Több haszon
13 + 1: Szentpétery Csaba

Szentpétery Csaba (41), a Budapest Bank lakossági üzletágának vezetője, vékony jégen is jól érzi magát. A szakember 20 éven át, 5-től 25 éves koráig versenyszerűen jégtáncolt, többszörös magyar bajnok, olimpiai, EB és VB kerettag. 1992-ben az albertville-i téli olimpián a Regina Woodward-Szentpétery Csaba páros 14. helyezést ért el.


1987 és 1988 között Hawaii fővárosában, Honoluluban élt, ahová akkori ? magyar edzőjüket követte. A Budapest Bank elött a szintén amerikai Citigroupnál dolgozott, Magyarországon és külföldön. Összesen 10 évet töltött az Egyesült Államokban, ahol 6 éven keresztül 40-200 munkatársból álló csapatot irányított Miamiban, s elsősorban latin-amerikai és kínai kollégákkal dolgozott együtt. 1997-ben diplomázott a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Főiskolán, majd 2004-ben MBA fokozatot szerzett a Duke University-n Folyékonyan beszél angolul, továbbá társalgási szinten spanyolul, németül és oroszul. Szentpétery Csaba világpolgárnak vallja magát, Kelet-Ázsiát leszámítva valamennyi, gazdaságilag dinamikusan fejlődő piacon szerzett tapasztalatokat.

1. Mi a legjobb tanács, amit valaha kapott?

Az edzőm mindig azt mondta, addig ne jöjjek le a pályáról, amíg nem érzem, hogy ma is tanultam valami újat. Ezt a mindennapi életben és a munkában is igyekszem alkalmazni.

2. Melyik az a tanács, amit a gyerekének is továbbadna?

Tanuljon, mert az a legjobb befektetés. A másik fontos dolog, hogy ?éljen világot?. Azaz ne csak utazzon, hanem minél több kultúrát ismerjen meg, és sajátítson el nyelveket.

3. Melyik az a tanács, amit megbánt, hogy megfogadott?

Semmit nem bántam meg, hiszen megfelelő önkritikával minden rossz tanácsból, döntésből lehet tanulni.

4. Mitől jó egy vezető?

Egy jó vezető inspirál, hitelesen képviseli saját és cége értékeit. Nyitott az ötletekre, és csapatban gondolkozik. Számomra a munka egy ?csapatsport?, és a csapat csak akkor működik jól, ha mindenkire lehet számítani. 5. Mit becsül leginkább egy munkatársában? A lelkesedést és a ?can do? attitűdöt. Vagyis azt a pozitív hozzáállást, hogy nem adom fel, és meg tudom csinálni. Ez a két tulajdonság sok mindent pótolhat, és csak úgy lehet eredményesen dolgozni, ha ezek megvannak.

6. Milyen lesz Magyarország 2020-ban?

Sajnos jóslásra nincs képesítésem, inkább csak a vágyaimat tudom elmondani. Egységes Magyarországot szeretnék, ahol a közös gondokat közösen tudjuk megoldani. Egy országot, ahol az emberek nemcsak a jogaikat ismerik, hanem a kötelességeiket is.

7. Mit tenne ma másképp, ha újra pályakezdő lenne?

Úgy érzem, nem hagytam ki semmit az életemből. De ha újra kezdő lennék, egy nagy cég gyakornoki programjára jelentkeznék, hiszen ezekben a programokban a karrier korai szakaszában nemcsak a helyi, hanem a globális rálátásom is bővülhetne egyszerre több területen.

8. Kit tart a legfontosabb magyar történelmi személyiségnek?

Az első Mátyás király, mert egy virágzó Magyarországot épített fel és hagyott az utókorra. A második Széchenyi István. Őt reformjai miatt a gazdaságban, infrastruktúrában, sportban. Puskás a harmadik személy, mert az egyik legjobb magyar ?nagykövetnek? tartom, akire mindenki pozitívan emlékszik vissza és gondol a magyarokra.

9. Melyik könyvet olvasta utoljára?

Barack Obama: Dreams from My Father.

10. Ki a kedvenc mesehőse, és miért?

Az álruhás Mátyás király a népmesékből. Mert rámutatnak, hogy az igazságra nem lehet elefántcsonttoronyba zárkózva rátalálni.

11. Ha nyerne 100 millió forintot, mire költené?

Nagy részét a bővebb családomnak adnám. A maradékot pedig a gyermekeim taníttatására tenném félre.

12. Hol élne, ha szabadon választhatna?

Gyakorlatilag életem felét Magyarországon kívül töltöttem, 16 évet éltem Amerikában, büszkén nevezem magamat világpolgárnak. Szinte bárhova szívesen visszamennék.

13. Mi az a hiba, amit leginkább megbocsát másoknak?

Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Ez a közmondás abszolút érvényes, hiszen a hiba mint kockázat az innováció szerves része.

+1. Mi eddigi sikereinek a titka?

Tudom, nagyon sablonosan hangzik, de én eddig is és a jövőben is tényleg az álmaimat élem. Négy nagy álmom volt: sportban kijutni az olimpiára, a világ top öt iskolái valamelyikében sikeresen diplomázni, valamint a családi életben és a karrierben is boldognak lenni. Ezek eddig szerencsére sikerültek.

 
Hírlevél feliratkozás