Divat a hajózás: mind több magyar vitorlást látni az Adrián és a Balatonon. Jachtot vásárolni azonban befektetésnek nem túl kifizetődő, 10 év alatt 60 százalékos lehet az értékvesztés. Ám ha a tulajdonos - amikor nem használja - bérbe adja a hajóját, évi 10 százalék profitot is realizálhat.
Egy hajó kibérlése a Balatonon ugyanakkor nem kerül többe, mintha a 6-10 fős társaság egy tengerparti szállodában nyaralna egy hétig.
Sokak szerint a jachtvásárlás nem igazán jó befektetés: egy 10 éves hajó az új értékének legfeljebb 40- 50 százalékát éri. Vagyis egy 20 millió forintos, jó minőségű hajót tíz év múlva - felújítás nélkül, gondos használat mellett is - körülbelül 8-10 millió forintért lehet eladni. A magas kockázatot az amortizációból fakadó értékcsökkenés és a rendkívül magas fenntartási költség jelenti. (Bár az értékcsökkenés nem olyan mértékű, mint az autóknál, mivel egy hajó élettartama akár több emberöltő is lehet.)
A fenntartási költség több elemből tevődik össze: legnagyobb tétel a hajó nagyságától függő évi 200-800 ezer forintos balatoni kikötőhelybérlés. A karbantartás extra költsége - pótalkatrészek, javítás, biztosítás, polírozás és alga gátlás - szintén több százezer forint lehet, míg egy esetleges teljes felújítás elérheti a hajó vételárának 40-100 százalékát is. A vitorlás felszerelésekkel együtt - cipő, ruha, biztonsági felszerelés - összességében évente 1-2 millió forintba is kerülhet a vitorlázás költsége. Az összeg még ennél is magasabb, ha tengeri kikötőben tároljuk a hajónkat.
A tenger jobban fizet
A MAGAS KÖLTSÉGEK MIATT a befektetési célú hajóvásárlás elsősorban olyanoknak ajánlott, akik a hajót továbbadják bérbe. Ám ebben az esetben sem lehet túl nagy hasznot realizálni egyetlen hajón. Nagy Károly, a Kalandra fel! Yacht Charter tulajdonosa szerint egyetlen új hajó balatoni bérbeadásával évente 15-17 százalékos adózás előtti eredményt lehet elérni, amiből lejön még a hajó éves fenntartási költsége is. "A bérbeadás a tengeren éri meg igazán, ahol hosszabb a szezon, folyamatos a kihasználtság, és drágábban lehet béreltetni a hajókat, mint a Balatonon." Magyarországon számos hazai és nemzetközi cég foglalkozik tengeri hajóhasznosítással.
Ennek lényege, hogy a hajóvásárlást legalább 5 éves futamidejű charterszerződéssel együtt kínálják: a jachtot a cég üzemelteti, adja bérbe, míg a tulajdonos az év meghatározott részében, általában 2-4 hétig használhatja azt. Ezzel a tulajdonos némi jövedelemre tesz szert, és nem kell foglalkoznia a fenntartással sem.
A jachtok típustól és bevetési területtől függően évente tisztán 7-11 százalékot hoznak tulajdonosaiknak. Ez a bérbeadási bevétel 60 százaléka, míg 40 százalék marad a bérbeadó cégnél. Van olyan szerződés is, ahol az új hajó akár már 30 százalék önerő befizetésével elvihető. Ráadásul a tulajdonos a bérleti konstrukciótól függően 2-6 hétig ingyen használhatja a hajót.
Lecsengett az olcsó import
AKI HAJÓT AKAR VENNI, az óriási kínálatot talál a hazai piacon. Tulajdonkép-pen egyetlen szabály érvényesül: pontosan tudni kell, hogy mire kívánjuk használni a hajót, és mennyi pénzt vagyunk hajlandók áldozni rá. Egy jobb állapotban megőrzött túrahajót már 6-8 millióért is lehet venni. Ha új hajót akarunk, a felső határ a csillagos ég.
Néhány éve az olcsó, de silány minőségű importált használt jachtok domináltak, amelyek visszaszorították az egyébként ár-érték arányban igen kedvező magyar gyártású vitorlásokat. Az utóbbi években megfordulni látszik ez a trend. Soponyai Géza, a Nautic Boat Kft. tulajdonosa, hajóépítő mester szerint a rossz minőségű használt hajó behozatal mára lecsengett, mert a vevők rájöttek, hogy "15-25 éves külföldi roncsokat nem éri meg megvenni. Ma már jóval nehezebb használt hajót eladni. Az új hajók között egyre több nagyobbat és drágábbat adunk el" - véli Soponyai Géza.
Hajóbérlés szálloda árban
A KEDVTELÉSI CÉLÚ HAJÓBÉRLÉS a közhiedelemmel ellentétben nem kerül többe, mint egy tengerparti szállodában eltöltött hét. Az árak változóak: egy tíztagú társaság számára a Balatonon egy hét átlagosan bruttó 200-400 ezer forint között mozog a hajó nagyságától, a szezontól és az alap-, és extra szolgáltatástól függően. A foglalással érdemes sietni, hiszen az augusztusi főszezonra általában már áprilisban elfogynak a helyek. Fontos szempont, hogy milyen minőségű hajót lehet bérelni, mit kínálnak a cégekalapszolgáltatásként, valamint hogy milyen kedvezményeket nyújtanak az ügyfeleiknek. A legtöbb cég vitorlás oktatást, illetve csapatépítő tréningeket is szervez. A vizsgával rendelkezők egyedül élvezhetik a vitorlázást, vagy kérhetnek kapitányt kísérőnek, átlagosan napi 15-16 ezer forintért. Aki vizsgázni akar, már egy B kategóriás autóvezetői tanfolyam áráért is leteheti a balatoni hajósvizsgát, mindössze egy hét alatt. Van olyan cég, ahol a hétnapos tanfolyam - szállással együtt - 79 ezer forintba kerül. A balatoni piacon 3-4 charterrel foglalkozó cég a meghatározó, akik egyenként 5-12 hajóból álló flottával rendelkeznek. A flották átlagéletkora eltérő: van olyan cég, ahol egy 12 éves Balaton 31-est kínálnak (amely egyébként rendkívül közkedvelt, széles fedélzettel rendelkező túrahajó), de akad olyan cég is, ahol nincs 2 évesnél öregebb hajó.
A Balatonon bérbe vehető túrahajók általában 30 láb körüliek, 2 kabinnal. Hat személy alhat rajtuk, de napközben akár tíz ember is elfér a fedélzeten. A hajókat két naptól két hétig lehet kibérelni, előés utószezonban 10-20 százalékkal olcsóbban. Minden bérléskor kauciót kell letenni 80-130 ezer forint összeghatár között. Számos cég kínál különféle kedvezményeket a visszajáró ügyfeleknek vásárlási kártya, vagy pénzbeli árengedmény formájában. A kikötőhely üzemeltetés piacán egyébként négy társaság a meghatározó. A legnagyobb kikötői kapacitással a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) rendelkezik, összesen 23 kikötővel. Ha hajót akarunk bérelni, érdemes olyan charter céghez fordulni, amely partneri viszonyban van a BAHART-tal, mert így gyakorlatilag bárhol kiköthetünk Almáditól Keszthelyig. A vitorlás bérleti díjában ugyanis benne van a kikötőhelybérlés díja is, amit a charter cégek beépítenek az áraikba.
Drága svéd, olcsó lengyel
"HA EGY TÁRSASÁG HAJÓBÉRLÉSRE adja a fejét, tudniuk kell, hogy nem szerencsés csak a számok alapján választaniuk" - mondja Láng Péter, a balatonfüredi Vega Yachtsport Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, aki szerint cége biztosan nem a legolcsóbb a piacon, de cserébe minőségi hajókat és igényes alapszolgáltatást nyújtanak. Náluk egy hétfős társaságnak egy hét túrahajózás 350 ezer forintba + 133 ezer forint kaucióba kerül az egyik legkorszerűbb Balaton 295 típusú vitorláson, hajóskapitánnyal együtt.
A Balaton 295 hajóosztályba tartozó tengeri luxuskategóriás vitorlás tikfa borítással, hűtővel, hifi berendezéssel rendelkezik - és ami a legfontosabb: mindössze két hónapos. A szintén balatonfüredi Glóbusz Yacht Charternél egy hatfős társaságnak 238 ezer forint + 100 ezer forint kaucióba kerül egy hét a Balatonon. A cég flottájában nincs 5 évesnél idősebb vitorlás.
A cseh és lengyel hajók átlagosan 30 láb hosszúak, kifejezetten strapabíróak. "Bár egyterűek, óriási fedélzettel rendelkeznek, amin kiválóan lehet napközben eltölteni az időt" - mondja Sebestyén Attila, tulajdonos. A társaság a visszajáró ügyfeleknek 5 százalékos kedvezményt ad, illetve ingyenes üzemanyag fogyasztást. E mellett egy nap ingyenes gyakorlási időt biztosítanak. A Glóbusz Yacht Charter három éve nem emelt árat.
A balatonlellei Kalandra fel! Yacht Charternél egy hétfős társaság egy hétre 208 ezer forintért + 80 ezer forintos kaucióért bérelhet hajót. A flotta átlagéletkora 6 év. "Hajókihasználtság szempontjából ugyanakkor piacvezető pozícióban vagyunk" - mondja Nagy Károly, tulajdonos. A társaság minden hajó bérlésekor egy kártyát ad, amely az elfogadó helyeken - főként szigligeti és keszthelyi panziókban és éttermekben - 10 százalékos vásárlási kedvezmény igénybevételét teszi lehetővé. A cégnél alapszolgáltatás a balatoni hajózási térkép, az ágynemű és hálózsák, a viharruházat biztosítása. Extra szolgáltatásként hajónként két plusz gépkocsi parkolóhelyet adnak. A cég badacsonyi túrákat is szervez, hajókirándulással, borkóstolóval egybekötve.