Trend & Stílus
Pálffy Gourmet 2009. júius-augusztus

REJTÉLY, HOGY A KELETI MÖGÖTT miért hívnak egy vendéglőt Olimpiának, de ezt meg kell fejteni, mert Budapest egyik legjobb helye. Elöljáróban ennyit. Aztán adjuk át magunkat az élményeknek: induljunk az Olimpián.


CÉLIRÁNYOSABB KOCSIVAL ÉRKEZNI, hacsak a vendég nem akar elmerülni egy kis nagyvárosi ?szocióban?. A pályaudvar mögötti bérházak tömbje ugyan ma már rehabilitáció alatt áll, de a 90-es évek slum-je még ma is árasztja az urbánus nyomorúságot. Italdiszkontok, kaotikus szatócsüzletek, csámborgó munkanélküliek, szomorú arcú kisemberek, kutyapiszok, lézengő fiatalok és piti bűnözők veszik körül a Keletit. Parkoló viszont van rogyásig, még ebédidőben sem lehetetlen az Olimpia bejárata elé állítani az autót, ha valaki jó dolgában már tíz métert sem tud megtenni gyalog. A parkolási díj pedig errefelé még mindig balkáni nagyságrendű: 40 eurócent per óra.

TAKÁCS LAJOS ÉS CSONGRÁDI CSABA vendéglője ? ez áll kiírva a bejárati ajtón. A bizalomépítés első jele. A tulajdonosok névvel vállalják azt, amit elkövetnek. Tisztelettudó fiatalember veszi fel a rendelést, a szerviz gyors, lesik a vendég kívánságait, de észrevétlen és készséges. Az étlapon mindjárt feltűnik Takács Lajos mobilszáma, a bizalomépítés második jele. Hívja, aki akarja, teremtse le, mondja meg, ha ehetetlent kapott, üvöltse le a fejét, ha becsapták. S végül a bizalomépítés harmadik jele: feltűnik maga Takács Lajos és megkérdezi, mit szeretnénk enni.

MINDENNAP MÁS A VÁLASZTÉK, más délben és más este. Aznap borsóleves volt, roppanó zöldségekkel, ?al dente?, második fogásnak pirított sertésmáj, végül egy pici csokitorta menta- és citromhabbal. Kifogástalanok az ételek, a leveszöldség friss és fogkemény, a máj vajpuha és illatos, a desszert könnyű és üdítő, valóban restaurálja a gyomrot. Mindez 1650 magyar forintért úgy, hogy az ár a szikvizet tartalmazza. A 2 fogásos menü nyilván még ennél is olcsóbb, egészen pontosan kettőszáz forinttal. Este persze már mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk az olimpikonoknak, de 4 fogás 5 ezerért, vagy 5 tál kevesebb mint hatezerért még mindig nagyon jó vétel, s pláne jó ár/érték arány.

RENDELÉS UTÁN VAGY EVÉS KÖZBEN szétnézünk, és azt látjuk, hogy fiatal párok ülnek idebenn. Dzsessz vagy világzene szól tűrhetően, a belső tér is ugyanolyan könnyen befogadható, mint a divatos és semleges zenei világ. Az olimpiára csak egy poszterre emlékeztető falfestmény utal. Ésszerűség, a mindent átható ráció jellemzi az Olimpiát. Csak még egy példa: kizárólag délben és este vannak nyitva, merthogy máskor minek volnának?

VISSZATÉRVE A KONYHÁRA: a főzés egyéni, egyedi és kreatív, abból főznek, amijük van. Amijük éppen frissen van. Naponta változó a menük sora, a séf és az alapanyagok kénye (kényszere) és kedve szerint. De ennek a kényszerűségnek a vendég szívesen megadja magát, s van is abban a meglepetésben valami izgató, hogy a déli harangszó megkondulása és a gyomor megkordulása pillanatában még nem lehet tudni, hogy mivel csillapítja majd az étvágyát. Amiben biztos lehet: a zöldség és a gyümölcs biogazdaságból érkezik, a hentes stabil partner, a kedd pedig halnap. A tengeri hal mindig frissen érkezik Triesztből, mintha csak a Monarchia idejében volnánk, amikor az ilyen vendéglőkben hivatalnokok, hírlapírók és katonák ebédeztek, s a Keletibe jött be az adriai áruval a fiumei gyors.

ITALOK DOLGÁBAN MÁR HAZULRÓL önellátó az Olimpia, jószerével csak magyar bort tartanak, de azok szépen reprezentálják a leghíresebb hazai borvidékeket. A ház bora az egri Bolyki pincétől van, ez biztos kezű választás. S végül: Mokarabia kávét szolgálnak fel, ami szintén szinten van. Alkoholmentes téren biolevek erősítik a permetezés nélküli vonalat, és a nagyi hagyományos bodzaszörpje turbózza a múlt század eleji élményt.

FIZETÉSKOR EGY KEDVES FOGPISZKÁLÓ az ajándék, és már rég el is felejtettem, azért jöttem, hogy megtudjam, miért keresztelnek egy vendéglőt Olimpiának a pesti VII. kerületben. Lám, meg sem kérdeztem? A valóságos élmény elnyomta a kíváncsiságot, csak az maradt meg bennem egy életre, hogy az Olimpia jó hely. S lehet, hogy azért hívják így, hogy könnyű legyen megjegyezni?

Olimpia Étterem: 1076 Budapest, Alpár utca 5.
+36 (1) 321 2805
olimpiaetterem@freemail.hu
www.alparutca.hu
hétfőtől csütörtökig 10.00?22.00
péntektől szombatig 10.00?02.00
vasárnap szünnap

 
Hírlevél feliratkozás