Elhagyjuk a 200 ezer odaveszett magyar katona emlékművét, a pákozdi csata obeliszkjét, majd a szakszervezeti bográcsozást idéző horgászhelyeket, és meg is érkeztünk a Szúnyogszigeti Halászcsárdához. Parkoló most még van dögivel... ű

ÁM EZ A HALÁSZCSÁRDA még a rendszerváltásban megfáradt magyar ?kisnyögdíjas? számára is megfizethető. Szinte nincs fogás az étlapon 2 ezer forint felett. De menjünk sorjában. Tavasztól őszig az árnyas teraszon lehet üldögélni, hűvösebb estékre meg ott a tornác, vagy a belső helyiség. A csárda épülete úgy áll a szúnyogszigeti hajóállomás partján, mint 160 évvel ezelőtt. 1848. szeptember 29-én történetesen itt szorították a Velencei-tóba a magyar honvédek és a Fejér vármegyei felkelők Jellasich horvát bán seregeit.

A VENDÉG NYOMÁBAN MA A PINCÉREK JÁRNAK, fürgén, udvariasan. Nem bratyiznak, de barátságosak, szezonban nyakig vannak a munkában, mégis pörögnek. Kecskelábú asztalok és rácsos vasszékek sajnos már nincsenek, de az ingatag műanyagbútor alá a személyzet készséggel illeszt egy-egy gyufás skatulyát. A felszolgálók évek óta itt dolgoznak, télen benn Fehérváron, nyáron idekinn a szúnyogok között. Biztos munkahely, biztosan a vendégek, no meg a koszt miatt. Egyetlen hátrány a csárda neve, ami ugyebár kötelez: rajzás idején annyi a szúnyog, hogy százával jut a levesbe. Így lesz igazán csípős. Riasztókenőccsel és lámpákkal mérsékelhető az invázió, illetve a napnyugta utáni fél-egy óra kerülendő.

NEM SZABAD VISZONT ELKERÜLNI A HALÁSZLEVEKET, ha már itt vagyunk. A hazai top 10-ben előkelő helyen áll a szúnyogszigeti halászlé. Pontyból 1300 forint, de nemesebb hallal is csak 1450, bőséges adag, 2 szelet puha fehér kenyérrel az ember már nem kér többet enni aznap. Aki előételt is kíván, rendeljen békát. Ez a sziget másik specialitása. Reggeltől estig brekegnek a környező nádasokban, de finoman kerülnek a tányérra: fokhagymásan vagy rántott békacomb formájában.

AZ ÉTLAP JAVA PERSZE NEM EBIHAL, hanem uszonyosok mindenféle kiadásban és mennyiségben, illetve egyféle (jó) minőségben. Nem úszik el a pénzünk, ponty már 1400 forintért kérhető, a harcsa sem több 1600-nál, a fogas (roston, rántva, Kárpáti-, Orly-, vagy bakonyi-módra) is csak egy kicsit drágább. Ám a legnagyobb meglepetésre még a lazac is bőven alatta marad a két darab ezresnek. (Pesten ez egy átlagos helyen sem úszható meg 2990 forint alatt.) Ráadásul az árak többsége körettel értendő. Ha plusz garnírungra volnának éhesek, alig két metró- vagy buszjegy az ára, aki pedig mártogatni szeretne, annak a mártások is kijönnek ennyi pénzből.

SZÁRNYAS, SERTÉS ÉS MARHA DOLGÁBAN bőséges a választék, a kis étlap összesen 89 számozott tételt sorol, ami a tó partján nem kevés. Érdemes innen hazavinni egy Ördögbatyut, ami főtt és füstölt csülökkel, póréhagymával, tormával és mustárral töltött sertéskaraj rántva. Kell-e mondanom, hogy 2 ezresből egy ilyen fogás után is visszaadnak? Mint ahogy bor sem nagyon szerepel az itallapon két egység fölött, mert egyszerű, de minőségi palackokat tartanak jó nevű termelőktől. A házi lédig borból ennyi pénzért 2 litert is tesznek az asztalra.

JÖHET A DESSZERT, különösen a szúnyogszigeti specialitás. A ház remeke kétségkívül a túrófánk. Sós és édes egyszerre: prézliben hempergetik, tejföllel és fahéjjal tálalják. Két nagy gombóc csak 680 forintba kerül. S ebben áll a nagy titok. Jót s jól. Minőséget jó áron. S akkor bejön a vendég, még ha évről évre vékonyabb is a pénztárcája. Dőri Zoltán üzletvezető tudja, hogy minél többen hordják ide a kis pénzüket és távoznak elégedetten, annál több marad a tulajdonos és a személyzet zsebé­ben. Ilyen egyszerű: a vendég szereti, ha gondolnak a zsebére. Na persze nem úgy, mint az adóhatóság vagy a pénzügyminisztérium, hanem úgy, mint a szúnyogszigeti csárda üzemeltetői. Akik azt várják, hogy visszatérjünk hozzájuk, és nem azt, hogy elmenjünk ebből az országból máshová egy jót enni. Vagy egyáltalán?