BUSSZAL TÁMADJUK MEG a helyszínt. Ha japánok vagyunk, akkor turistabusszal, ha magyarok, akkor lábbusszal, a környéken ugyanis lehetetlen megállni. (Kettes metró: Astoria, utána gyalog irány az Osteria.) Itt parkol a Nagyzsinagógát látogató Neoplánok hosszú sora, meg jó néhány rokkantkártyás ügyeskedő. Ügyvédi irodák telepedtek meg a bérházakban, ennek megfelelően az Osteria közönsége vegyes, mint háznál a pálinka. Külföldiek, tárgyalófelek, meg azok a magyarok, akiket nem vágott gyomorszájon a recesszió. Ide viszont gyomor kell. Mégpedig üres.

AZ OSTERIA ENTERIŐRJE amolyan nemzetközi éttermi divat. Szögletes, de barátságos, fantáziátlan, de igényes. Lehetnénk Sevillában vagy Koppenhágában, egyre megy. A bejáratnál fekete iskolai fatábla, rajta fehér krétával a napi ajánlat. A pincér már sorolja is, professzionális módon ajánlja az ételeket, láthatóan ért ahhoz, ami a konyhán történik. Azonnal előkerül a kenyér és az olívaolaj, épphogy csak meg nem szólalnak. Az étlapot böngészve jobbak a kilátások, mint a koszos pesti utcára nézve. Az étvágy megjön egy pohár Collavini Chardonnay nélkül is, de egy deci bor nélkül az olaszok sem ebédelnek meg.

EGY MINESTRONE ÁLTALÁBAN KÉPET AD az olasz vendéglőkről, ezért berendelünk egy levest, másrészt egy herkentyű salátát spárgával, a napi listáról, meleg előételnek. Nos, a levesben a zöldség szétfőtt, élvezhetetlen, a pincér becsületére legyen mondva: elfogadja a lesújtó tényt, és elnézést kér. Az hors-d?oeuvre viszont finom, bár frissesség dolgában nem a tengerparton járunk. Tésztát is kötelező kóstolni, ha egy olaszról akarunk véleményt formálni, ezért választunk juhsajtos, spenótos-sonkás tagliolinit, valamint vadat.

BASTA. SAJNOS EZT KELL MONDANI a pasta-ra. Elég! A szakács nyilván Bálint-napra (avagy Valentinra) készült, mert úgy elsózta az ételt, mint egy hősszerelmes a commedia dell?arte műfajában. A sonkáról pedig időközben kiderül, hogy szalonna, vagy, ahogy nálunk mondják: békön. Ugyanis ezt a magyar szót nem illik kimondani, mint ahogy a politikailag korrekt konyhanyelvben a zsírt sem szabad emlegetni. A vaddisznó viszont perfekt. Mintha nem is vad volna, hanem szelíd sertés. Amolyan szalon kucu, akit sült gesztenyével etettek egy polgári lakás nappali szobájában, és reggel-este levitték sétálni. Ez a vaddisznó szűz omlós, puha, szaftos. Lencsefőzelék és egy kis rostélyos sült burgonya jár mellé

HA EDDIG AZ ÉTTERMI MECCS a kritikus és az Osteria séfje közt 2?2-es döntetlenre áll, akkor jöhet a hosszabbítás. Ebben a játékrészben a narancsos panna cottával Arany Tamás főszakács csapata átveszi a vezetést (2?3). Igaz, bármit is választanánk a desszertek közül, hasonló eredményre jutnánk. Cukrászremekek egytől egyig, és kivétel nélkül a háznál készülnek, a kamra friss alapanyagából. Ajánlhatjuk a musszos (mousse-os) tiramisut vagy a csokimusszt is (mousse au chocolat). Az utolsó percben szervírozott igazi olasz presszóval az Osteria végül 2?4 arányban bebiztosítja a jó értékelést. Mindazonáltal a néhai Fausto?s étteremből ?lebutított? vendéglő nem engedhetne meg magának ilyen malőröket hazai pályán. Hiszen az egy fokozattal lejjebb pozícionált köznapi ?osteria? éppen azt célozta meg, hogy a nagy Fausto?s híre több vendéget hozzon be a mindennapok kiváló minőségű konyhájára.

PÉNZRŐL MOST NE BESZÉLJÜNK sokat. Legyen elég annyi, hogy az Osteria árait nem éppen a mai gazdasági válságra szabták. Ugyanakkor egy lejtmenetben lévő cég számára ügyfélcsalogatóként hat, ha ide visszük a kuncsaftot vacsorázni. Még a végén piacbővülést is hozhat a cégünknek egy kis rongyrázás. Mert a minőség kiváló, a kontroll tesztnél ráadásul már nem is volt problémám, lehet, hogy elébb egy zűrös napot fogtunk ki, amikor egy évre való hiba összejött. Összességében tehát az Osteria jó hely, mérsékelten drága ? és jön még rá jobb világ. Reméli Fausto és az Arany Tamás team, no meg a vendég is ? ha betér az Osteriába a gazdasági fellendülés az emelkedő piacok és a bika idején, ha nem.