, acélt és más építőanyagot előállítani. Az általam favorizált változások költsége elhanyagolható ehhez képest. Az olajipar rutin karbantartásának költsége felszívhatná azt a kisebb összeget, amennyiért az infrastruktúrát alkalmassá tennénk bizonyos új energiahordozók befogadására. A helyettesítő üzemanyagok esetében még változásra sincs szükség.


Felhívnám Mr. Lubar és mások figyelmét is arra, hogy ebben a vitában nincsenek ?nyertesek?. Vállalkozóként gyakran tapasztaltam, hogy éppen akkor, amikor a meggyökeresedett érdekek miatt mások elutasítják a változatást, nekem akkor kínálkozott a lehetőség nagy pénzt keresésére csakis azért, mert hajlandó voltam a dolgokat kissé másképp csinálni. Miközben nagy pártolója vagyok az atom- és geotermikus energiának, azt is látom, hogy e technológiák ilyen meggyökerezett érdekek területéhez tartoznak, és ezek az érdekek nagyon nyomatják ők. A nap-, szél-, biomassza-energia és energiahatékonysági szektorok többnyire vállalkozók vezetik ? ezért lettek ők annyira sikeresek az elmúlt 10 évben, évi 150 milliárd dollárnyi projektfinanszírozást előteremtve.


Az elmúlt 30 év nagy, globális sikerei, mint a mobiltelefon vagy az internet, mind ?pusztító sikerek?, ahogy Joseph Schumpeter osztrák közgazdász mondja. A mobiltelefon elhomályosította a 100 éves vonalas telefont, és több piacon tönkretette a hagyományos telekomcégeket. Az internet forradalmasította a marketinget, a hirdetést és a tartalomszolgáltató cégeket, míg másokat csődbe juttatott. Ugyanez történik az energiahálózattal. Rövid időtávokról van szó: tíz év alatt a nap és szélipar a virtuális állórajttól a döbbenetes 150 milliárdos éves forgalomig jutott. Az energiaátalakításban  a vállalkozók és a vállalkozások vezetői mutatják majd az utat.
Egy évtizede az olaj 20-30 dollárba került hordónként. Ma az olajipar azt mondja, hogy 40 dollárt kell kérnie hordónként, hogy nullszaldót érjen el, és az olaj ára elérte a 80 dollárt a Mexikói-öbölben történt katasztrófa nyomán.


Ezalatt a benzin majdnem 10 százaléka tartalmaz etanolt az Egyesült Államokban és törvény szerint minden liter Braziliában árult benzinnek 20-25 százalékban kell tartalmaznia ezt. A következő generációs bioüzemanyagok költséghatékony gyártást ígérnek 3 éven belül. Ha ez öt évre kitolódik is, ha az olajárak ilyen ütemben emelkednek, az olyan olajimportáló országoknak, mint Jamaika jobban megéri gabonát termeszteni a bioüzemanyaghoz, mint a tengerentúlról olajat vásárolnia.


Miért értik meg az emberek olyan nehezen, hogy milyen változások zajlanak körülöttük? Talán ezért hallgatják meg az okosak a kis- és közepes vállalkozókat: ők már akkor látják a változásokat, amikor a tömegpiac még nem, és e folyamat révén vagyont teremtenek maguknak és támogatóiknak. E képesség kiaknázása révén hatékony és gyors módszereket dolgozhatunk ki, amelyekkel modernizáljuk a világ energiahálózatát és megváltoztatjuk azt.

? 2010 Richard Branson. Distributed by The New York Times Syndicate



 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés


A címben olvasható jelmondat azt jelenti, hogy társadalmi és környezetvédelmi jótetteink lehetnek a kapitalizmus hajtóerői. Egy példát mutatok arra, hogyan is működik mindez, és azt is elmagyarázom, miként segíthet ez Önnek.

 

Tovább...
Hirdetés
Kérdezzen a szakértőtől
Pénzügy
Kolozsi Gábor
Vállalkozás, energia
Mehlhoffer Tamás
Rendezvényszervezés
Süveges Rita
Hirdetés