Trend & Stílus
Chateau Pálffy 2008. december

Áldott legyen a föld, amely teremtette ? áldott legyen az, aki hozta, és áldott legyek én, aki iszom belőle. Ezt maga őszentsége, az akkori pápa mondta 300 évvel ezelőtt, amikor először erdőbényei bort kóstolt. A Tokaj-Hegyalja nedűje számos előnye mellett Lőcsén például a képviselőtestület döntéseit volt hivatott elősegíteni. Ezért a Fehér Asszony városában a Városháza pincéjében mindig kellett tokaji bort tartani. Ma az aszúban rejlő antibiotikumok legalább annyira javallottak orvosilag, mint napi egy C-vitamin, ezért megnéztük közelebbről, hogy egy nagy gyógyszergyártó mit kínál még a porc erősítőn kívül.


SZERENCSÜNK UTÁN EGY ÉLES BALOSSAL keressük jobbsorsunkat, és vesszük be magunkat a Hegyalja dombjai közé. Erdőbénye egy zárt katlanban fekszik, akárcsak a többi szőlőtermelő falu. Északról védett a hideg lengyel szelek ellen, délről pedig beengedi a Bodrog folyó felől áramló meleg párát. Ilyen helyek kápráztathatták el a honfoglaló magyarokat. Később a török is eddig tudott nyomulni, hogy a tokaji bort megszerezze: ha nem is felhajtotta, behajtotta a dézsmát. A pápa viszont már abban az időben ismerte a tokajit, még amikor a zsidó kereskedők nem szállították szerteszét Európában. Persze ma már a bényei hitközség csak emlék, a kereskedelembe olyan vállalkozásoknak kell életet lehelniük, mint a Béres szőlőbirtok.

AZ ITTENI TŐKÉK EGY RÉSZÉT MÉG az állami gazdaság alapozta meg 30 évvel ezelőtt, ez ma a Lőcse-dűlő, a tőke nagyobbik részét pedig id. Béres József gründolta. Őt nem kell bemutatni, a Béres Csepp feltalálója immáron a magyar történelem része. A borászatot az ifjabbik József neve fémjelzi, no meg ezúttal is a sikerek mögött mindig keresendő asszony: Klárika. De mielőtt a Haszon borangolása pr-szagúvá válnék, kóstoljuk meg a vendégváró bort. Egy Holdezüst cuvée feledteti a bő két és fél órás utat a fővárosból, de mondjuk Nagykanizsáról már komolyabb program eljutni az ország másik végébe. Maga a Holdezüst pedig egy izgalmas, hárslevelű alapú fél száraz cuvée, friss tokaji bukébor, amit a fő fajta gyümölcsössége, illata és könnyedsége mellett a furmint egyensúlyt adó teste tesz teljessé. Lemossa az út porát, de egyben holdfényes vízparti beszélgetések kitűnő kísérője is lehet.

MINDEN CSEPPJE BÉRES ? ezt a szlogent találtam ki tavaly a Béres Pincészet Naparany Cuvée borára. Hát, most itt a párja, a Holdezüst ? akár egy Zefirelli-filmben: Napfivér, Holdnővér ?, én meg tartom a tétet. Ennek is minden egyes cseppje felér a pince névadójának világhírű elixírjével. A tokaji bor és a Béres Csepp egy ponton mindenképpen összeköthető: mindkettő valódi hungarikum. Magyar ügyet szolgálni, magyar terméket készíteni, hírnevét, rangját építeni pedig megtisztelő, nemes és egyúttal felelősségteljes feladat. Erre vállalkozott tehát a néhai Béres József fia, örököse és családja, amikor Erdőbényén birtokot vásároltak. 2002-ben a Tokaj Övár Kft. volt itt eladó. (Az a cég megpróbált kóser bort készíteni, de úgy látszik, a rabbinak nem volt elég ideje szorosan együttműködni a borásszal ? ilyenkor mindent csak ő foghat meg ?, ezért tönkrementek.) Béresék megvették a földeket, és a Csepp sikerét most a 45 hektáros zöldmezős beruházással van esélyük megismételni. Több, mint családi gazdaság és kevesebb, mint nagybirtok. Minőséget előállítani meg szépészkedni viszont ideális méret.

ÍGY AZTÁN MEG LEHET ALAPOZNI A TERMÉKPIRAMIST egy könnyű sárgamuskotállyal. Új telepítés, szép savakat ad, kizárólag acéltartályt látott, és a híres erdőhorváti perechez jól megy aperitifnek, főként, hogy a perec tojás nélkül készül, száraz, mint a sivatag, és egy-egy nagyobb darabjának ropogtatásával a tébé által nem finanszírozott komolyabb stomatológiai kezelést kockáztatunk. A következő borászati szint már a Naparany cuvée (az említett Holdezüst párja). Vegyes iskolázású: a furmint fahordóban, a hárslevelű pedig acélban erjedt, majd négy hónap hordós érlelést is kaptak, immár házasítva. Nászukhoz tanúnak jól megy egy bényei lepcsánka fokhagymás tejföllel, Béres Klára receptajánlásával. A száraz borok skáláján a Béres birtok esetében a Lőcse furmint a magas ?c?. Zempléni, helyben készült új hordóban, seprőn tartva erjedt a dűlő válogatott termése. Savai a krumplit kezelik, fássága a mangalica kolbászhoz illeszkedik, ha elfogadunk hozzá egy jó sűrű burgonyalevest, vagy rakott kolompért.

ÉDES FRONTON a Béres birtok egy cuvée-vel alapoz, és jó érzékkel találtak hozzá egy mesét is. Nincs marketing legenda nélkül, így hát Magita történetéért kellett visszanyúlni a levéltárakba. Történt pedig, hogy az erdőbényei Magita szépsége még a törököt is megigézte (Isztambulban ma is szeretik a bőrdzsekire alkudozó, szőke, magyar turistanőket), s a lány ezt kihasználva bezárta őket a pincébe. Erre a törökök feldühödtek, Magitát élve eltemették, de a lánynak sikerült kiszabadulnia. Csakhogy menekülés közben a falu határában lévő tóba fulladt, az őt üldöző nagyvezírekkel együtt. Ma a Magita háromkomponensű házasítás: évről évre más összetételű ? furmint, zéta, kövérszőlő vagy sárgamuskotály az alapja. A megborzongató legendát megédesíti az a bő 100 gramm cukor, de ennél másfélszer több van az ötputtonyos Aszúban. A Béres aszú a Lőcse-dűlő vegyes ültetvényéről készült, méltó módon zárja a karácsonyi ünnepi étkezést és egy feltörekvő pince borsorát. De nem lesz a dolgoknak netovábbja, mert a Béresek ügyes, szorgalmas emberek, a történelem elhullajtott morzsáiból hagyományt teremtenek, és tudják, hogy a tokaji a legjobb gyógyszer, a többi legfeljebb gyógyhatású készítmény. A kockázatokról és mellékhatásokról pedig mindenki kérdezze meg rendőrét és a feleségét. A Béres Pincészet pedig nem egy csepp a tengerben.

 
Hírlevél feliratkozás